Férfi kézilabda NB I - Bizonytalanságban rajtol az új szezon
A koronavírus-járvány miatt bizonytalanságban rajtol pénteken a férfi kézilabda NB I új idénye.
A magyar szövetség (MKSZ) március 13-án felfüggesztette az előző szezon küzdelmeit, majd április 9-én helyezések megállapítása nélkül befejezettnek nyilvánította a bajnokságokat. A férfi élvonalban sem hirdettek bajnokot, illetve kiesőket, ám a Váci KSE és a Mezőkövesdi KC anyagi okok miatt nem vállalta az indulást, így a másodosztály nyugati csoportjából a Veszprém-Felsőörs, keletről pedig a Ceglédi KKSE mégis feljutott.
Az MKSZ múlt héten szerdán jelentette be törekvését, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női bajnokságban. A hírek szerint a kezdeményezést az NB I-es ligán keresztül a klubok többsége is támogatja, ám hivatalos tájékoztatás még nem látott napvilágot az ügyben, vagyis az új idény úgy rajtol el pénteken, hogy nem tudni, milyen lesz az ütemterv.
A lebonyolítás változatlan: a 14 csapat körmérkőzéses rendszerben játszik 26 fordulót - az első meccset pénteken a Veszprém játssza a Budakalásszal -, majd az alapszakasz első és második helyezettje vívja a döntőt. December közepe és január vége között elméletileg szünetel a bajnokság a januári, egyiptomi világbajnokság miatt.
A bizonytalanság közepette is nagy meglepetést jelentene, ha nem a Veszprém, a Szeged és a Tatabánya végezne az első három helyen a szezon végén.
A veszprémiek kerete idén nyáron is átalakult némileg: Sterbik Árpád visszavonult és a csapat kapusedzője lett, és a meghatározó emberek közül Dragan Gajic, Borut Mackovsek, illetve Mirsad Terzic is távozott. Visszatért a balátlövő Ligetvári Patrik, és érkezett még a spanyol kapus, Rodrigo Corrales, a spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda, az orosz jobbátlövő, Danyiil Siskarjov, valamint a dán balátlövő, Nikolaj Markussen. A csapat meglepően gyenge eredményeket ért el a felkészülés eddigi szakaszában: a Tatabányától 33-31-re, a lengyel Lomza Vive Kielcétől 32-29-re kikapott, a Balatonfüreddel 26-26-os döntetlent játszott, a Gyöngyöst pedig 41-30-ra legyőzte. A veszprémiek vasárnap 17 órától a német THW Kiel ellen játsszák utolsó edzőmeccsüket.
A Tatabánya elleni vereség után David Davis vezetőedző azt mondta, a játékosok kondíciójával nincs probléma, mindenki jó formában van, elégedett az edzéseken mutatott munkával, és az újonnan csatlakozott öt kézilabdázó beépítése is jól halad. A kudarcot meglátása szerint a lelketlen játék okozta, ami egyáltalán nem hasonlított arra, amit a közös munka során tapasztalt.
Szegeden kevesebb változás történt: távozott Jorge Maqueda és Alen Blazevic, érkezett a szlovén balátlövő Borut Mackovsek a Veszprémtől, valamint a jobbszélső Kecskés Dániel a NEKA-tól.
"Gyakorlunk egy teljesen új védekezési stílust, ennek az elsajátítása is szépen halad, ám a tökélesítése sok időt vesz igénybe. Mindenre készülünk, így a meccseken kialakuló speciális helyzetekre is" - nyilatkozta Juan Carlos Pastor vezetőedző. A spanyol mester hozzátette, az a céljuk, hogy minden meccsen magas szinten teljesítsenek, függetlenül attól, ki van éppen a pályán.
"Az a legfontosabb, hogy a védekezésünk stabillá váljon, így egyszerű gólokat is tudjunk szerezni. Törekednünk kell arra is, hogy ne legyen labdavesztésünk, és javulnunk kell a visszarendeződésben. A koncentráció fontos, fegyelmezettnek kell lennünk minden helyzetben" - magyarázta.
Csapata mind a négy felkészülési találkozóját megnyerte: a Dabast 38-25-re, az Orosházát 43-27-re, a horvát RK Nexe együttesét pedig előbb 33-28-ra, majd 31-24-re győzte le.
Tatabányán már májusban kijelentették, a korábbinál szűkebb kerettel is a harmadik hely elérése a céljuk. A jelentősen átalakult keretből távozott Milos Vujovic, Dénes János, Vladimir Vranjes, Borbély Ádám, Szász András, Borzas Uros, Pásztor Ákos, Vitalij Komogorov, Holpert József, Deményi Xavér és Marko Davidovic is. Érkezett a balátlövő Zdolik Bence, a beálló Debreczeni Dávid, a balszélső Sunajko Stefan, a jobbszélső Hornyák Bence, a balszélső Molnár Balázs, valamint két kapus, a lengyel Piotr Wyszomirski és a szlovák Martin Konecny. A jelek szerint Vladan Matics vezetőedző remekül halad a csapatépítéssel, hiszen együttese a Veszprém mellett a lengyel Kielcét (28-27), a Budakalászt (35-29) és a Dabast (31-23) is legyőzte edzőmeccsen.
A férfi NB I mezőnye:
--------------------
Balatonfüredi KSE, Budakalász, Ceglédi KKSE, Csurgói KK, Dabasi KC VSE, Ferencvárosi TC, Grundfos Tatabánya KC, HE-DO B.BRAUN Gyöngyös, MOL-Pick Szeged, Orosházi FKSE-Linamar, SBS-Eger, Sport36-Komló, Telekom Veszprém, Veszprém-Felsőörs
A legutóbbi tíz idény bajnokai:
-------------------------------
2010/11: MKB Veszprém KC
2011/12: MKB Veszprém KC
2012/13: MKB Veszprém KC
2013/14: MKB-MVM Veszprém KC
2014/15: MKB-MVM Veszprém KC
2015/16: MVM Veszprém KC
2016/17: Telekom Veszprém KC
2017/18: MOL-Pick Szeged
2018/19: Telekom Veszprém KC
2019/20: nem hirdettek bajnokot
Az eddigi bajnokok:
------------------
26-szor: Veszprém
15-ször: Bp. Honvéd
12-szer: Elektromos
9-szer: Újpest
5-ször: Bp. Spartacus
4-szer: Tatabánya, Munkás TE
3-szor: Győr, Bp. Vörös Meteor, Csepel, Szeged
2-szer: VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szer: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK
hírek innen, onnan
Mit jelent, ha a macskád megmutatja a hasát? 7 ok, ami nem mindig hívogatás simogatásra
Ha a macska megmutatja a hasát, azt sokan automatikusan bizalomjelnek veszik. A szakértők szerint azonban többféle üzenetet hordozhat.
Tökölön is begyújtotta a grillt a Burger KING®
A helyiek legnagyobb örömére új találkozóhellyel bővült a dél-pesti agglomeráció: a Sziget Center mellett megnyílt a Burger KING® 64....
Magyar Péter nagyon szomorú közlést tett, ez derült most ki
Ez derült most ki.
Óriási a dráma a királyi családban! Vilmos herceg ezt már nem tudta megbocsátani Harrynek
A brit királyi család két legismertebb testvérének kapcsolata továbbra sem mutat javulást.
Rengetegen várták Magyar Pétertől ezt a bejelentés, most megérkezett! A kórházakról van szó
Azonnali lépés.
Feketében az ország! Most érkezett a megrázó hír: elhunyt a köztiszteletben álló politikus
Rengetegen gyászolják.
Nem tudott tovább küzdeni! Kevesen tudták, hogy beteg, 66 évesen elvitte rákbetegsége a gyönyörű műsorvezetőt
Zokognak a rajongók.
A Metallica miatt órákra megbénul a közlekedés Budapesten, mutatjuk, hol lesz felfordulás
A Metallica csütörtöki és szombati koncertjei miatt jelentős közlekedési változások lesznek a Puskás Aréna környékén. A BKK több fő...
Botrány az Operettszínházban: elfogyott 80 dolgozó türelme, a miniszternél panaszolták be a vezetést
A társulat egy része a minisztériumhoz fordult, mert szerintük a színházban tarthatatlan a munkakörnyezet. A levélben új, szakmailag...
Köllő Babett kitálalt. – Elárulta, miért tűnt el a többi luxusfeleség a süllyesztőben
Míg a többi szereplő eltűnt a süllyesztőben, Köllő Babett mára az ország egyik legfoglalkoztatottabb televíziós személyiségévé...
A nap legszebb története a munkahelyi szigorról: a főnök azt hitte, ő diktál, de az alkalmazott másodpercek alatt helyretette
Brutális eleganciával szerelte le a kötekedő főnökét a fellázadt alkalmazott.
Vitézy Dávid szerint Magyar Péter kormánya nyomokban sem hasonlít az előzőhöz
Szerinte nincs sok esélye a Fidesznek visszanyerni a szavazók bizalmát.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


