Ezt olvasta már?


Félmilliárd Facebook-használó személyes adatai szabadon elérhetők a neten

Ötszázharminchárom-millió Facebook-használó személyes adatai szabadon elérhetők az interneten – jelentette szombaton a Business Insider című amerikai gazdasági honlap.


hirdetés

 

MTI

 

Az adatok többévesek, mindazonáltal az, hogy még mindig hozzáférhetők, újabb példája a közösségi médiumok által összegyűjtött hatalmas információmennyiségnek és annak, hogy ezek időnként nincsenek biztonságban. A Facebook már több éve küszködik különböző adatbiztonsági ügyekkel – jegyezte meg az AP hírügynökség.

 

A Business Insider szerint az adatok 106 ország Facebook-használóihoz tartoznak, és vannak közöttük teljes személynevek, felhasználónevek és jelszavak, telefonszámok, lakóhelyek, születési dátumok és emailcímek.

 

A Facebook mint cég a mostani jelentésre reagálva közleményben azt írta: „Ezek régi adatok, szabad fellelhetőségük már 2019-ben kiderült, és akkor meg is oldottuk a problémát”.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Nagy-Britanniában a legtöbb 50 év feletti már megkapta a vakcinát, vagy van időpontja az oltásra

A legveszélyeztetettebb csoportok esetén is hasonló a helyzet a szigetországban. A cél az, hogy július 31-ig az ország teljes felnőtt...

Bemutatta új akkumulátorcelláját a Varta

A Varta bemutatta 21700-as akkumulátorcelláját. Az ilyen cellákat a járműiparban főleg a prémiumkategóriás autókban és a sportautókban...

Sokkolója helyett véletlenül a lőfegyverét használta

Az áldozat belehalt sérüléseibe.

Lelőtt egy rendőr egy fekete férfit Minnesotában, a rendőrfőkapitány szerint véletlen volt

A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű...

Kora őszre jöhet az oltás a gyerekek számára Amerikában

Már kora ősszel rendelkezésre állhat a koronavírus elleni védőoltás az Egyesült Államokban a 12 és 15 év közötti fiatalok számára,...

Kérdőjelek az oltási igazolvány körül

Európa nagy részén nemsokára bevezetik az oltási igazolványt, bár a részleteket még nem teljesen tisztázták. A kérdés az, hogy nem...

Komoly döntést hozott a francia kormány

A francia kormány hétfőn közölte, hogy az önkormányzati vezetőkkel folytatott konzultációt követően a koronavírus-járvány miatt nem...

Az élelmiszerek 2,7 százalékkal drágultak márciusban

Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3 százalékkal, a liszté 8,2 százalékkal, a cukoré 7,6 százalékkal, a...

Megmutatjuk, mikor véd meg minket a koronavírus elleni vakcina!

Egyre többen kapják meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, de sokan nem tudják, hogy mikor alakul ki a védettségük. Ferenci...

28 millió forint fölé konfigurálható a csak 4 hengeres új Mercedes C-osztály

Egy jól felszerelt új C-osztály árából könnyedén kijöhet egy magasabb kategóriás, akár 6 hengeres motorral szerelt E-osztály is.

Sport

Ez volt Igaly Diána utolsó üzenete a kórházból

Az olimpiai bajnok sportlövő azon dolgozott, hogy a hazai koronglövészetet felvirágoztassa.

Megműtötték Kalmár Zsoltot, rossz híreket kapott

Újabb műtét vár majd az Európa-bajnokságról lemaradó válogatott focistára.

Csányi elmondta a véleményét a Petry-botrányról

Megszólalt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is az utóbbi napokban nagy vihart kavart Petry Zsolt ügyéről, amelyben Gulácsi Péter véleménye is szóba került.

Brutális fizetést kaphat Haaland, legalábbis ha összejön ügynöke terve

Az, hogy a legtehetősebb klubok versenyeznek a csatárért, felvitte a játékos igényeit is.

Hivatalossá vált, hova küldi Michelisz Norbit a Hyundai Motorsport

A 2019-es Túraautó Világkupa-győztes versenyző továbbra is a koreai márka gyári pilótája lesz, és izgalmas kihívások várnak rá idén.

Petry Zsolt Frankfurter Allgemeine Zeitung-interjújára reagál a Magyar Nemzet

A Hertha BSC-től kirúgott kapusedző szavaira reagált a lap.

Megérezte Suárez hiányát, elfogyott az Atlético Madrid előnye

A Real Madrid ott van a városi rivális sarkában.

Solskjaer a Tottenham sztárját szidta, Mourinho azonnal reagált

A két edző egy érvénytelenített gól kapcsán veszett össze.

Petry szerint kimaradt egy fontos mondat a kirúgásához vezető interjúból ? Ez volt az, a Magyar Nemzet is reag...

A Hertha BSC kapusedzőjét a múlt héten rúgta ki a berlini csapat, miután a Magyar Nemzetben megjelent interjúban homofób és rasszista kijelentéseket tett. Petry Zsolt most egy interjúban elmondta, szerinte a lap egyezte

?Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni? ? Tisztára akarja mosni a nevét a ho...

Berlin ? Továbbra is Németországban képzeli el jövőjét Petry Zsolt (54), erről hétfőn beszélt a Blikknek a szakember, akit múlt kedden menesztett a német fociélvonalban szereplő Hertha.

Ronaldo együtt izzadt a gyönyörű feleségével - fotó

A Juventus világklasszisa a szabadidejében sem pihen.

Az állásába került a Bundesliga-csapat edzőjének a Szalai Ádámék elleni vereség

A kieső helyen álló együttes az edzőváltással szeretne új lendületet kapni.

0

Bulvár

Heves esőzésre figyelmeztetnek ? mutatjuk hol, mennyi csapadék várható

Eső mellett havas esőre, hóra is számítani kell!

Ez volt Igaly Diána utolsó üzenete a kórházból

Az olimpiai bajnok sportlövő azon dolgozott, hogy a hazai koronglövészetet felvirágoztassa.

Covid-túlélő: "óriásit hibáztunk"

Hetekig küzdött életéért egy nő, aki egy családi születésnapi ünnepségen kapta el a koronavírus-fertőzést. Az összejövelen 10-en vettek részt, de azóta csak családi tragédiaként emlékeznek az eseményre - az

Mit tehet a munkáltató a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalók esetén?

Milyen következményekkel járhat a védettségi igazolvány léte vagy hiánya a munkaviszonyban? Megszüntethető-e a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállaló munkaviszonya? Kell-e bért fizetni az ilyen munka

Ebből a két gyümölcsből már biztosan nem lesz elég

Az elmúlt napokban tapasztalható fagyok letarolták az ültetvényeket szerte az országban, két gyümölcsfajta azonban különösen érintett volt. A károk mértékéről pontos adatok még nincsenek, de már látszik, hogy

?Megkaptam Szputnyik V vakcinát, az oltás után végigsírtam az utat? ? megrendítő őszinteséggel írt oltásnapló

A lap újságírója alig 20 éves fiatalember, mégis alig várta már, hogy ő is beállhasson a beoltottak táborába.

Vígszínházi botrány: az öreg Kossuth-díjasok se mertek megszólalni?

Pindroch Csaba megrendítő vallomást tett az Eszenyi-ügyről és a színházi botrányokról. A Vígszínház egyik vezető színészeként egyaránt szerepelt Marton László és Eszenyi Enikő igazgatásának ideje alatt is,

Hadházy: Tiborcz luxusszállodája a járvány alatt is üzemel, hétvégén tele van a parkolója luxusautókkal

A politikus szerint nagyon valószínűtlen, hogy valaki szombat este érkezik a párjával üzletelni vagy okosodni a fővárostól egy órányira fekvő luxuskastélyba.

11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák

A Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szokásos próbáját lehet hallani majd az ország több pontján.

Döbbenetes dolgot találtak a Marson

A Perseverance földi természeti jelenségre emlékeztető képet örökített meg a vörös bolygó felszínén.

blogmorzsák

Mit evett 1993- ban a Gundelben a most elhunyt Fülöp herceg?

Üres gyomorral nem javasolt végigolvasni a szó szerint királyi menüsort. Spoiler: a kilépő egy 1952-es tokaji aszú volt.

A vasút jó – akkor miért nem használjuk?

A vasút elérhető, fenntartható és nagyon biztonságos, mégis alig használjuk. Ezen kíván változtatni a vasút európai éve.

Közúti híd az Egyesült Királyság és Franciaország között

A forgalom növekedése indokolttá tette egy további átkelő megépítésének a tervezését.

Miért? Nem is eszem csokit!

Pár szóban a kezdődő inzulinrezisztenciáról.

Itt töltötte utolsó éveit Fülöp herceg

A 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg utolsó éveit vidéken, viszonylag szerény körülmények között töltötte.

Médiafogyasztás és véleményelhallgatás a fiatalok körében

Honnan tájékozódnak a fiatalok? Érdekli őket a közélet? Saját szavainkkal érvelünk, vagy otthonról hozzuk a véleményt?

Brutális tavaszi mozgásérzékelős lámpa vásár

Így világítsd meg kerted, teraszod, üzleted, telephelyed takarékosan!

Retekcsíra pesto

Pestoból sosem elég! Tavasszal készítsd retekcsírából.

„Az ellenzékiek nem jönnek rá, hogy csapdában vannak“

Orbánt teszik kiindulóponttá - így meg nem lehet nyerni.

A legutolsó fotó a "Gyatlov-incidensben" meghalt túrázókról

Japán katona a kínai Nagy falon, meg­rázó kép a varsói gettóláza­dás­ról, és sok más ritka fotó.

Így viszonyulnak a magyarok a magasabb üzemanyagárakhoz

A tavalyi év azonos időszakához képest most jóval többet kell fizetni a tankolásért Magyarországon.

Megváltozik a személyisé­günk, amikor nyelvet váltunk?

Vajon milyen hatásai vannak a minket körülvevő kultúrának a viselkedésünkre? Másképp reagálunk másik nyelven?