Ezt olvasta már?


Így ünnepelték egykor május elsején a munkát Nógrádban

Május 1. a munkavállalók szolidaritási napja, melynek előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza, és munkaszüneti nap.

A katolikus egyház 1955 óta ekkor Szent József, a munkások védőszentjének ünnepét tartja, amit azonban az elmúlt évtizedekben a marxista ideológia háttérbe szorított. De mégis mit ünneplünk ekkor és hogyan ünnepelt a múlt század népe egykoron?

Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Már ekkor felmerült a munkások munkaidejének szabályozása, a napi nyolcórás munkaidő bevezetése, de érdemleges, közös lépést nem tettek.

A munkásosztály ünnepnapján Salgótarján lakói

is ünnepi felvonulást tartottak.

A rendezett sorokban vonulókat a díszemelvényről

tapssal köszöntötték 1949-ben.

Fotó: Bartal Ferenc

1886. május 1-jén Chicagóban sztrájk kezdődött a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében. A munkások és a sztrájktörőket védő rendőrök két nappal később összecsaptak, a rendőrök végül tüzet nyitottak, aminek négy ember esett áldozatául. A másnapi tiltakozó nagygyűlés résztvevői közé vegyült anarchisták bombát hajítottak a rendőrökre, válaszul ismét sortűz dördült, a nap végére tucatnyinál is több halottat számoltak össze. A Haymarket téren történtek megtorlásaként nyolc anarchista vezetőt állítottak bíróság elé, négyet ki is végeztek.

A világszerte hatalmas felháborodást keltő események emlékére a következő években május elsején emléktüntetéseket rendeztek. 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében. Magyarországon is 1890-ben tartottak először május 1-jei tömegdemonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is “a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.

Május 1. a múlt század folyamán a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé vált, különösen a Szovjetunióban, majd a második világháború után létrejött kelet- és közép-európai szocialista országokban tartották meg fényes külsőségek közepette.

De hogyan ünnepeltek egykoron? Forgassuk vissza száz évvel ezelőttre az idő kerekét, és nézzük meg az „első” május elsejét Budapesten! 1919-ben május 1-én már a Tanácsköztársaság volt hatalmon immáron másfél hónapja. Az ország romokban, és amíg a környező népek megszállták a területeket, a nem létező határon innen élők irtózatos harcokat vívtak megyénkben is, a csehszlovákok pedig éppen az „ősi szlovák” Eger vagy Miskolc átvételét tervezték (utóbbiról írásos dokumentum is megmaradt, tehát nem az utókor kitalációja), addig Budapesten az új ideológia szerint kezdődött meg az „új Magyarország” felépítése.

 

Mezõgazdasági dolgozó feldíszített „munkaeszközével”,

egy szarvasmarhával vesz részt a Salgótarjánban rendezett

ünnepi felvonuláson 1951. május elsején

A korabeli források szerint, történelemkönyvek lapjai szerint: „ezen a napon vörös drapériák borították Budapesten a Királyi Vár oszlopos homlokzatát, diadalkapu magasodott a Lánchíd budai hídfőjén Marx és Engels szobraival.

A Vérmezőn Leninnek állítottak szobrot a proletárünnep alkalmából. Ugyanitt hatalmas vörös katafalk emlékeztet a Martinovics-per kivégzett áldozataira.

Reggel hatkor zenés ébresztő, kilencig gyülekező a főváros huszonnyolc helyén az ünnepi felvonuláshoz. Színpadok, tánchelyek mindenütt, főképp a Városligetben és a Népligetben. Zenekarok a Mátyás templom, a Bazilika erkélyein, az Operaház és a Nemzeti Színház előtt.

Kilenctől déli egy óráig hömpölygőit a Hősök terén álló dísztribün előtt a felvonulók sokezres tömege. Nagy feltűnést keltett a teljesen egyedül menetelő Franz Chatwal kovácsmester, aki Linz városából gyalogolt Budapestre, hogy részt vehessen a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepén. A maga díszítette májusfát, amelyet a menetben vitt, a különböző mesterségek jelvényei borították. Minden úgy zajlott látszólag, ahogy a kormányzótanács részletes rendelete előírta.”

Az SBTC sportolóinak felvonulása 1949-ben.

Fotó: Bartal Ferenc

Mindez a kommunista szörnyűség azonban nem feledtette az ország pusztulását, ami az akkor élők szeme előtt zajlott. A Horthy-féle konszolidáció elűzte ezt az ideológiát, bár a munka ünnepe, a munka napja, május 1. azért megmaradt. Csak két pillanatot kiragadva a történésekből: 1938-ban például Szegeden kulturális programot tartottak, melyen Herczeg Ferenc is beszélt, a munkásokat pedig szabadtéri programmal várták. Kecskeméten aznap eucharisztikus napot tartottak. Budapest készült az eucharisztikus kongresszus és a Szent István-emlékév eseményeire is.

Egy évvel később, a Felvidék visszatérése után, a háború küszöbén is megtartották az ünnepet. A visszatért Kassán ünnepi díszbemutatóról írnak, Ungvárról azt jelentik, sokan felkeresték az elmúlt napokban az újonnan visszatért területeket.

A háború után aztán új idők jöttek. Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap lett, amelyen nagyszabású, látványos felvonulásokkal „a gazdasági és szociális vívmányokat” ünnepelték.

Babakocsis felvonulók csoportja a

május 1-jei ünnepségen, 1951-ben

A demokratikus átmenet idején, a hároméves terv után ilyen jelszavakat találunk az újságban: „Jobb életet, jobb utat a három éves terv mutat!”. Az akkori főszerkesztő, Oczel János vezércikkben ír 1948-ban a Szabad Nógrád lapjain: „1948 május 1-én a magyar dolgozó nép olyan körülmények között ünnepel, amikor kormányában eddig még soha nem tapasztalt egység és együttműködés van, és amikor a megvalósulás küszöbén van a magyar munkásosztály egysége; egy munkásosztály, egy párt.”

Az ideológia pedig az elkövetkező negyven évben nem változik. 1953-ban már ilyen jelszót találunk az újság címlapján:

„Éljen május 1, a békéért küzdő népek seregszemléje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe!”. Mindeközben dúl a verseny, a munkaverseny, a béke építése – a legnagyobb terror és gyűlölet közepette. Enyhülést majd csak 1956 hoz, de a helyzet utána sem változik, legfeljebb csak „vidámodik” az egyik barakk a szocialista tömbben.

1965-ben is békét építettek, ráadásul az ifjúságot is bevonva örömtüzek gyújtásáról tudósít a hírlap krónikása: „Nem sokkal később a várost övező hegyek négy pontján a tarjáni fiatalok örömtüzeket gyújtottak, köszöntve a 76. s immár 21. szabad május 1-ét. Tüzek gyulladtak a ZIM-mel szembeni Kovács-hegyen, az Acélárugyár közelében, a Kálvárián és a városi tanács mögötti dombon. Az örömtüzekkel egyidőben színes rakéták röppentek a magasba, szép nyitányaként a nagy munkásünnepnek.”

A békeverseny és a termelési harc továbbra is zajlott: 1985-ben fényképes riportban látjuk a felvonuló bányászokat, akik túlteljesítették vállalásukat, valamint azt, hogy köszöntik az egykori munkásmozgalmi tagokat.

Salgótarján az Alkotmány út és a Kassai sor közötti terület,

háttérben a vasútállomás, 1973-ban.

A rendszerváltás után aztán új idők jöttek. Már 1990-ben teljesen más témákat találunk az újság hasábjain: kötélhúzó verseny Vizsláson, táncbemutató Szécsényben, Kaláka-koncert, repülő-kiállítás és utcabál Salgótarjánban, és még sorolhatnánk.

A rendszerváltás után a majálisok és a tömegrendezvények megmaradtak, de már nincsenek felvonulások, nem a vállalatok szervezik a programokat, sokkal inkább az önkormányzatok vagy a pártok. Míg az utóbbiakon a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése, méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzésének témája merül fel, előbbieken már inkább a szórakoztatásé a főszerep, és a közösségi együttlété. Valljuk be: politika ide vagy oda, ez a legaktuálisabb napjainkban is.

Legyünk is minél többen kint a természetben, zeneszó, sör, virsli, jó hangulat, ismerős arcok, beszélgetések között – erről szól a mostani munkaszüneti nap. (Forrás: beküldött hír)







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos egészségügyi válság a szomszédban: évtizedekig lappang az azbeszt okozta gyógyíthatatlan betegség

Több évtizedes, Magyarország nyugati határvidékére is átgyűrűző azbesztszennyezés okoz súlyos közegészségügyi problémát...

Őrület a SpaceX körül - Több mint 70 milliárd dollárnyi lakossági kereslet érkezett

Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetése felé tart a SpaceX. A Bloomberg értesülései szerint Elon Musk űripari vállalatának IPO-ja már...

Hegedűs Zsolt is beszállt Takács Péter és Magyar Péter vitájába: „Nagy lendülettel próbálja átírni a valóságot”

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter reagált Takács Péter volt államtitkár szavaira, aki felsorolta, milyen fejlesztéseket hajtottak...

Sokkoló adatok: kiugróan magas a rákos megbetegedések száma az azbeszttel érintett térségekben

Az osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzet magyarországi felhasználása komoly botrányt kavart, egy friss elemzés pedig...

Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória

Az államfő az Alkotmánybírósághoz fordult az alaptörvény-módosítások határaival kapcsolatban, miközben Magyar Péter személyes...

Zelenszkij: Oroszország régóta havi 30 ezernél több embert veszít a drónok miatt

40 millió dollárnyi orosz célpontot semmisítettek meg a drónerők felállítása óta.

A hídnál találták meg a táskáját: Keresik a Dunaföldváron eltűnt 19 éves fiút

Újabb megrázó eltűnési ügy tartja bizonytalanságban az országot.

Elfogott egy tankert az Egyesült Államok az Ománi-öbölben, Trump újabb légicsapásokkal fenyegeti Iránt

A Jalveer nevű olajszállítót két rakétával állítottak meg. Donald Trump légicsapással és szárazföldi támadást helyezett kilátásba...

4 eldugott, fehér homokos tengerpart a szomszédban, ha tömeg nélkül nyaralnál

Hagyd meg a legismertebb turisztikai célpontokat a tömegnek, te pedig élvezd a kevésbé ismert, közeli homokos tengerpartok szépségeit!

Kibírsz egy estét a telefonod nélkül? Június 16-án kipróbálhatod

A Kapcsolj ki! mozgalom június 16-án hagyományteremtő kampányt indít általános iskolák számára „Altasd a mobilod a suliban!” címmel.

Donald Trump új szintre emelte a háborút, bejelentette egy sziget elfoglalását

Az amerikai elnök az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapásáról beszél.

Kitört a klímaháború: Takács Péter szerint az Orbán-kormány ötször annyit költött, mint amennyit a Tisza-kabinet most bejelentett

Nem maradt reakció nélkül a Tisza-kormány által bejelentett, 3,6 milliárd forintos kórházi klímafejlesztési program. Takács Péter...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!