Hét településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást
Hét településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást, a választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
A Csongrád-Csanád megyei Kiszomboron a települést tizennyolc éve irányító Szegvári Ernőné (független) év eleji lemondása miatt lesz időközi polgármester-választás. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a községben mintegy 3200-an voksolhatnak.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján azért lesz időközi polgármester-választás, mert májusban elhunyt a várost addig vezető Tisza Sándor (független). A tisztségért öt független jelölt indul, a választói névjegyzékben mintegy 2700-an szerepelnek.
A Békés megyei Zsadányban azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Marton Sándor Roland (független) februárban lemondott tisztségéről. Az időközi választáson négyen indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben 1120-an szerepelnek. Az időközi választás eredetileg április 26-án lett volna, ugyanezekkel a jelöltekkel.
A Zala megyei Dobriban a korábbi, 2006 óta hivatalban lévő polgármester személyes indokokra hivatkozva tavaly év végi hatállyal mondott le a posztjáról. Márciusban lett volna az időközi voksolás, de jelöltek hiányában az a választás elmaradt. A mostani voksoláson három független jelölt közül választhatnak a helyiek, a voksoláson 136-an szavazhatnak.
A Győr-Moson-Sopron megyei Gyalókán azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Kincse Attila (független) polgármester lemondott posztjáról. A polgármesteri tisztségért egy független jelölt indul, a választói névjegyzékben 65-en szerepelnek.
Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban a 3-as számú egyéni választókerületben önkormányzati képviselőt választanak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi képviselő, Turcsány László (Fidesz-KDNP) januárban személyes okokra hivatkozva lemondott, majd kilépett a Fideszből. A vasárnapi voksoláson négyen indulnak: ketten függetlenként, egy jelölt a Magyar Munkáspárt és egy a Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület színeiben. A választói névjegyzékben több mint 2700-an szerepelnek.
A Komárom-Esztergom megyei Dunaszentmiklóson két önkormányzati képviselőt választanak, ugyanis februárban megváltozott munkahelyi körülmények miatt két képviselő lemondott, így a testület a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A két képviselői helyért egy-egy jelölt indul, mindketten függetlenek, a településen 407 választópolgár adhatja le szavazatát az egyéni listás jelöltekre.
A helyi választási irodák a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy esetleges sorbanállás esetén tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak - mint minden választásnál - most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.
hírek innen, onnan
Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra
Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.
Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®
A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....
Magyar Péter nagyon szomorú közlést tett, ez derült most ki
Ez derült most ki.
Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek
A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.
Rengetegen várták Magyar Pétertől ezt a bejelentés, most megérkezett! A kórházakról van szó
Azonnali lépés.
Feketében az ország! Most érkezett a megrázó hír: elhunyt a köztiszteletben álló politikus
Rengetegen gyászolják.
Nem tudott tovább küzdeni! Kevesen tudták, hogy beteg, 66 évesen elvitte rákbetegsége a gyönyörű műsorvezetőt
Zokognak a rajongók.
A Metallica miatt órákra megbénul a közlekedés Budapesten, mutatjuk, hol lesz felfordulás
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős közlekedési változások lesznek a Puskás Aréna környékén. A BKK több fő...
Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést
A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...
Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben
Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...
A nap legszebb története a munkahelyi szigorról: a főnök azt hitte, ő diktál, de az alkalmazott másodpercek alatt helyretette
Brutális eleganciával szerelte le a kötekedő főnökét a fellázadt alkalmazott.
Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz
Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


