Ezt olvasta már?


Erdogan bejelentette győzelmét a török államfőválasztáson

Bejelentette győzelmét Recep Tayyip Erdogan török elnök a nem hivatalos eredmények alapján a vasárnapi elnökválasztáson. Bülent Tezcan, a legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője szerint ugyanakkor az elnökválasztás nem dőlt el az első fordulóban.

Erdogan vasárnap este Isztambulban tartott sajtótájékoztatót, miután a szavazatok 97,81 százalékos feldolgozottságánál a voksok 52,53 százalékát tudhatta magáénak. Mint fogalmazott: "népünk személyemet bízta meg az államfői és a végrehajtói hatalom feladatával, ugyanakkor a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) és szövetségesének, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) megszavazott parlamenti többség a törvényhozás terén is nagy felelősséget rót a pártszövetségre".

Az államfő leszögezte azt is, hogy a török vezetés a demokrácia iránti elkötelezettségét, és a szabadságjogok fejlesztését célzó határozottságát az elkövetkező időszakban még inkább megerősíti. Törökország a mostani választáson a közel 90 százalékos részvételi aránnyal az egész világnak leckét adott demokráciából. Leszögezte azt is, hogy a török vezetés a demokrácia iránti elkötelezettségét és a szabadságjogok fejlesztését célzó határozottságát az elkövetkező időszakban még inkább megerősíti - tette hozzá. Egyúttal megfogadta, hogy mind belföldön, mind külföldön folytatja a harcot azok ellen, akik Törökországot terrorszervezeteken keresztül veszélyeztetik.

Tezcan a CHP ankarai székházában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnökválasztás a második fordulóra maradt. Kifejtette: miközben az Anadolu török állami hírügynökség arról ír, hogy már az urnák több mint 90 százalékát kinyitották, a Legfőbb Választási Tanács (YSK) őhozzájuk olyan adatokat küld, amelyek szerint ugyanez az érték csak 50 százaléknál tart. "Egyesek túl korán zendítettek rá a dobra és a harsonára. Amikor még 40 millió szavazat és 110 ezer urna van hátra, senki ne kiáltsa ki magát államfőnek" - fogalmazott Tezcan. Kijelentette: Erdogan 51 százalékot ért el, és ez az érték még előreláthatóan 50 százalék alá csökken.

A hivatalban lévő államfőt, Erdogant az elnökválasztáson Muharrem Ince, a (CHP) jelöltje követi 30,76 százalékkal. Mögöttük Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 8,23, majd Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje sorakozik 7,39 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

A parlamenti választásokon a szavazatok feldolgozottsága 97,71 százalék. Erdogan pártja, az AKP 42,42 százalékkal, és így a 600 fősre bővülő parlamentben 293 képviselőt szerzett és így elveszítette az önálló abszolút parlamenti többségét a törvényhozásban. Az AKP-val pártszövetségben induló Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) a vártnál jobban szerepelt, és jelenleg 11,17 százalékkal 49 mandátuma van. A pártszövetség együttes szavazataránya 53,59 százalék.

A kormánypárt várható mandátumainak száma azután esett nagymértékben, hogy a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) túllépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt, és pillanatnyilag 11,46 százalékon áll, megszerezve 67 helyet az 550-ről 600 fősre bővülő törvényhozásban.

Az ellenzéki pártszövetség jelenleg 34,18 százalékkal rendelkezik. Ezen belül a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) a szavazatok 22,74 százalékát, a nacionalista Jó Párt (IP) a 10,7, az iszlamista Aranykor Pártja (SP) pedig a 1,36 százalékát szerezte meg.

A szövetségben induló pártok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha nem érik el a 10 százalékos határt.

A részvételi arány a Törökországban megszokott mértékben nagyon magas volt, ezúttal az elnökválasztáson 88,14 százalék, a parlamenti választáson 87,28 százalék. A hatósági nyilvántartás szerint összesen 59 millió 391 ezer 328 török állampolgárnak volt lehetősége a mostani választáson az urnákhoz járulni, 56 millió 342 ezer 263-nak belföldön, 3 millió 49 ezer 65-nek pedig külföldön.

A vasárnapi választással életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer nagyobb hatalmat összpontosít a török államfő kezében, és egyben eltörli a kormányfői tisztséget. Az alkotmánymódosítást kis többséggel fogadták el a tavaly áprilisi népszavazáson.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gyökeres kormányzati átalakítás jön: Megszűnik a Kabinetiroda, a Belügyminisztériumhoz kerülnek a titkosszolgálatok

A Magyar Közlöny legfrissebb június 11-i számában megjelent kormányhatározatok az új kormányzati struktúra véglegesítéséről...

Modern köntösben született újra a legendás Maserati

Kilencvenöt évvel ezelőtt először vett részt a Mille Miglia autóversenyen egy Maserati. Az Mcpura Cielo Tributo 1926 ezt az eseményt ünnepli.

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV május közepén publikálta az eÁfa XSD 2.0-ás verzióját, amely várhatóan augusztus 1-jén élesedik. Az új séma megjelenésével...

Heves viharok pusztítottak Magyarország szomszédjában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben, az...

Elszálltak a remények a magyar munkahelyeken: évek óta nem látott fordulat jön a fizetéseknél

A hazai cégvezetők körében a kivárás és a fokozott óvatosság jellemzi a következő időszak munkaerőpiaci tervezését.

A trinitit rejtélye: különleges anyagot találtak a világ első atombomba-tesztjének helyszínén

Az 1945-ben az új-mexikói sivatagban végzett atomrobbanás 300 méteres körzetben üveggé változtatta a homokot. A kutatók az így...

13 bizarr dolog az emberi testről, amelyről a legtöbben soha nem is hallottak

Tudta például, hogy az ember folyamatosan világít?

Még mindig van, aki nem érti, hogy vonat tetejére mászni már eleve életveszély

Egy vasúti szerelvényre felmászó fiú áramütést szenvedett Várpalotán csütörtök délután – közölte a Veszprém Vármegyei...

Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás

A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan bejelentik.

A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást

A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

Shakira, azték táncosok és gigantikus kupa: Mexikó már megnyitotta a világbajnokságot

Az M4 egyből egy kis szexizmussal köszöntötte a futballünnepet, ami a 16 évvel ezelőtt vb nyitómeccsének ismétlésével, egy...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!