Hat év medvéi a nógrádi térségben
Természetesen az alább következő lajstromon felül jóval több helyről érkezett – valós, vélt vagy esetleg pusztán szenzációhajhász – jelzés az elmúlt években medvékről, de ezeket kis arányban igazolta vissza életnyomokkal a természetvédelem.
Közel hat évvel előtt vadászok lőttek ki egy medvét Salgótarján közvetlen közelében, az Eperjes-telepi vadászterületen. A védett állat kilövése miatt – elsősorban – természetkárosítás ügyében indult eljárásnak 11 vádlottja volt. 2016 októberében futók láttak medvét a Medves-fennsíkon, ezt akkor a természetvédelem nem tudta “visszaigazolni”. 2018 májusában Somoskőújfalunál lépett be az országba az a medve, amely elkóborolt az Alföldig, végül Sándorfalva közelében befogták, majd az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve a szlovák-magyar határtól nem messze elengedték.
Néhány hete Ecseg közelében láttak medvét favágók, de a korábban feltett kérdéseinkre kapott válasz szerint bár ott is több napon keresztül keresték a természetvédelmi szakemberek az állat nyomait, de nem sikerült igazolást találni a jelenlétére. Többek között erre az esetre is utalt a Pásztó közelében történt medveészleléshez kapcsolódóan kiadott közleményében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
A nyomkeresésre a mostanihoz hasonló, száraz időszak kevésbé alkalmas, mert a nagyobb esőzések elmaradásával, a melegedő időjárás és a szél hatására kiszikkadt a talajfelszín. Ilyenkor gyakorlatilag lehetetlen talplenyomatokat észlelni. Jellemzően az őszi és az általános tavaszi, csapadékosabb időjárás, illetve a téli időszakban a friss porhó alkalmas leginkább a nyomok keresésére. A jegesre fagyott kérgű hótakaró sem ideális, mivel azon már szintén nem rajzolódik ki konkrétan a talplenyomat és a karomnyomok.
A természetvédelem 2018 végén, 2019 elején több helyszínes tájékoztató fórumot szervezett a helyi lakosság és a gazdálkodók számára Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében is, ahol az előadásokat követően konkrét válaszokat kaphattak a résztvevők arra, hogy mit kell tenni a medvével való találkozás esetén. Ezen eseményeken, továbbá a 2019 év végi vadászati road show állomásain is kiemelték az előadók, hogy álhír, miszerint a medvéket, farkasokat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság telepítené be a régióba. Ezeknek az állatoknak a fokozódó jelenléte a természetes élőhelykeresés eredménye, így az az információ sem helytálló, hogy nyomkövető chippel lennének ellátva – ismertette a nemzeti park igazgatóság.
3100.hu nyomán, forrás: K.I kiemelt kép illusztráció: Pixabay
hírek innen, onnan
Van valami, aminek örülni fog az autósok egy része
Olcsóbb lesz a tankolás.
Tigrist találtak egy magyar családi házban: illegális tartás miatt indult eljárás - Videó
Amikor a rendőrök benyitottak az udvarra, nem kutya ugatott vissza – hanem egy kistigris nyávogott.
A Putyin-Orbán találkozóról kiszivárgott egy rendkívüli dolog, amiről eddig senki nem beszélt
Ezt a részletet eddig nem ismertük.
Pápá orosz gáz
Az EU megegyezett az orosz gázról való leválás menetrendjéről, ami a korábban tervezettnél picit gyorsabb lesz. Az orosz LNG...
Laza csávó lehet az amerikai jegybank új elnöke
A piac egyre biztosabbra veszi, hogy Trump Kevin Hassett-et fogja jelölni a Fed élére, miután Powell mandátuma jövő májusban lejár. A...
„Egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna” – barátja beszélt Kálloy Molnár Péter betegséggel vívott küzdelméről
Buda Gábor, az Alma együttes vezetője drámai részleteket osztott meg a színész küzdelméről. A művész a csatát a nyilvánosságtól...
Napi hány széklet a normális? Az egészségi állapot egyik legjobb mutatója a WC-n tett látogatások száma
Egy friss kutatás szerint a mosdólátogatásaink gyakorisága önmagában is fontos jelzője lehet annak, hogy milyen állapotban van a szervezete.
Molnár Gusztáv visszament a városba, ahol leszokott az alkoholról: "Nem vagyok tökéletes, elég, ha őszinte vagyok"
Molnár Gusztáv visszatért Komlóra. A színész három évvel ezelőtt vonul be a Baranya vármegyében működő elvonóra, hogy végleg...
Szabálytalanul bevágó autós, szétesett roller, az út közepén ordítozó sofőr – novemberben sem volt hiány őrült és veszélyes közlekedőkből
A Budapesti Autósok szedték össze a legmeredekebb, legőrültebb és időnként legnevetségesebb szituációkat. Akikkel nem akarsz összefutni...
Teljes átrendeződés zajlik a "szent zöldségünk" piacán
Ha van növény, amely a legszélesebb körben is kiemelt figyelmet kap hazánkban, akkor az a paprika. Mi látszik most? Drágult a kaliforniai...
Két éve nem volt ilyen erős a forint
A dollár és az euróval szemben is két éves rekord dőlt meg.
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem kapott jó kezelést súlyos betegségére: tavaly februárban kezdődött a baj
Kálloy Molnár Péter egy régi barátja, az Alma Együttesből ismert Buda Gábor mesélt a színész betegségéről.
Sport
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Bulvár
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


