Ezt olvasta már?


Ezek voltak idén a legvonzóbb szálláshelyek és turisztikai attrakciók

Év Szállása: Zalakaros, Hajdúszoboszló és Nagybánya is az élbolyban

A Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior nyerte el az Év Szállása 2018 díjat.

A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.

Hatodik alkalommal díjazták a turizmus legjobbjait a Szallas.hu által életre hívott Év Szállása versenyen. A végső sorrend közel 900 ezer vendégértékelés, több mint 190 ezer szavazat és a szakmai zsűri értékelése alapján született meg. Az Év Szállása fődíjat idén a baba- és állatbarát Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior kapta. „A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.

Átadásra került az Év Turisztikai Települése díj is, melyet a vendégszavazatok alapján idén, az Év Szállása verseny történetében immár negyedszer, Hajdúszoboszló vihetett haza. „Hajdúszoboszló ékes példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai beruházásokkal, fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, sőt fokozni az érdeklődést és vonzerőt a hazai és külföldi vendégek körében” – magyarázta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok. A verseny történetében először kiosztásra került az Év Szállása Különdíj is: ennek sorsáról a szakmai zsűri döntött. „A díjjal a Pangea Hotel Nyíregyházát tüntették ki. A zsűri figyelmét azzal hívta fel magára a hotel, hogy ugyan csak pár hónapja nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, mégis egyből komoly népszerűségre tett szert, ráadásul vendégértékelései is kimagaslóak (9,8-as) – mondta a szakember. – A Nyíregyházi Állatparkban található szálloda az állatvilág inspirálta szobakoncepciókkal egyedi és tökéletes kiegészítése a turisztikai desztinációnak.” A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője.

A fenti kategóriák mellett a különböző szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is megillették. „Minden évben vannak új szereplők a listánkon, de előfordulnak visszatérők is, mint a Hotel Silver Hajdúszoboszló****+superior, aki idén negyedik alkalommal büszkélkedhet a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjjal, melyet az Év Szállása oldalon leadott szavazatok alapján ítélünk oda” – árulta el a marketing menedzser. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.

A konferenciahotelek és a romániai szálláshelyek is ringbe szálltak

Konferenciahotelek közül a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak. A Szallas.hu romániai terjeszkedése kapcsán az Év Szállása verseny idei újdonsága az Év Romániai Szálláshelye díj is, amit elsőként a nagybányai Magus Hotel *** Baia Mare zsebelhetett be. A romániai hotelek minősítésében a Travelminit foglalási adatai, vendégértékelései és a román szakmai zsűri segédkezett. A verseny és a díjátadó főtámogatója az OTP SZÉP-kártya volt, további partnerek a Google Magyarország, az Aegon, a Lakáj Textil, a Turizmus.com és a Turizmus&Vendég.

 

FŐDÍJAK

  • Év Szállása 2018: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

 

  • Év Turisztikai Települése 2018. 1. hely: Hajdúszoboszló
  • Év Turisztikai Települése 2018. 2. hely: Eger
  • Év Turisztikai Települése 2018. 3. hely: Siófok

 

  • Év Turisztikai Attrakciója 2018. 1. hely: Aquarius Élmény- és Parkfürdő
  • Év Turisztikai Attrakciója 2018. 2. hely: Aquaglide Vízijátszótér
  • Év Turisztikai Attrakciója 2018. 3. hely: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

 

  • Az Év Romániai Szálláshelye: Magus Hotel *** Baia Mare

 

  • Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj: Katona Zoltán – Morgens Design, Nagykanizsa

 

Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

4-5 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

2. hely: Royal Club Hotel Visegrád ****+superior

3. hely: Hotel Eger & Park ****

 

1-3 csillagos hotelek

1. hely: Patak Park Hotel Visegrád

2. hely: Royal Hotel Cserkeszőlő

3. hely: Libra Hotel Veresegyház ***

Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Deluxe Apartman Nyíregyháza

2. hely: Silver Major Vendégház Hajdúszoboszló

3. hely: Országház Apartman Budapest

 

Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján):

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:

1. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

2. hely: Hotel Wellamarin Zamárdi****+superior

3. hely: Hotel Kapitány Sümeg****+superior

 

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:

1. hely: Imola Hotel Platán Eger****+superior

2. hely: Wellness Hotel Gyula****+superior

3. hely: Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca****+superior

 

1-3 csillagos szálloda:

1. hely: Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmás ***

2. hely: Fészek -Étel és Hotel- Zánka **

3. hely: Art Hotel Zalakaros ***

 

Panzió, apartman, vendégház

1. hely: Tree Houses Noszvaj

2. hely: Aranygombos Fogadó Telkibánya

3. hely: Galyatető Turistacentrum Galyatető

 

Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):

4-5 csillagos hotelek 70 szoba felett

1. hely: Danubius Health Spa Resort Hévíz****+superior

2. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

3. hely: Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****


4-5 csillagos hotelek 70 szoba alatt

1. hely: Wellness Hotel Gyula ****+superior

2. hely: Grand Hotel Glorius Makó****

3. hely: Aura Hotel Balatonfüred***

 

1-3 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Harka Harkány **

2. hely: Hotel Lövér Sopron ***+superior

3. hely: Pole Position Beach Hotel Balatonszárszó **

 

Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Kinga Apartman Zirc

2. hely: Levendula Park és Apartmanház Demjén

3. hely: Villa Marina Balatonboglár

 

Az Év Romániai szálláshelye

1. hely: Magus Hotel *** Baia Mare

2. hely: Casa Bertha Sighi?oara

3. hely: Hotel Sunny Hill Cluj-Napoca ****







0
0
0

hírek innen, onnan

Letartóztatása előtt zuglói vezetői pozíciót ajánlottak a kenőpénzbotrányban érintett egyik momentumosnak

Szkaliczki Tünde Zuglóban felelt volna a parkokért, zöldfelületekért, de a korrupciós ügy miatt rács mögé került.

Idegen csontvázat találtak a piramisokban, átírja az emberiség tudását az új felfedezés

Minden eddigi elképzelésünket felülírhatja egy újabb felfedezés, amelyet a piramisoknál találtak.

Pósfai Gábor leváltotta a Készenléti Rendőrség vezetőjét

A belügyminiszter a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a BRFK és az ORFK után újabb személycserét eszközölt.

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a...

Donald Trump egy Irán elleni „nagyon kemény” csapással ünnepli a foci-vb kezdetét

A labdarúgó-világbajnokságon az iráni válogatott is szerepel. Mi történt? Az amerikai elnök arról posztolt a Truth Socialön, hogy...

Riasztást adtak ki a Pentagonban egy veszélyes anyaggal kapcsolatos incidens miatt

Levegőminőségi probléma miatt ideiglenes bent tartózkodási utasítást adtak ki a Pentagonban.

A szülés első jelei

A szülés ritkán indul meg váratlanul, valójában a vajúdás közeledtét, majd kezdetét számos módon előre jelzi a kismama szervezete....

Ráday Mihály-díjat kapott lapunk munkatársa, N. Kósa Judit

A Népszava publicisztikai rovatvezetője, újságíró és helytörténész munkásságával jelentős mértékben hozzájárul Budapest...

Egy lassan eltűnő világ fotói nyerték idén a Hemző Károly-díjat

A szakmai zsűri Mohos Zsófia Parasztgazdaság című projektjét ítélte a legjobbnak.

Nagy a baj Európa időjárásával, ez a nyár most már

Már tavasszal lecsap a nyár? Egyre korábban érkeznek az extrém hőhullámok Európában.

Váratlan bejelentések a Könyvhét nyitányán: az árkötöttségi törvénynek és a fóliázásnak vége

Tarr Zoltán kulturális miniszter váratlanul megjelent és beszédet is mondott a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, és nagy bejelentéseket...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!