Ezt olvasta már?


Hoppál: a magyar nemzeti identitástudat kútforrása a költő

Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk - fogalmazott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél a Fiumei úti sírkertben csütörtökön Budapesten. - Pécsi Napilap -

"A magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad" - fűzte hosszá az államtitkár, aki szerint a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének lenyomata.

Az emlékév célja, hogy egyfelől Arany költészetét, ma is aktuális művészi üzenetét közelebb hozza a mai kor emberéhez, különösképpen a 19. század nyelvét már nehezen értő fiataljainkhoz. Másfelől, hogy a jelenkor nyelvére lefordítsa Arany hiteles, példaértékű erkölcsi jellemzőkkel bíró emberi alakját - mondta, méltatva Arany János hazaszeretetét, társadalmi felelősségvállalását, hitét, bölcsességét és igényét az emberi jellem fejlődése iránt.

Az irodalomtörténészek szerint Arany János munkássága a magyarság önkifejeződésének költészetbeli kvintesszenciája - mutatott rá Hoppál Péter. Kiemelte: szeretnék, ha az Arany János-emlékév programjai által egy máig erőforrásként ható különleges magyar gondolkodó, egy nagy előd, honfitárs és példakép portréja rajzolódna ki.

A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet.

Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. Május 13-án másodszor szervezik meg az emlékhelyek napját, amelynek nyitóhelyszíne szintén a Fiumei úti nemzeti sírkert lesz.

"Arany János bölcs atyamester volt, vezetői becsvágy nélkül... nem is szenilis apó, hanem tamburás öregúr fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás, nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is döntő" - fogalmazott Térey János József Attila-díjas író, költő.

"Csokonai és Berzsenyi korában a költő még minden értelemben lúzer. Kívül áll a társadalmon. A szerkesztőségek elszigetelt oázisok. Elsőként talán Arany jelenti ki magyarul, hogy az irodalom nem csupán magasztos szellemi tevékenység, hanem szakma. Mégpedig ocsmány ökölharc, mindennapos ellenségeskedéssel és irigységgel" - emelte ki a szerző, aki szerint Arany János komponálta a magyar költészet leghíresebb refrénjeit.

"Balladái vérfoltos történelmi metszetek és/vagy bűnügyi krónikák. Megint a tökélyre törő építkezés nyűgöz le. Így csak Arany tud fokozni, homályt oszlatni, világítani" - mutatott rá Térey János Arany János költészetét méltatva.

A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ma vége lehet az iráni háborúnak? Ha lehet hinni Trumpnak, hamarosan a Hormuzi-szoros is megnyílhat

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását.

Gajdos László ledobta a zakót és a nyakkendőt, majd a kalózok közé állt

Riport a VII. Tisza-tavi PET Kupa rajtjáról, ahol a Mohu igazgatója megzavarta a rendezvényt, mi pedig napelemes raklaphajón eveztünk be a...

Nyomás alá kerülhetnek az olajmagárak; melyik lesz a jövedelmezőbb?

Az USDA szerint jó olajmagtermés elé néz a világ. A szója, a napraforgó és a repce piacán is nyomás alá kerülhetnek az árak. Így fest...

Azonnali figyelmeztetést adott ki a meteorológia szolgálat

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki vasárnap délután a déli országrészben, és akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják -...

Drámai pillanatok Mucsi Zoltán előadásán: percekkel a kezdés előtt kellett kiüríteni a nézőteret, kiderült az ok

Már minden készen állt Mucsi Zoltán teltházas estjére, amikor váratlan műszaki hiba miatt az utolsó pillanatban lefújták az előadást....

Gluténmentesen a Balatonnál: 5 hely, ahol glutén- és tejérzékenyként még sosem csalódtam

Glutén- és tejérzékenyként a Balatonnál sem kell lemondanunk a gasztronómiai élményekről. Öt olyan helyet mutatunk be, ahol garantáltan...

Tragédia történt éjjel a vasúton: gázolt a vonat

Szombat éjjel tragikus baleset történt Tápiógyörgyénél, amikor a Budapest irányába közlekedő vonat elgázolt egy embert - közölte az...

Az orosz árnyékflotta olajszállító hajóját állították meg a brit fegyveres erők

A tartályhajót megfigyelés alatt tartják, hogy kiderítsék, nem ad-e okot környezeti vagy biztonsági aggályokra.

Visszalépett az előző jelölt, új miniszterelnök-jelöltje van Romániának

Nicusor Dan elnök a Brassó megyei önkormányzat elnökét, korábbi fejlesztési minisztert kérte fel kormányalakításra.

Veszélyes lehet a kukacos cseresznye? Megszólalt az orvos, vigyázni kell!

A 2026-os cseresznyeszezon elkerülhetetlen velejárója a kukacos gyümölcs.

Tisza-kormány: körvonalazódnak az átfogó áltozások

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Kiakadt a Színházi Dolgozók Szakszervezetének háborgásán a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója: "Politikai hangulatkeltés és vádaskodás folyik"

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója közleményben reagált a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz)...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog