Épül a világ legmagasabb naperőműtornya
A világ legmagasabb, 250 méter magas naperőműtornyának felépítésére készülnek a Negev-sivatagban, Izraelben - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
illusztráció |
A napfényben gazdag Izrael hagyományosan kőolajszármazékokkal, illetve a földközi-tengeri földgázmezők felfedezése, és kiaknázásának megindulása óta földgázzal működteti erőműveit. Energia felhasználásának jelenleg mindössze két és fél százaléka származik a nap erejéből.
A tervek szerint az ország 2020-ra megnégyszerezi, tíz százalékra növeli napenergia kiaknázását, főként a Negev-sivatagban felépülő új naperőművekkel.
A várhatóan 2018-ra elkészülő Asalim naperőműrendszer négy, különböző technológiát alkalmazó részből fog állni. Együtt háromszáztíz megawatt energiát fog termelni, az ország teljes szükségletének 1,6 százalékát, ami százharmincezer háztartás, az izraeli lakosság öt százalékának ellátását fedezi.
A vállalkozás központi eleme lesz a világ legmagasabb, 250 méteres naperőműtornyának a megépítése. Ötvenezer, a Nap irányába forgó tükör fogja a toronyra összpontosítani a Nap sugarait, ezzel fűtve egy kazánt, amelynek gőzével az áramot termelő turbinát hajtják.
Azért építik ilyen magasra a tornyot, hogy minél kisebb földterületen helyezhessék el a tükröket, ugyanis minél közelebb vannak egymáshoz, annál magasabb tornyot kell építeni a napsugarak összegyűjtésére.
hírek innen, onnan
Orbán Viktor levezeti, miként hat a budapesti Trump–Putyin-csúcs a kenyér árára
Orbán Viktor bízik a békecsúcs sikerében. Napirenden a háborús veszélyhelyzet.
Megvádolták a fiatal nőt, aki halálba vitte a barátját szilveszterkor
Beismerte és megbánta tettét a huszonéves nő.
Súlyos büntetést kapott a Forma-1-es sztár az Amerikai Nagydíj után
Hatalmas hibát követett el Austinban.
38 évesen sztrókot kapott a Real Madrid korábbi sztárfocistája
Az is kiderült, milyen állapotban van jelenleg a holland válogatott középpályás.
Itt az újabb rekord: megállíthatatlan az olimpiai bajnok magyar sztár
Fángli Henrietta is magyar rekordot ért el a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán.
Véres utcai harcok előzték meg a vasárnapi derbit, nem lehetett lejátszani a találkozót
Rendőrlovak taposták a gyerekeket, többen úgy látják, a brutalitásuk váltotta ki a szurkolók reakcióját.
Minden, amit a hihetetlen párizsi ékszerrablásról tudni kell
Összeszedtük, mit lehet tudni a hétvégi, filmbe illő Louvre-i rablásról.
Gellert kapott a világ második legnagyobb gazdasága
A harmadik negyedévre látványosan lelassult Kína gazdasági növekedése. Az ingatlanválság és a kereskedelmi feszültségek egyszerre...
Nem a kávé a titok. Így maradnak fókuszban a világ legsikeresebb emberei – Tim Cook és Michelle Obama is így étkezik
Az egészséges táplálkozás nem csak az edzőterembe járóknak való, hanem mindenkinek, aki a nap végén nem akar fáradtan és kimerülten...
Az RTL gyönyörű sztárja drámai vallomása a picik elvesztéséről: "Sokat mentünk a temetőbe, virágot vittünk a babák sírjára"
Megszakad a szív.
Pénzhoroszkóp: a Skorpió új bevételi forrást találhat, a Vízöntő anyagi áttörésre készül, a Nyilasnak önuralomra lesz szüksége
Kedves Mérleg! Megeshet, hogy valamelyik belső embered bizonyul árulónak, vagy egy kollégád alattomos áskálódásának esel áldozatul.
Donald Trump szerint a háború befejezésének legjobb módja, ha felosztják az ukránok és az oroszok Donbaszt
Az amerikai elnök szerint az már „fel van vágva, hagyni kell, ahogy van”.
Sport
A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak
Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.
Ezt borzalmas lehet átélni - senki sem érti, mi történik Győrben
Azt már a nyáron lehetett sejteni, hogy alaposan meggyengült a csapat, erre azonban kevesen számítottak.
Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit
A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.
Csodagólt sarkazott a 75 milliós 198 centis csatár
Kiválóan kezdte a szezont a nyáron igazolt csatár.
Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin
A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.
Kerkez Milos elárulta, milyen a hangulat a Liverpool öltözőjében a Manchester United elleni rangadó előtt
A Liverpool szeptember 20-a óta első Premier League győzelmét szeretné megszerezni vasárnap a Manchester United ellen. A csapat gyengébb formája Kerkez szerint rányomta a bélyegét a morálra, de a válogatott szünet ut
A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin
Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.
Bognár István: Négyet-ötöt rúgunk itthon, aztán kapunk egy hetest és egy hármast...
Az MTK ingadozó formájáról beszélt Bognár István, aki gólt lőtt csapata Nyíregyháza elleni 5–1-es sikere során.
Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott
Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?
Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata
Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.
Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre
Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.
Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára
Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.
Bulvár
Atomot robbantott a Karmelitában a magyar minisztérium: nagy a baj az orosz olajjal
Az orosz partnernek való kitettségből fakadó kockázat kivédése nemcsak Magyarország, de a régió érdeke is. Erre figyelmeztet az Energiaügyi Minisztérium egy háttéranyaga. Az aktualizált nemzeti klímatervből kider
Elhunyt a 98 éves bácsi, ami a végrendeletéből kiderült, az egész országot sokkolta
Mindenki ismerte, de senki nem sejtette, milyen titkot rejteget.
Fortyognak az EU-s vezetők a budapesti békecsúcs miatt, kőkemény üzenet Európának a helyszínválasztás
Nem nagyon tudnak mit csinálni, de megvan a véleményük.
Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei
A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.
Hamarosan megkezdődnek az utalások: 51 ezer forintot kaphatnak egyes magyar családok
Fontos tudni, hogy a juttatást nem automatikusan folyósítják.
Washington Post: Putyin megnevezte, mit kér a békéért
A lap forrásai szerint Trump különmegbízottja megpróbálta meggyőzni az ukránokat.
Példátlan történet az ATV-n, botrányos szerelmi történet derült ki
Elképesztő összegről van szó, elmenekült az egyik szereplő.
Helikopterekkel menti Alaszka lakosait a légierő, elképesztő pusztítást végzett a Halong tájfun
Több mint kétezer embernek kell elhagynia otthonát.
Bemutatják a babát a golden rertievereknek: a reakciójuk sírva fakaszt
Az első találkozásoknak mindig van valami varázslatos vonása. De ha kutyák és babák találkoznak, az mindig valami különleges.
A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak
Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.
Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták
Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.
Angelina Jolie merész szettben lépett a vörös szőnyegre – mindenki őt nézte
Angelina Jolie nyitott hátú ruhája vitte el a show-t új filmje római premierjén.
blogmorzsák
Káli, a szelíd óriás
Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?
Putyin aranyhídja
Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.


- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit