Ezt olvasta már?


Felvételi - Nyilvánosságra hozták idei felsőoktatási ponthatárokat, a jelentkezők háromnegyedét felvették

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról.

 

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

Az előző évhez képest tízezerrel kevesebb, mintegy 23 ezer a csalódott diák, a 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.

A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - mondta el Bódis József.

Második helyre, 433 ponttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök képzése került, míg harmadik a Semmelweis Egyetem ápolás és betegellátás (gyógytornász) képzése lett 430 ponttal. A legtöbb jelentkezőt a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, valamint az osztatlan tanári szakra vették fel.

A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, itt is első helyen az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.

Az államtitkár azt mondta: a koronavírus okozta járványhelyzet átalakította az életet, a veszélyhelyzetben az oktatóknak és a hallgatóknak át kellett állniuk a hagyományos oktatási módszerekről a távoktatásra, a digitális oktatásra. Mind a köznevelés, mind a felsőoktatás rendszere jól vizsgázott ebben a helyzetben - jelentette ki.

Hozzátette: amikor a jelentkezők beadták kérelmüket, még csak sejteni lehetett, hogy a vírus elérkezik Magyarországra, a jelentkezések után pedig az is kérdésessé vált, hogy lehet-e egyáltalán érettségit szervezni. Örömének adott hangot, hogy az érettségizők, felvételizők lendülete nem tört meg, és folytatódhatott a felvételi eljárás.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: az eljárás kizárólag elektronikusan folyt, a jelentkezők 90 százaléka már az ügyfélkapu segítségével hitelesítette felvételi kérelmét. A jelentkezési határidő február 15-e volt. Hozzátette: a felvételi eljárás során mintegy 490 ezer dokumentumot dolgoztak fel, emellett mintegy 514 ezer érettségi eredmény, 121 ezer nyelvvizsgaadat és 956 ezer pontszám szerepel az adatbázisban.

Jelezte: az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra. Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet.

Idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban. Ezek között említette az agrár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és orvosi és egészségtudományi szakokat, a pedagógusképzést, a társadalomtudományokat, valamint a magyar intézmények határon túli képzéseit.

Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan folyik majd, az általános eljáráshoz hasonlóan.

Az elnökhelyettes kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hoztak. Ismertette: a kabinet áprilisi döntése alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül attól, hogy megszerezze a nyelvvizsga-bizonyítványt, és megkapja oklevelét.

Elmondta: a felsőoktatási intézmények által kiállított oklevelek száma: 95 701, míg az átadott oklevelek száma 71 878.







0
0
0

hírek innen, onnan

Összeomlott a közös európai szupervadászgép-projekt: teljesen új fegyverekre válthat Európa legerősebb hatama

Németország legalább három lehetséges forgatókönyvet vizsgál a meghiúsult francia–német FCAS vadászgépprogram kiváltására - írja...

Nagy Ő lehet Ambrus Attila? A producer esélyesnek találja a Viszkist

Van rá esély, hogy Ambrus Attila legyen a következő Nagy Ő? A TV2 népszerű reality-jének producere elmondta, hogy felmerült a Viszkis...

A spanyolok és a franciák a vb esélyesei

A fogadóirodák oddsai alapján a spanyol és a francia válogatottnak van a legnagyobb esélye megnyerni a ma kezdődő...

A hírek szerint Donald Trump nem megy el az amerikai válogatott első vb-meccsére

Több forrás szerint az amerikai elnök Washingtonban marad pénteken, helyette Marco Rubio külügyminiszter találkozik majd a paraguayi...

Karácsony Gergely is reagált az óbudai korrupciós ügyre: Ha ez igaz, "ez volt a világ legnagyobb pénzkidobása"

Karácson Gergely megszólalt az óbudai korrupciós botrányban érintett Z. Zsolt szavait illetően, aki állítólag azt mondta, pénzt adott...

Letarolta az országot a pusztító vihar: megállás nélkül dolgoznak a tűzoltók a pokoli éjszaka óta

Hatalmas munkát adott a tűzoltóknak a szerda éjszakai vihar. Csütörtök reggel 9 óráig országszerte már több mint 170 káresetet...

Konditeremben csaptak le a gyógyszermaffia ukrán vezetőjére – ezeket a luxusautókat és több köteg készpénzt foglaltak le

Egy ukrán–magyar bűnszervezetet számoltak fel a magyar hatóságok, amely illegális gyógyszer-kereskedelemmel foglalkozott, és évente...

Az élőszereplős Vaiana-remake utolsó előzetesébe már rendesen jutott éneklés és akció

Már távcső nélkül is látható az élőszereplős Vaiana magyar premierje, melynek örömére a Disney feltolta a netre az alkotás utolsó...

Itt a váratlan módosítás: többen kaphatnak ingyenpénzt villanyautóra

Az utolsó pillanatban módosították a vállalatok elektromosautó-beszerzését támogató program néhány pontját. Többen kaphatnak jó hírt.

Óriási bukta lehet okosba otthon szerelni egy öreg Mercedest

Egy norvég Mercedes-tulajdonos a saját bőrén tanulta meg, miért veszélyes a modern autók elektromos hálózatát otthon megbarkácsolni.

Kilenc új géppel készül a BKM a budapesti hőségre

Az 1,3 milliárdért vásárolt járművek nyáron hűtik az utcákat, télen havat söpörnek, miközben egész évben takarítanak.

A Manchester City rekordajánlatot tett az angol válogatott sztárfutballistájáért

Az „égszínkékek” a vb miatt szeretnék mielőbb nyélbe ütni a megállapodást.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!