Ezt olvasta már?


Elutasítóan léptek fel a Fáy András körútiak a garázsépítéssel szemben

Megtelt a Körúti Tagóvoda tornaszobája múlt héten csütörtökön, azon a lakossági fórumon, melyen egy tervezett garázstelepről hallhattak részleteket a településrész lakói.

A Kemerovón lakók közül mintegy 25-30 fő jelent meg az eseményen, a felszólalók szinte kivétel nélkül a beruházás ellenében foglaltak állást. Pedig a város jelentős részén hiány van eladó vagy kiadó garázsokból (és parkolóhelyekből), nincs ez másként a hegyen sem.

A Fáy András körút és környékének lakói azonban mint kiderült, nem garázstelepet álmodtak meg az egykori csokigyár helyére. De az elhangzott kommentárok alapján azt is mondhatnánk: nem garázstelepet álmodtattak meg velük. Az is kiderült, hogy bár vannak a lakótelepen, akik már várják a garázsbérlési lehetőséget, ők azonban távol maradtak a fórumtól.

A témát Angyalné Wilwerger Józsa városi főépítész vezette fel, ismertetése szerint a Fáy András körúton az egykori csokoládégyár helyén a terület új tulajdonosa – a lakossági igények felmérése alapján – garázstelepet kíván kialakítani. Ehhez azonban szükséges a településrendezési szabályozók módosítása, mivel az adott helyrajzi számra jelenleg érvényes besorolás nem teszi lehetővé a tervezett funkciót. Az átsorolás több hónapos, 15 szakhatóság bevonásával lezajló folyamat, ennek első mozzanata a lakossági fórum volt. Ezt követően a közgyűlés csütörtöki ülésén tárgyalja majd azt, hogy elindítják-e a módosítási folyamatot. Ha igen, néhány hónappal később döntenek majd arról, hogy elfogadják-e a besorolás módosítását. Erre természetesen csak akkor kerülhet sor, ha azt az előzetesen a megkérdezett szakhatóságok állásfoglalásai is lehetővé teszik.

Jelen voltak a területet tulajdonló cég képviselője és üzlettársa is, akik ismertették, hogy igényes, betonelemekből készített, egységes látványt nyújtó, egységes tetőszerkezetű, automata be- és kiléptető kapuval ellátott, háromsoros garázstelepet kívánnak létrehozni. A területen hozzávetőleg 40 garázs létrehozását tennék lehetővé a jogszabályok, ezeket jellemzően bérbe adnák, de adott eseten akár el is adnák a potenciális vevőknek. A be- és kihajtás a terepviszonyokra tekintettel valahol a Fáy András körút 66-68. számokkal szemben lenne megoldva.

Ahogyan az a tulajdonosok részéről a másfél órás lakossági fórum során többször is elhangzott, arra készültek, hogy megbeszélik a lakókkal az apróbb részleteket. Például, hogy milyen színekben gondolkodjanak. Ezzel szemben nemhogy a részletek egyeztetésére nem adódott lehetőség, de kis túlzással teljes ellenállással találkoztak. Ezt lényegében csak az enyhítette, hogy a tulajdonos (akinek céghálózatában édesség- és fagylaltgyártás is szerepel) jelezte: máshol is támogatnak például óvodákat. Partnereik segítségével volt már példa továbbá arra is, hogy szabadtéri fitneszpark kialakításában segédkeztek. Ezeket a kemerovóiak számára is felajánlották, ha megvalósul a beruházás. Sőt, kissé hirtelen ötletként még az is felmerült, hogy az önkormányzat esetleg bérelne és egybenyitna három garázst, ami aztán “közösségi térként” szolgálná a lakótelep(iek)et.

Ezek a felvetések érthető módon érdemben nem tompították a megjelentek ellenérzését, ami azonban – mint az az este során egyre inkább kikristályosodott – csak részint szólt direktben a beruházóknak.

A “kiskörúti” lakók jellemzően azt hangsúlyozták, hogy nem szeretnének egy garázstelepet látni a jövőben a házak között. Fenntartásaik voltak továbbá azzal kapcsolatban is, hogy egy-egy garázs esetleg műhellyé válik egy idő után, megy majd a flex és a kalapálás naphosszat… Ezen felvetésekre a terület tulajdonosa jelezte, hogy a garázsokban természetesen lenne lámpa, áramvételi lehetőséget azonban csak a külső falakra helyezendő panelekre terveznek. Ennek célja pont az, hogy az autó kitakarításához legyen hová bedugni egy porszívót, de az “ipari szintű” áramfelhasználás ne valósulhasson meg. Jelezték továbbá, hogy nem jelent problémát belefoglalni a “kisipari tevékenységek” tilalmát a bérleti vagy adásvételi szerződésekbe sem. Ez az utóbbi esetekben is teljes mértékben releváns, miután az altalaj ekkor is a cég birtokában marad.

A látvánnyal kapcsolatban a cég tulajdonosai és a főépítész is azt hangsúlyozták, hogy a garázstelepet valamennyire a jelenleg is meglévő fák takarnák; annak új építésű, egységes formája pedig talán mégis előnyösebb, mint a jelenlegi, rendezetlen területkép.

Amint azonban a hozzászólásokból kiderült, az ellenállás talán nem is igazán magának a garázstelepnek szólt. Sokkal inkább arról van szó, hogy a lakók egy teljesen más beruházásban reménykedtek az ominózus területen, ami mint most kiderült, lényegében ellehetetlenült.

Többen azt hangsúlyozták ugyanis, hogy a városvezetés részéről a korábbi lakossági fórumokon évek óta azt hallják: ennek a központi területnek közösségi helyszínként kell megújulnia. Közösségi ház építésével, vagy padokkal, beülőkkel, akár játszótéri vagy sportpark elemekkel, közösségi funkciókat betöltő zöldterületként. Ilyen ugyanis nincs a lakótelepen. Nem úgy, mint a Besztercén – hangzott el többször is.

Pataki Csaba alpolgármester, egyben a településrész önkormányzati képviselője reagálásában kiemelte, hogy ezt valóban így tervezte a városvezetés is. A csokoládégyár leégését követően azonban hosszadalmas fel- és végelszámolási eljárás kezdődött az ingatlan korábbi tulajdonosával szemben. Bár figyelemmel voltak arra, hogy ezek lezárultát követően mikor válik megvásárolhatóvá a terület, Pataki Csaba aláhúzta, hogy az önkormányzatnak (sajnos) nem volt elővásárlási joga. A területet lényegében gyors(abb)an megvásárolta az a cég, amely most a garázstelepet tervezi ide.

A lakossági fórumon néhány kivételtől eltekintve mindenki ellenezte a beruházást. Vannak azonban olyan kemerovóiak is, akik örülnének a beruházásnak. A cég képviselői azt mondták, a garázsok közel felére már most van potenciális bérlőjük. Volt aki azt is megfogalmazta, hogy nem is a támogatók száma, hanem a beruházást “nem ellenzők” arányát lenne fontos megtudni.

Hogy az ott élők összessége mit szeretne, jó eséllyel nem tud kiderülni, bár a megjelentek még azt is felajánlották, hogy segédkeznek egy lakótelepi népszavazás lebonyolításában.

Pataki Csaba alpolgármester véleménye szerint egy helyi népszavazás csak arra lenne alkalmas, hogy ezen ügy mentén megossza és egymásnak ugrassza az eltérő véleményeket képviselő lakótelepieket. Továbbá szerinte kérdés, hogy a kisebbség elfogadná-e a többség véleményét…

Támpont lehet még az igények megítélésében a Kemerovón lakók csoportja a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a csoportban egy szavazás alapján az látszik, hogy a garázstelep beruházásának minden támogatójára hét ellenző jut, közel 100 véleménynyilvánítás alapján.

Az is kiderült, hogy az ellenzőknek, sok eszköz nincs a kezükben a beruházás megakadályozására. A lakossági fórum kis túlzással formalitás a folyamatban, ha a szakhatóságok közül semelyik nem vétózza meg a releváns jogszabályok alapján a besorolás-módosítási igényt, a döntés a közgyűlés hatáskörébe kerül. Érdekes, de aktuálissá esetlegesen csak néhány hónap múlva váló kérdés lenne az, hogy hogyan döntene a közgyűlés egy olyan esetben, amikor egy cég beruházása jogszabályilag mindennek megfelel, az arra kiszemelt terület a cég birtokában van, minden körülmény rendezett, a létrejövő állapot jobb, mint a jelenlegi, de a lakosság többsége elutasító az építkezéssel szemben.

A tulajdonos ugyanakkor azt is kimondta: ha a beruházással szembeni ellenállás markánsan felülkerekedik, nem kizárt, hogy a területet eladja az önkormányzatnak. Hozzátette: azonban azt mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy a telket befektetési, üzleti céllal vásárolta meg.

A lakossági fórumon lényegében csak a Fáy András körúti terület besorolás-módosításáról volt szó, de a meghirdetett esemény egyben két másik helyszínnel kapcsolatos várható változást is érintett. Angyalné Wilwerger Józsa városi főépítész ismertetése szerint az egykori ruhagyár épületének és területének új tulajdonosa az irodaház mögötti részen műanyag ablakok gyártását kívánja megvalósítani, míg az épületben irodákat és bérbe adható helyiségeket, rendezvénytermeket alakítanának ki.

Érdekesség, hogy a ruhagyári terület egy alig másfél évvel ezelőtti rendeletmódosítással lett ipariból intézményi besorolású. Bár az akkori módosításhoz kapcsolódó előterjesztésekben deklarálták, hogy “a korábbi ruhagyár helyén a leendő tulajdonos szociális vagy egészségügyi intézményt kíván létrehozni”, idősek otthonát, bentlakásos intézményt, ezt az ingatlan akkori tulajdonosa, az MFB Invest Zrt. megkeresésünkre cáfolta. Az állami vagyonkezelő eladási szándékát akkor megerősítették, azonban érdeklődésünkre azt is jelezték, hogy a leendő tulajdonosról már csak azért sem tudnak tájékoztatást adni, mert az ingatlant akkor még meg sem hirdették. A területi besorolás módosításának célja az volt, hogy az eredeti funkción kívül másra is felhasználhatóvá válhasson az épület, ezáltal jobb esélyekkel lehessen majd meghirdetni. Azóta a területet eladták, az egykori ruhagyár főépületén a Fort-Bau Therm Kft. cégére látható.

A módosítással érintett harmadik helyszín Salgóbánya, ahol a Medvesi út 4., 6. és 8. szám alatti ingatlanok gyalogos elérhetőségének biztosítása érdekében szükséges a településrendezési eszközök módosítása.

 

Forrás: 3100.hu, K.I fotó: wikimedia







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak és „Szalai Zolinak”, hogy nehogy kifosszák még gyorsan a vagyonkezelő alapítványokat

Több ezer milliárd forintot a bukott hatalomnak kiszerveznie, a kekva-vezetők ne hozzanak a vagyont hátrányosan érintő döntést - üzente a...

A fogadók rémálma jön: új csalási hullám söpör végig a vb alatt

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság nemcsak a szurkolók, hanem a kiberbűnözők számára is kiemelt időszakot jelent. A nagy nemzetközi...

Hiába diétázol, ha ezt a lelki akadályt nem győzöd le

A fogyás pszichológiája azt mutatja, hogy a fejünkben zajló folyamatok legalább annyira fontosak, mint az, mi kerül a tányérunkra.

Felhalmozta szabadságait Matolcsy György, bruttó 170 millióval távozott az MNB-től

Szabadságmegváltás jogcímén 122,8 millió forintot kapott, és ehhez hozzátettek még hathavi alapbért, mert ennyi ideig nem dolgozhatott...

Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása

A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és...

Magyar Péter megszólalt a vendégmunkások ügyében

A Master Good Csoport 350 milliárd forintos beruházása kerülhet veszélybe a vendégmunkásokat érintő szigorítások miatt –...

Vipera támadt egy nőre a saját udvarában Magyarországon – azonnal kórházba került

Egy nő saját udvarán szenvedett kígyómarást, miután egy Magyarországon is előforduló kárpáti vipera támadta meg. A Vipera támadt egy...

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi...

Mi történt? Váratlanul irányt váltott és Magyarországon landolt egy Brüsszelbe tartó gép

Rendkívüli esemény zavarta meg a Wizz Air szerdai menetrendjét.

A hűtő ajtajában tárolod a tojást és a tejet? Ezután biztosan nem fogod

Sokunk számára ismerős az a kép, amikor a hűtő ajtaját kinyitva a legfelső polcon sorakoznak a tojások, alatta pedig ott figyel a frissen...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!