Ezt olvasta már?


Feltételezett szélsőséges iszlamistákat fogtak el Berlinben egy kábítószer-ellenes razzián

Elfogtak Berlinben négy feltételezett szélsőséges iszlamistát egy kábítószer-terjesztő hálózat felszámolására indított razzián szerdán.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a rendőrség a német fővárosban egyszerre hat helyszínen, köztük legalább egy menekültszálláson tartott házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, kábítószereket, mobiltelefonokat és számítógépeket, és őrizetbe vettek kilenc embert. Valamennyien szíriai vagy iraki származású férfiak, a gyanú szerint kokaint, hasist és ecstasy-t terjesztettek.

Négy gyanúsítottat a vallási indíttatású erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamos iszalmisták között tartottak számon, három ellen elfogatóparancs volt érvényben.

Az eljárást ugyan nem a gyanúsítottak szélsőséges iszlamista meggyőződése miatt indították, hanem bűnszövetkezetben, üzletszerűen folytatott kábítószer-terjesztés miatt, de ez az eset is mutatja, hogy "a határok elmosódnak" - mondta a berlini ügyészség szóvivője.

Az eset azért is fontos, mert a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri is kábítószer-kereskedő volt - emelte ki az RBB.

A berlini tartományi parlamentben ellenzékben lévő kereszténydemokraták (CDU) egyik belbiztonsági ügyekkel foglalkozó képviselője, Burkard Dregger a médiatársaságnak elmondta, hogy a terrorizmustól független ügyeket is beleértve "minden lehetőséget meg kell ragadni a terrorgyanúsként számon tartott emberek letartóztatására, hogy ne tudjanak merényletet elkövetni".

Anis Amri ügyében a napokban kiderült, hogy a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) valószínűleg mulasztást követtek el, amit a merénylet után megpróbáltak eltussolni. A tartományi kormány belső vizsgálatával feltárt adatok szerint az LKA már 2016 novemberében megállapította, hogy az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan gyanúsítható kábítószerrel üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna letartóztatásához.

A nyomozók azonban nem követték a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos szálat, valószínűleg azért, mert Anis Amri szélsőséges iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a szempontból nem találták relevánsnak drogügyeit. A merénylet után pedig hivatalos dokumentumok manipulálásával megpróbálták úgy beállítani az ügyet, mintha Amri csekély mennyiségű kábítószerrel kereskedett volna. A kormány ezért feljelentést tett az LKA ellen, és a tartományi parlamentben vizsgálóbizottság alakult.

Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin központjában fekvő Breitscheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert halálra gázolt, 53 embert megsebesített. ült. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb terrortámadása Németországban. Az Iszlám Állam terrorszervezet szolgálatára felesküdött elkövető a merénylet után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem látott a roncsokba kapaszkodó túlélőket, mielőtt elrendelték a második csapást – állítja Hegseth

Az amerikai hadügyminiszter szerint a hadműveletet vezető tengernagy rendelte el a második rakétatámadást a csónak ellen.

Ezért van az, hogy az „okos” gyerekek  nem tudják letenni a telefont

Az okos gyerekek is könnyen függővé válhatnak a közösségi médiától, de ennek oka nem a szülők hibája.

Ennyit emelkedhet az autópálya-matricák ára jövőre: rossz és jó hír is jött az autósoknak

Év végén kiderül: mit fizetünk jövőre az autópálya-használatért?

Robbanás volt a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakaszán

A Moszkvától délre fekvő szakaszon egy távirányítós robbanószerkezet lépett működésbe az ukrán hírszerzési információk szerint.

Börtönbe küldenék a Covid-gyógyszerrel seftelő orvost

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott abban az ügyben, amelyben egy orvos Covid-gyógyszerekkel...

Felejthetetlen kaland volt a Balkan Rally, és ez a klip megmutatja, miért

Nyolc nap, öt ország, több ezer kilométernyi szerpentin és egy felejthetetlen befutó a dalmát tengerparton, olajfaligetek között – ez...

A menyasszony vőlegénye összes korábbi exétől kapott videót a saját lánybúcsúján

A TikTokon osztotta meg különös élményét Monica San Luis, aki hamarosan férjhez megy.

Mégis lehetett kiskorú áldozat a Szőlő utcai ügyben,

Szexuálisan zaklathatott 14-15 éves fiúkat a Szőlő utcai intézet volt igazgatója, legalábbis ez derült ki az újabb, az intézetben...

Kiadta a vörös riasztást a ChatGPT nagyfőnöke

Döbbenetes sebességgel olvad a ChatGPT előnye.

Videó: Orbán megfogta Baranyi Krisztina csuklóját, miután a politikus váratlanul megszólította

Ferencváros polgármestere elé egy civil ruhás férfi állt és nem akarta átengedni a járdára. Baranyi Krisztina hiába kérte Orbán...

Fél évvel a Vonatinfó beszántása után a MÁV előállt egy értelmetlen térképpel

Fontosabbnak tartják megmutatni a vonat típusát, mint hogy éppen mennyit késik.

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

0
0

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Dobrev Klára állig érő, göndör hajjal: az új, nőies fazonnal ennyire más

Dobrev Klára arca teljesen más ezzel a hajjal, nőies, göndör fazonra váltott a politikus.