Ezt olvasta már?

0

Horvátországnak is fontos a Magyarország elleni, csütörtöki Európa-bajnoki selejtező

Horvát–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedések Splitben

A helyszín, Split a 2015-ös, emlékezetes horvát–olasz – szintén kontinensbajnokságra kvalifikáló – találkozó óta először ad otthont válogatott tétmérkőzésnek.


hirdetés

 

Sportpolitikai üzenete is van annak, hogy a horvát–magyart Splitben rendezik meg. A helyi klub, a Hajduk és a Horvát Labdarúgó-szövetség között ugyanis hosszú ideje fagyos a viszony, a splitiek magyarázata alapján a határozottan a fővárosi Dinamót favorizáló szövetségi ténykedés miatt.

 

A gesztusértékű ötletnek, hogy a magyarok elleni Eb-selejtezőt Splitben rendezzék meg, olyan „védnökei” voltak, mint Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric, a vb-ezüstérmes válogatott csapatkapitánya. Más kérdés, hogy a Hajduk továbbra is tartja a három lépés távolságot – például semmilyen formában sem kíván részt vállalni a biztonsági intézkedésekből, mi több, az egyesület az első csapattól az utánpótlásig bezárólag átmenetileg Brac szigetére költözött, az alkalmazottaknak pedig háromnapos szabadságot adott.

 

Már a mérkőzést megelőző napon rendőrök százai teljesítenek szolgálatot a Poljud Stadion körzetében, megelőzendő a nemkívánatos cselekedeteket. Emellett drónokkal, valamint rendőrségi helikopterekkel is pásztázzak a létesítmény környékét.

 

A Horvátországban szinte példátlan biztonsági intézkedések egyik oka politikai, hiszen ismert: a teljes horvát felső vezetés jelen lesz a mérkőzésen Andrej Plenkovic miniszterelnöktől a miniszteri körön át Kolinda Grabar-Kitarovic elnökig, akik számára a legfontosabb személyeknek fenntartott helyek majd mindegyikét lefoglalták. Természetesen Orbán Viktor kormányfő is a meghívottak között van, az ő érkezése szintén külön eljárási protokoll alá esik.

 

A szövetség már hétfőn lezáratta a stadion környékét, ahol a szurkolóknak várhatóan több ellenőrzőponton kell majd áthaladniuk. Értelemszerűen külön figyelmet fordítanak a magyar szurkolók érkezésére és biztonságos elhelyezésére, és fokozottan ügyelnek a horvát válogatott otthonául szolgáló impozáns Le Meridien Lav szállodára is.

 

A stadion területén ötszáz főből álló biztonsági személyzet ügyel majd a rendre, ugyanakkor a rendőri jelenlét az objektumban minimális lesz, nem úgy az arénán kívül.

 

Szerény számítások szerint a biztonsági intézkedések összköltsége elérheti a félmillió eurót. Egyöntetű a vélemény: Split ilyen előkészületeket az 1979-es Mediterrán Játékok óta nem látott.

 

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT

Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)

20.45: Szlovákia–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10

2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9

3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9

4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6

5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

nso.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt az újabb jóslat: jövőre 350 közelébe gyengül a forint

Egy év múlva 348-as euró-forint árfolyamot jósolnak a Societé Generale elemzői, akik pénteken tették közzé legfrissebb anyagukat...

Tömegszerencsétlenség Borsodban: 10 ember megsérült

Út mellett lévő fának ütközött egy busz Pácin és Nagyrozvágy között, melynek következtében tíz utas sérült meg.

Drágább lett a metró, erőszakos tüntetésekbe kezdtek Chilében

Santiago de Chile közlekedési hálózata összeomlott.

Nem ehető, mégis gyógyít - A vadgesztenye áldásos hatásai

A közönséges vadgesztenyefa szinte minden része csodálatosan gazdag hatóanyagokban.

Orbán Brüsszelben újra találkozott a Néppárt bölcseivel - Zágrábban dőlhet el a Fidesz sorsa?

Ezt az Európai Néppárt írta ki péntek délután a Twiterre, részleteket azonban nem árultak el. Orbán Viktor miniszterelnök ismét...

Nem megbízható a Pixel 4 mobilok arcfelismerése?

Talán korai volt kiszedni az ujjlenyomat-olvasót a készülékekből.

Így néz ki a srác, aki 17 éve csak sajtos makarónit eszik

Gyakorlatilag amióta rendes ételeket ehet, azóta fogyaszt a fiatal fiú sajtos makarónit.

Di María csodagólt emelt, Mbappénak meg csak öt perc kellett, hogy betaláljon

A PSG Neymar nélkül is magabiztosan behúzta a Nice elleni bajnokit, Di María már nem először veszi át a vezér szerepét.

GKI: Lakhatási válság fenyeget Budapesten

A fővárosban a lakhatási válsággal fenyeget a lakásárak növekedése és ezzel együtt az albérletek drágulása, annak megelőzésére...

Olyan kreatív gyerekkönyvet készít egy magyar páros, hogy azonnal nyitjuk a pénztárcánkat

A Soft Opening ugyan csak angolul lesz elérhető, de van annyira ügyes, hogy még így is bevállaljuk apaként. Majd fordítunk.

Itt a győzelmi NER-híradó!

Megszereztük a kizárólag Fidesz-szavazók számára készített propaganda-híradót, melyet nem zavarnak meg rossz hírekkel.

Összeomlott egy orosz víztározó gátja, 13-an meghaltak

A kitörő víz elárasztotta a munkások szállását.

0

Sport

Megszűnt a nagy múltú olasz focicsapat

Cavani és Dybala mellett Balogh Norbert és Sallai Roland is megfordult Palermóban.

Ronaldinho 39 évesen, túlsúlyosan is zseniálisabb, mint a legtöbb aktív focista

Olyan no look-passz adott, amiről más csak álmodik.

Ezért marad el az El Clásico, megvan az új időpont

Biztosabb forrásból nem is értesülhetttünk volna a hírről.

Váratlan vereséget szenvedett a Ferencváros

A Budakalásztól kapott ki egy góllal otthon

Miriutát olyan dolog miatt rúgták ki, ami Romániában sosem fordult elő vele

A Kisvárda a hatodik helyen áll, a Mezőkövesd mellett az NB I egyik meglepetéscsapata volt, aztán egyszer csak váratlanul kivágták Miriuta László edzőt.

Válogatott középpályását adja a Real Madrid Eriksenért cserébe

Úgy fest, közel a megállapodás a Real Madrid és a Tottenham között. Már eddig is sokat cikkeztek arról, hogy Christian Eriksen a spanyol fővárosban folytatja pályafutását, most azonban az ellenérték is világossá vált.

Magyar szurkolók megvásárolt jegyeit törölte a walesi szövetség

A cél az, hogy a hazai szektorokba tényleg csak hazaiak menjenek.

Elmondta Miriuta, miért rúgták ki a Kisvárdától

Megromlott a viszonya a tulajdonossal, akit kiküldött az öltözőből.

300 - Spártai hős lesz Hosszú Katinkából

A világkupa következő állomásán Hosszú Katinka átlépheti a 300 győzelmes álomhatárt.

Ronaldinho úgy adott gólpasszt, hogy oda sem nézett - videó

Messi és Ronaldo együtt sem olyan technikásak, mint a brazil legenda.

0

Bulvár

Egy hajóroncshoz merültek a búvárok: nagy meglepetés várta őket a víz alatt

Páratlan arany ékszereket és más műkincseket találtak Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajóján.

Megállt a fehérvári BMW-s a pirosnál, és megtörtént a legnagyobb bunkóság

Volt, aki rájuk dudált az esetet látva, de nem izgatták magukat túlságosan.

Nemi szervével próbálta megfojtani párját

Még ha a BDSM közel is áll valaki szívéhez, az alábbi eset kimeríti a bántalmazás legdurvább kategóriáját.

Négymilliárd forintot csaltak a Pécsről irányított telefonbetyárok

Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el az a mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amit a napokban négynapos nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A pécsi irányítású, de országosan kiterjedt céghálózat a nagyüzemi költségvetési csalást a közösségi áfaszabályok kijátszására építette.

Konyhai alapok: így lesz a legfinomabb a sült sütőtök

Ősszel minden ? na jó, majdnem minden ? a sütőtökről szól. Tény, hogy elmaradhatatlan alapanyaga az évszaknak, mély, narancsos színe jókedvre derít, ízéért pedig nagyon sokan rajonganak. Rendkívül sokoldalú, készíthetünk belőle levest, köretet, süteményt, krémet, illetve meg is tölthetjük. Számos recept alapja a sült sütőtök(püré), ebből egyszerre nagyobb adagot is süthetünk, hűtőben 2-3 napot eláll.  [?]

Eltévedt madár szedte le az atombiztos világvége-repülőgépet

Arra tervezték, hogy egy atomtámadást is túléljen, erre egy madár földre kényszeríti.

Gyász - Elhunyt a legendás magyar zenész

Az ismert művészt egész családja gyászolja.

Különös indokkal rúgták ki 18 év után a tévést

Hosszú munkakapcsolat ért véget.

Mutatunk pár fényképet a múltból, amik láttán nem hiszel a szemednek

A fényképezőgép az emberiség egyik nagy találmánya, és hála neki, olyan pillanatokat is megörökíthetünk, amiket később el sem akarnánk már hinni. Mókás, érdekes, szomorú, vagy éppen történelmi pillanatokat idéző képek következnek a múltból, amik láttán sokszor a saját szemünknek sem akartunk hinni.

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót - videó

A közel 180 tonnás monstrum maga alá gyűrt egy pár kisebb hajót.

Zimány Linda rövidre vágatta a haját - Így néz ki hosszú tincsei nélkül

Zimány Linda új külsővel vezeti a FEM3 Café délelőtti adásait.

blogmorzsák

Rejtélyes építmények a felszín alatt

Falu a Tisza-tóban, harangszó a zsol­cai mocsárból és oszmán kincsek Szolnok alatt.

Az év magyar színésznője szívesen kávézna Ferenc pápával

Mészáros Blanka szereti, ha egy férfi sír, nem bírja a vallásos előírásokat, viszont időnként ő is szokott imádkozni.

Hétvégi kütyüparádé Kínából

Akciók, kuponok és érdekes cuccok, amikre érdemes egy pillantást vetni.

A világ legnagyobb városi tetőkertje készül Párizsban

Három futballpálya nagyságú lesz az a hatalmas tetőfarm, amin napi egy tonna biozöldséget- és gyümölcsöt termelnek.

Lehet-e énekelni a holokausztról?

Egy sorozat úgy gondolta, lehet.

„A pénz bármilyen rossz házasságot összetart“

„Együtt nem járnak az évente egyszer esedékes nyaralásokon kívül sehova.“

Kísért a múlt

Már nagyon ránk fért egy jó lélektani krimi. Egy igazán ütős, jó magyar krimi. Végre megérkezett!

Orbánnak üzent Karácsony

Tarlós és Demszky díszpolgári javaslatával kockázatos taktikázásba kezdett a főpolgármester.

Tegyük mérhetővé a politikusok teljesítményét!

Legtöbbször teljesen szubjektív módon ítéljük meg a politiku­so­kat. Tegyük mérhetővé a teljesítményt!

Nagy csípős kolbász teszt: melyik a legfi­nomabb hungarikum?

A 12 tesztalany közül csak a megfelelően fűszerezett, füstölt, érlelt csípős kolbász győzhetett.

Lecsekkoltam a világ 2. és 4. legjobb éttermét!

„Tudtátok, hogy a világ 10 legjobb étterme közül kettő Koppenhágában található? Teszteltem mindkettőt nektek!“

Magyar jókedv és szomorúság

Válogatás az amerikai National Geog­raphicban 1938-ban megjelent 55 oldalas színes riport különleges képeiből.