Helyenként havazással búcsúzik az óév
A következő napokban gyakori frontátvonulás jellemzi majd az időjárást, ezért továbbra is felhős, csapadékos jellegű időre van kilátás, helyenként havazhat is. Kevesebb felhővel, naposabb időszakokkal legfeljebb az év utolsó napján számolhatunk.
Pénteken általában erősen felhős vagy borult égre van kilátás, és nap első felében szórványosan a Dunántúlon és az északi, középső megyékben, később helyenként másutt is számítani kell kisebb havazásra, a délnyugati tájakon havas esőre, esetleg esőre.
A felhőtakaró legfejebb átmenetileg délen vékonyodhat el, válhat kissé szakadozottabbá. Emellett a Tiszántúlon tartós maradhat a párásság, a köd. Késő délutántól, estétől ugyanakkor nyugaton már a felhőátvonulásokat kísérik elszórt hózáporok. Az élénk délnyugati szél délutántól a Dunántúlon északnyugatira fordul, és néhol megerősödik. Kora délután 0, 4 fokra számíthatunk.
Szombaton változóan felhős idő ígérkezik, emellett több-kevesebb napsütésben is bízhatunk. Legfeljebb itt-ott fordulhat elő jelentéktelen átfutó hózápor. Élénk lesz az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, 5 fok között alakul.
Vasárnap általában borult lesz az ég, csak néhol bukkanhat elő rövid időszakokra a nap. Elsősorban északon és nyugaton várható csapadék. Északkeleten hó, másutt eső, helyenként átmeneti ónos eső is előfordul. A délnyugati szél mérsékelt lesz. 0, 5 fok között tetőzik a hőmérséklet.
hírek innen, onnan
170 milliós végkielégítéssel távozott Matolcsy a jegybankból, az MNB belső vizsgálatot indít
Belső vizsgálat indult a Magyar Nemzeti Bankban, miután Matolcsy György 122,7 millió forintot kapott ki nem vett szabadságai után. A volt...
Milliókat fizethet a TV2 és a Mediaworks a László Imre elleni valótlan zaklatási vádak miatt
Első fokon pert nyert László Imre, Újbuda polgármestere abban a személyiségi jogi perben, amelyet még a 2019-es önkormányzati...
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Kevesebb mint 3 millióba kerül: A mexikóiaknak házilag készített elektromos autójuk van
Mexikó bemutatta első hazai gyártású elektromos autóját, az Olinia Unót, amely a városi közlekedés forradalmasítását célozza meg. Az...
Donald Trump megint megfenyegette Iránt: ma éjjel lecsap rá, elfoglalná a kulcsfontosságú olajszigetét
Donald Trump amerikai elnök újabb fenyegetést intézett Irán felé, amely a legsúlyosabb az április elején bejelentett kéthetes tűzszünet...
Elsőfokon fogházbüntetésre ítélte a sápi vonatbaleset vádlottját a bíróság
Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője felmentés miatt jelentett be fellebbezést.
Kezdődik minden idők legnagyobb futball-világbajnoksága, kár, hogy ez sem tudta lerúgni magáról a politikát
Minden idők legnagyobb labdarúgó-világbajnoksága kezdődik, de a torna már a rajt előtt megmutatta, a sport nem tud függetlenedni Donald...
Megjött az első elemzői követés a SpaceX-re!
Az Oppenheimer befektetési bank a világ nagy brókercégei közül elsőként indított elemzői követést a SpaceX-re, még a rakéta- és...
Fontos bejelentés érkezett a lakossági napelemes pályázatról, több ezer háztartás lélegezhet fel
Meghosszabbítja a kormány a lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását célzó RRF-pályázat lezárási...
Hegedűs Zsolt szerint súlyos ferdítés Takács Péter állítása a 96 százalékos kórházi klímaellátottságról, a valós szám inkább 48 százalék
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vitatja a korábbi kormányzat sikerpropagandáját. A KEF friss felmérése szerint a kritikus kórházi...
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV: 170 ezer magyar járhat pórul
Súlyos következményei lehetnek, ha ezt elmulasztod.
Egy asztalhoz ült Lannert Judit és Rubovszky Rita, tisztázták a félreértéseket az iskolák jövőjéről
Egyházi fenntartók, valamint gyermekvédelmi szakmai szereplők is részt vettek a találkozón.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


