Ezt olvasta már?


Folytatódik az országos strandfejlesztési program

Folytatódik az idén a strandfejlesztési program, amelynek keretében közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással országszerte 86 strand újulhat meg - közölte Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.

Az idei támogatottak között 64 balatoni strand, a többi a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál, illetve a Velencei-tónál található.

Könnyid László kiemelte, a 2017-ben indult fejlesztési program célja, hogy 2030-ra az ország valamennyi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon. Emlékeztetett arra, hogy az első ütemben, 2018-ban több mint 30 balatoni település 55 strandján újultak meg vizesblokkok, parti sétányok, és épültek játszóterek közel 2 milliárd forintból.

A következő ütemben, tavaly, országszerte 43 szabadstrand jutott több mint 4,4 milliárd forintnyi támogatáshoz fejlesztéseihez. Közülük 30 balatoni szabadstrand kapott 3 milliárd forintnyi forrást, ami mutatja, hogy az MTÜ kiemelten kezeli a térséget, de a Dunakanyarnál és a Tisza-tónál található szabadstrandok is lehetőséghez jutottak - fogalmazott az igazgató-helyettes.

A 2020. évi, lehetőség szerint a nyári szezonra elkészülő strandfejlesztésről szólva elmondta, hogy a mintegy 2,9 milliárd forintnyi forrás az idei költségvetési törvényben a turisztikai fejlesztési célelőirányzat soron áll rendelkezésre.

Beszélt arról is, hogy az MTÜ által az önkormányzatok számára nyújtott támogatások fókuszában az alapinfrastruktúra fejlesztések állnak. Elsősorban a régi vizesblokkokat kell megújítani, ahol erre még nem került sor. A következő lépés a baba-mama szobákat létesítése, és a régi, 70-es 80-as évekből származó strandbejárók, azaz vízbejutást biztosító lépcsők kicserélése.

Egységes arculatot is kapnak majd a strandok, és a kültéri öltözőkabinok megújulása is lendületet vehet Könnyid László tájékoztatása szerint. Hozzátette, a következő ütemben a zöldfelületek bővítése lesz a cél, erre nagy az igény a vendégek részéről. A fejlesztésekkel növelni kívánják a strandok jövedelmezőségét és vonzerejét.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese arról is beszámolt, hogy tavaly júliusban és augusztusban az üdülőrégióba érkező vendégek több mint 80 százaléka magyar volt. A SZÉP-kártya tavaly januári 7 milliárd forintos forgalmát az idén januárban sikerült megduplázni, ami további bizakodásra ad okot - mondta.

Az MTI kérdésére válaszolva az igazgató-helyettes közölte, lezárult a csúszdapályázat, amelynek célja, hogy lehetőség szerint már erre a strandszezonra megújuljon több balatoni csúszda, ezért heteken belül kihirdetik az eredményét.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke hangsúlyozta, komoly vonzerőt jelentenek a turizmus számra a strandok, ezek állapota sokat elárul egy-egy településről. 2017-ben Balatonfüred közel 100 millió forint értékben, az idén pedig három strandja közel 150 millió forint értékben nyert támogatást a fejlesztéseire. Jelezte, hogy a területfejlesztési operatív programokban szintén jelentős strandfejlesztési projektek indultak.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Felrobbanhatott egy tankerhajó a Hormuzi-szorosban

Az iráni Forradalmi Gárdához köthető Tasznim hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint felrobbant egy tankerhajó a Hormuzi-szorosban,...

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” – visszatér Garamvölgyi László

Garamvölgyi László nyugalmazott dandártábornok főtanácsadóként tér vissza a rendőrség kommunikációjának megújítására.

A Magyar Nagydíjon szakadt meg a címvédő átka, Lando Norris először nyert 2026-ban

A Ferrarik pechszériája után Verstappen és Antonelli állhatott még a dobogóra.

Csak egy páratlan számot húztak a lottón

Nem volt telitalálatos a hatos lottón.

Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre

Egyre több helyen teszik helyrehozhatatlanul tönkre a Leyland ciprus sövényeket a szakszerűtlen visszavágással - figyelmeztet egy kertépítő.

Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport

Az NRÜ április 1-jén rendelt meg a Lounge Event Kft-től egy augusztus 19. és 21. között megtartandó, két-három órás rendezvényt.

Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után

Az adószakértő szerint az Európai Unió Bíróságának döntése nyomán jogellenesnek bizonyült a magyar szén-dioxid-kvóta adó, ami...

Nagy mérföldkőről tett bejelentést a kormány – komoly változások jönnek

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Déli Körvasút fejlesztése: végleges helyére emelték a Soroksári út felett átívelő új...

„Olcsóbb, mint itthon” – Nagy Sanyi Olaszországban készül ingatlant venni

Csonka András és Nagy Sándor barátsága immár huszonkét éve tart, és a humor az egyik legfontosabb kapocs közöttük. Kettejük kapcsolata...

Amikor Kállai Ferenc felcsattant – a rádiójátékokról

A Kossuth rádió újra elővette a régi műveket, legendás színészekkel, a rádió hőskorából.

Figyelmeztet a szakorvos: ha ezeket az apró foltokat látod a bőrödön, nagy a baj

A tested már kétségbeesetten üzen ezekkel a tünetekkel.

Ha ezt teszed, kinevetnek a hátad mögött a mai fiatalok

A negyvenévesek egyre nagyobb része kétségbeesetten próbál kapaszkodni a fiatalság jelképeibe, a Z generáció szemében azonban mindez...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt

A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon

A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.