Ezt olvasta már?


Hogy jobban nevelhessük gyermekünket, bemutatunk 7 nevelési hibát

A gyermeknevelésben elkövetett hibáknak mindig van következménye. Ezért nem árt, ha átgondoljuk, hogyan javíthatnánk módszereinken, hogy sikeresebb, öntudatosabb és boldogabb generációt neveljünk.

Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének. Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban. Annak érdekében, hogy gyermekeink kompetens, felelősségteljes és érett személyiséggé váljanak, olykor hagynunk kell, hogy elessenek és újból felálljanak, de azt is, hogy nehezebbnek tűnő helyzeteket oldjanak meg önállóan. Milyen hibákat követünk el leggyakrabban és hogyan kerülhetjük el ezek

1. Nem engedjük, hogy a gyerek kockáztasson és hibákat kövessen el

Sokan más véleményen vannak, azt állítva, hogy csak védeni akarják a gyereküket. Igen, erre szükség van, viszont tudnunk kell, hogy mikor hagyjuk a gyereket elesni és csalódni, hogy ne féljen ettől és megtanulja, hogy ez is ugyanúgy az élethez tartozik, mint a siker és az öröm. Képletesen szólva, gyermekünknek annyiszor kellene megütnie magát, amíg meg nem tanulja, hogy horzsolásokkal és ütésekkel is tud élni. Ez kell ahhoz, hogy ne féljen újra kimenni a játszótérre még akkor sem, ha eleshet. Ugyanis az élet is így működik.

2. A segítség részünkről nagyon korán érkezik

Azt mondják, hogy manapság a szülők helikopterként röpködnek gyermekeik körül és szinte állandóan lesik őket. Amint észrevesznek egy pici gondot, leereszkednek hozzájuk, megoldják azt és ezután ismét figyelőállásba helyezkednek. A gyerekek így megszokják azt, hogy minden probléma egyszerűen, magától megoldódik, anélkül, hogy ők ezért felelősséggel tartoznának. Ezért hagyjuk gyermekeinket, hogy saját problémáikat igyekezzenek saját maguk megoldani. Olykor nehéz távol tartani magunkat, főleg, ha azt látjuk, nehezebben megy nekik a megoldás. De bízzunk bennük és abban, hogy a segítségünk nélkül is boldogulnak.

3. Alaptalanul jutalmazunk

Valamikor népszerűek voltak a „részvételért adott érmek és díjak“, de bebizonyosodott, hogy a gyerekekre nem voltak jó hatással. Amennyiben a szülők a gyerek átlagon aluli eredményeit is kiemelik és eltekintenek rossz viselkedésétől, a gyerek nem lesz képes elviselni a veszteség érzését. Az is lehet, hogy hazudni kezd eredményeit illetően vagy csalni csupán azért, mert nem képes felvállalni saját sikertelenségét.


4. Megengedjük azt, amit nem kellene

A gyerekeknek nem kell mindig megkapniuk azt, amit szeretnének. Első csalódásuk hamarosan elmúlik, de az elkényeztetettség és az érzés, hogy erőfeszítések nélkül mindig megkapják azt, amire vágynak, már nem. Tanuljunk meg olykor nemet mondani, még akkor is, ha gyermekünknek legszívesebben a kék eget is lehoznánk. Ne tanítsuk őket arra, hogy a jó jegyekért anyagi jutalmat kapnak. Önmagában a jó jegy kell, hogy jelentse számukra a jutalmat és a sikert. Ha mindenért ajándékot kapnak, nem lesz belső motivációjuk, a siker és az öröm feltétel nélküli érzését pedig egyáltalán nem ismerik meg.

5. Szégyelljük saját múltbéli hibáinkat

Sok szülő régi önmagát állítja példaként gyereke elé: „Bezzeg én a te korodban...“ Tanuljunk meg beszélni saját hibáinkról is, melyeket az ő korukban követtünk el, mondjuk el, mit éreztünk és mit tanultunk belőle. Ezekből a dolgokból a gyerekek megtanulnak párhuzamot vonni és a mi tapasztalatunk segíthet nekik abban, hogy saját maguk ilyen hibát ne kövessenek el. Értékelni fogják az őszinteségünket és sebezhetőségünket.

6. Az intelligencia nem egyenlő az érettséggel

Ha egy gyermek intelligens, ez még nem jelenti azt, hogy érett és felkészült az életre. Figyeljünk viselkedésének egyéb aspektusaira is és ne csak az intelligenciájára koncentráljunk. Jó iránytű ebben az, ha önállósága mértékét összehasonlítjuk kortársainak önállóságával. Amennyiben a többi gyerek önállóbb, mint a sajátja, nevelje nagyobb felelősségvállalásra és bízzon abban, hogy ezzel megbirkózik.

7. Bort iszunk, vizet prédikálunk

Legjobb tanács a szülők számára: neveljünk példával. Amikor a gyerek látja, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban vannak, becsülni fog minket. Megérti, hogy ha kételkedés nélkül képesek vagyunk nehéz erkölcsi döntések meghozatalára, akkor ő is képes lesz erre. Hagyjuk magunk mögött a gazdagabb, boldogabb és jobb embereket. Gyermekünk követni fogja példánkat.

Gyemekeink nevelésében ugyanazt a szempontot kell szem előtt tartani, mint saját sikeres életünket illetően: tanuljuk meg a jelen örömeivel szemben előnyben részesíteni jövőbeli sikereinket. Ez minden téren érvényes, akár az egészséges táplálkozásról, akár a pénzügyek gazdasági vonatkozásairól, akár a kiváló iskolai és munkahelyi eredmények eléréséről legyen szó.

Annak érdekében, hogy sikeres és öntudatos egyéneket neveljünk a jövő generációiból, egyszerűen csak néhány alapelvet kell betartanunk:

Engedjük, hogy gyermekünk bonyolultabb feladatokat is kipróbáljon és hagyjuk, hogy megtapasztalhassa a sikertelenséget is.

Beszélgessünk vele tettei következményeiről – legyen az akár jó, akár rossz.

Engedjük, hogy bekapcsolódjon a türelmet és kitartást igénylő tevékenységekbe is, melyek a jövőbeni sikerek érdekében olykor a mindennapi örömök lemondását jelentik (sportversenyre való felkészülés, hangszeren történő játék, stb.).

Tanítsuk meg, hogy nem csinálhat mindent egyszerre, és hogy az élet döntésekből és kompromisszumokból áll

Beszéljünk neki a jövőről, a lehetőségeiről – mutassuk meg az utakat, melyek ezekhez a lehetőségekhez vezetnek.

Bízzuk meg olyan dolgokkal, melyek a felnőttkorral kapcsolatos felelősséggel járnak (a rá bízott pénz kezelése és hasonlók).

Forrás: Forbes, szimpatika.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Évtizedek óta nem látott fordulat: 15 millió menekült tért vissza a romba dőlt otthonába

Egy évtizede nem tapasztalt mértékben csökkent a konfliktusok és az üldöztetés miatt menekülni kényszerülők száma világszerte –...

Újabb botrány a gyermekvédelemben, a vezetőség teljes cseréjét követelik

Szociális dolgozók és aktivisták is felszólaltak.

Pillanatok alatt szakadt ránk a tél: drámai pusztítást hagyott maga után a tegnap esti jégeső

Tegnap késő este elszabadultak az elemek Körmend térségében, az időjárás pedig teljesen kiszámíthatatlan arcát mutatta.

Az anyagi függetlenség elvesztése: Ezért fél a legtöbb nő a GYES időszaktól

Sok nő küzd azzal a kihívással, hogy ne veszítse el pénzügyi önállóságát és karrierje lendületét, miközben otthon marad gyermekével.

Lovas Rozi elcsukló hangon búcsúzik, lelkileg nem bírja már: „Ez egy fájdalmas állapot most” – videó

Lovas Rozi több mint 90 alkalommal lépett színpadra a Lányok, fiúk című egyszemélyes darabjában, és – bevallása szerint – minden...

Tűzveszély miatt egymillió autót hívnak vissza

Több mint egymillió Jeep tulajdonost figyelmeztetett a Stellantis, hogy bizonyos Wrangler és Gladiator modellek akár leállított állapotban...

Nyilvánosságra került a szerződés: 50 évre bebetonozhatták volna Krausz Ferenc alapítványának ezermilliárdos támogatását

Az előző kormány közvetlenül a választások előtt egy legalább huszonöt évre szóló, de egyautomatikus záradék miatt összesen akár...

Bejelzett Buffett kedvenc indikátora - Nagyobb esés jöhet a tőzsdéken

Új történelmi csúcsra emelkedett Warren Buffett kedvenc részvénypiaci mutatója, amely szerint az amerikai részvénypiac most minden...

Szia, Tanárnő.: Mindenki váltson iskolát hatodik osztály után.

Polyák-Pásztor Diána pedagógus szerint az iskolai integráció nem „liberális ármány”, de elitképzésre is szükség van. A kérdés,...

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban

Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.