Fokozzák a hajszát a pénzmosók ellen
Magyarország fokozza az állami fellépést a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen: az adóhivatal keretei között működő szakmai iroda folyamatos informatikai fejlesztésekbe fogott, az ősszel pedig megkezdi működését a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács - írja a Magyar Nemzet.
A Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda jelentése szerint tavaly mintegy 20 százalékkal, több mint tízezerre nőtt a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanújára utaló bejelentések száma. Legtöbbször a pénzvilág szereplői - bankok, takarékszövetkezetek, befektetési és más pénzügyi szolgáltatók - adtak át gyanúra okot adó információt a pénzmosás ellen küzdő szervezetnek.
Ennek következményeként tavaly összesen 221 tranzakciót függesztettek fel: száz alkalommal a különféle szolgáltatók léptek, a többi esetben a NAV irodája kezdeményezte a folyamatok megakasztását. Mindent egybeszámítva 2,1 milliárd forintnak megfelelő összeg akadt fenn a pénzmosás elleni rendszer hálóján.
A hatékonyabb hatósági működést tavaly több informatikai fejlesztés is szolgálta, az igazi nagy lépés azonban a következőkben tervezett komplex informatikai rendszer lesz, amely az elemző és értékelő munkát támogatja.
A pénzmosás elleni küzdelem támogatása érdekében a kormány is lépést tartott szükségesnek, rendelkezett a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanács létrehozásáról, amely a tervek szerint az ősszel tartja meg alakuló ülését. A tanács elnöke a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter államtitkára lesz.
Gion Gábor a lapnak nyilatkozva kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen nemzeti szinten is összehangoltan lehessen fellépni, erre szerinte a közelmúlt pénzmosás miatt kirobbant bankbotrányai, a nemzetközi terrorcselekmények, illetve a technológiai fejlődésből adódó lehetőségek és kockázatok is rámutatnak.
Kifejtette: a pénzmosás elleni fellépés a lakosság és a vállalatok túlnyomó többségének érdekeit védi azzal, hogy a bűncselekményekből származó jövedelmet megpróbálják megtalálni és a továbbítását megakasztani. A pénzmosás felszámolásához sok szereplő hozzájárulhat, a különféle szolgáltatók mellett a felügyeleteknek, a szabályozó hatóságoknak, a NAV pénzügyi egységeinek, a rendőrségnek, az ügyészségeknek és a bíróságoknak is megvan a maguk teendője. A fellépés hatékonysága azon múlik, hogy ebben a láncban ne legyen egyetlen gyenge szem sem - szögezte le, hozzátéve: ennek koordinációnak ad teret az új tanács.
Az államtitkár elmondása szerint a grémium a hazai kihívások azonosítása mellett azt kapta feladatul, hogy javaslatokat fogalmazzon meg, stratégiát alkosson, és legyen figyelemmel a nemzetközi szabályok alakulására.
Gion Gábor hozzátette: a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés kiemelkedően fontos minden államnak, ezért igen erős a kérdésben a nemzetközi együttműködés.
hírek innen, onnan
Rendkívüli bejelentés jött Donald Trumptól: folytatódik a háború – Szárazföldi invázió is jöhet
Az Egyesült Államok folytatni fogja ma éjjel a támadásokat Irán ellen, lehet, hogy megszállja Harg szigetét és az ország...
Hegedűs Zsolt reagált Takács Péter állítására: A kormány nem vitatkozni akar a hőséggel
Takács korábban azt állította, hogy a Fidesz már elkezdte felújítani a kórházi klímákat, a Tisza csak követi őket ezen az úton.
A moszkvai német, brit és francia nagykövetek az orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyaltak
Európa megpróbál beszállni az orosz–ukrán békefolyamatban, egyelőre nem sok sikerrel.
Ketyeg az óra a babavárósoknak: milliós büntetés és megugró törlesztő jöhet júliustól
Június 30-án lejár a haladék azoknál a babaváró hiteleseknél, akiknek nem született gyermekük, így több tízezer házaspár kerülhet...
A hangyák természetes módszerekkel is távol tarthatók - de ezt sokan rosszul csinálják
Eleged van a hangyákból, de nem akarsz vegyszereket használni? Fedezd fel a leghatékonyabb természetes módszereket, amikkel tartósan távol...
Haladékot kaptak a bajba jutott babavárósok
Mentesülnek egy időre a büntetés megfizetése alól azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási...
Belső vizsgálat indult Matolcsy György lelépési pénze miatt az MNB-ben nkból
Matolcsy György annyi pénzzel távozott a jegybank éléről, mintha egyetlen napot sem töltött volna szabadságon a 2013-tól 2025-ig tartó...
Akár ezermilliárdos finanszírozásról is szólhatott az Élvonal Alapítvány megállapodása
Az Élvonal Alapítvány finanszírozásáról szóló, a Telex által megszerzett keretmegállapodás szerint a korábban ismert 261,7 milliárd...
Már ősszel visszatérhet a kutatóhálozat az Akadémiához
A HUN-REN, az MTA, valamint a Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetőjé közös egyeztetésbe kezdtek.
Miközben a gazdaság lassul, a munkanélküliség nem emelkedik a fejlett világban
Az OECD országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022...
Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán
Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC...
Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet
A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól,...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


