Elkészültek a szakmai háttéranyagok az egykori acélgyár területének hasznosításáról
Az egykori acélgyár területét ipari, míg az egykori öblösüveggyár területét szolgáltató, turisztikai és oktatási célokra hasznosítaná az önkormányzat a Modern Városok Program keretében.
A Fekete Zsolt polgármester vezette delegáció október végén újfent Budapesten tárgyalt az ügyben a kormány képviselőjével – olvasható a Salgótarján Ma önkormányzati havilapban.
A “rozsdaövezetek” újrahasznosítása – a városképre gyakorolt esztétikai hatásról nem beszélve – kulcskérdésnek tekinthető, miután a megyeszékhely természeti adottságai nem teszik lehetővé nagy, egybefüggő területek kiajánlását a potenciálisan betelepülni kívánó vállalkozások számára. A két terület rekultivációjára vonatkozó törekvés ennek megfelelően a 2017-ben megkötött Modern Városok Programban is megjelenik.
Napelempark és krakkoló erőmű az acélgyár helyén
Az egyeztetett elképzelések szerint a volt acélgyárat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő venné meg, rekultiválná a területet, majd a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. venné át, üzemeltetné és ajánlaná ki ipari célokra. Az önkormányzat elképzelése szerint itt kapna helyet az az önfenntartó energetikai projekthez elengedhetetlen krakkoló erőmű és a napelempark is – olvasható az önkormányzati lapban.
Ezek a funkciók a volt acélgyári területből egy jelentős részt le is fednének. Nyáron Hugyagon adtak át Nógrád megyében egy kisebb napelemparkot: az itt 5,5 hektáron, 1,2 milliárd forintos beruházásban megépült 2,9 megawattos erőmű 1750 család energiaellátását biztosítja. Ettől nagyobb, összesen 16,5 megawattos, tízezer család villamosenergia-igényét biztosítani képes napelempark működik idén tavasztól Szügyben, a beruházás területigénye itt 35 hektár volt.
Az egykori acélgyári terület ugyanakkor – a Salgó Raktártechnika Kft. és az Alcufer Kft. telephelyeit nem számítva – négy helyrajzi számon összesen 21,6 hektár.
A krakkoló és depónia gáz erőmű tervéről korábban az ÉMÁSZ, mint együttműködő partner is említést tett már, mint a várossal közös együttműködésben zajló, tervezett beruházás. A krakkolás folyamata jellemzően a kőolajfinomítás során előálló, kevésbé jelentős vegyületek hasznosítására irányuló folyamat, melyben katalizátoranyagok felhasználásával krakkbenzin és a krakkgáz keletkezik.
Turisztikai és szolgáltató funkciók az öblösüveggyár helyén
Az önkormányzati lap a volt öblösüveggyár területének hasznosítási terveit is említi, a tájékoztatás szerint itt nem ipari, hanem szolgáltató, turisztikai és oktatási célokat jelölt ki az önkormányzat. A turisztikai hasznosításra vonatkozó elképzelések szakmai anyaga az önkormányzat és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésben már elkészült, információnk szerint ez – többek között – az “Üveglandia” fantázianevű fejlesztés takarja.
A terület egy részének hasznosítása egy, az előzőeken felüli formában is felmerült már. A Zenthe Ferenc Színház folyamatos“erősödése”, az előadások és az azokhoz kapcsolódó próbák számának emelkedése okán előbb-utóbb szűk lesz a hely a József Attila Művelődési Központban arra, hogy a városi kulturális programoknak és a színházi eseményeknek egyaránt helyet tudjon adni az intézmény. A Zenthe Ferenc Színháznál erre tekintettel elkezdődött a háttérmunka annak érdekében, hogy megfelelő helyszín és a beruházáshoz szükséges támogatás rendelkezésre állása esetén önálló színházi komplexumot építhessenek fel a városban.
Kormányhatározat szükséges a folytatáshoz
Hogy mindezen egyeztetett elképzelések valósággá válhassanak, ahhoz a Miniszterelnökség döntése szükséges. Salgótarján önkormányzatának delegációja Fekete Zsolt polgármester vezetésével október végén tárgyalt legutóbb a barnamezős területek sorsáról, Juhász Roland vagyonfelügyeletért felelős helyettes államtitkárral. Mint kiderült: az illetékes minisztérium elkészítette a volt acélgyárral és területével kapcsolatos szakmai dokumentumokat. A következő lépésekhez a tervek és törekvések kormányhatározatba foglalása szükséges.
forrás:3100.hu fotó:saját
hírek innen, onnan
Karácsony: A főváros a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
A főpolgármester nem tud arról, hogy lenne döntés a haladék meghosszabbítanásáról vagy más megoldás születne a kérdésben.
Szabadulnának az amerikai függéstől, de képtelen helyzetben van a forradalmat hirdető ország
Új kereskedelmi szövetségekkel és ázsiai nyitással próbálja csökkenteni országa függőségét az Egyesült Államoktól Mark Carney...
„Aki lopott, azt számoltassuk el, de ne lángszóróval essünk neki a rendszernek”
Vagyonadó lesz Magyarországon, de még biztos, hogy nem jövőre.
Kiakadt a Fidesz Magyar Péter döntésén, kicsinyes bosszúnak tartják
A Fidesz felháborodással értesült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgásáról, akinek az „egyetlen bűne” az...
Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések
A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a...
A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán
Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági...
Új lopás elleni funkción dolgozik az Apple az iPhone-ok védelmében
Az Apple új biztonsági megoldást fejleszt, amely megakadályozhatja az iPhone-ok hirtelen elrablását.
Karácsony Gergely: Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné válik
A Magyar Államkincstártól 60 nap haladékot kapott a főváros a szolidaritási hozzájárulás befizetésére, de ez a haladék a jövő héten...
Ganxsta Zolee újra szerelmes: a párja az üzleti életben is inspirálja
Ganxsta Zolee újra szerelmes: titokzatos párja nemcsak boldoggá teszi, hanem az üzleti életben is inspirálja.
Itt van Magyar Péter válasza arra, hogy jöhet-e melegházasság Magyarországon?
Magyar Péter miniszterelnök kedden az országgyűlési ülés szünetében állt a sajtó elé. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a...
Magyar Péter elárulta a Blikknek: ennyi esélyt lát arra, hogy az összes uniós forrást sikerül lehívni a nyár végéig
Magyar Péter miniszterelnököt a parlament keddi tárgyalási napján kérdeztük arról, hány százalék esélyt rá arra, hogy a szűk...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


