Ezt olvasta már?


Életek mehetnek tönkre, nagyon nagy bajban a vállalkozások

Sok vállalkozó már bezárta üzletét és sokan a bezáráson gondolkodnak, ezzel lenullázódik a bevétele, miközben a rezsit fizetnie kell, ahogy az adókat és a vállalkozása telephelyére, illetve a lakására felvett hiteleket, vagy egyéb költségeket.

A helyzet ráadásul pillanatok alatt vált drámaivá: néhány héttel ezelőtt még leginkább attól tartottunk, hogy a kínai ipar leállása miatt ellátási zavar keletkezhet a hazai gyártóüzemekben, ma leginkább a szolgáltatások földbe állása miatt aggódhatunk. A probléma súlyosságát jelzi, hogy a GDP csaknem kétharmadát adják az egyes szolgáltatási ágazatok a kereskedelemtől a vendéglátáson és a turizmuson át a szállításig. Az sem segíti a helyzetet, hogy ezekben az ágazatokban jellemzően kis- és közepes vállalkozások tevékenykednek, jellemzően kevés tőkével, kevés maradékkal a nehéz időkre.

A vállalkozások arra számítanak, hogy a legjobb esetben is csak augusztusban tudnak újra elindulnii, de a járvány előtti bevételi számok legkorábban ősszel tudnak visszajönni, addig teljesen tönkremehetnek.

Egyre nagyobb problémát jelent a bérleti díjak, a z adók, a hitel törlesztőrészletek, az alkalmazotti bérek fizetése, ami eddig is elvitte a bevételeik nagyobb részét, de eddig tudták fizetni. A mostani helyzetben úgy tűnik, hogy segítségre van szükségük, mert maguktól a terheket a nullára, vagy annak a közelébe került vállalkozói bevételekből nem tudják fizetni.

Magyarországon még tényleges segítséget nem jelentettek be, eddig egyedül a Magyar Nemzeti Bank tett ebbe az irányba lépéseket, amikor többek között arról rendelkezett, a Növekedési Hitelprogram keretében kiadott hitelek esetében törlesztési moratóriumot hirdet meg 2020 végéig. A jegybank egyúttal azt közölte: a kereskedelmi bankoktól is hasonló lépésre számít, ha pedig ezt nem teszik meg, a kormánytól vár ezzel kapcsolatban előírást.

A nagyobb városok önkormányzatai sem tettek semmit a nehéz helyzetbe jutott vállalkozások megsegítésére, bérleti díjak fizetésének, vagy más fizetési kötelezettségek felfüggesztésére.

A miniszterelnök hétfőn, napirend előtti felszólalásában is csak addig jutott, hogy újból elismerje, gyors lépésekre van szükség, hiszen „van, ahol a baj már kopogtatott”. Amit megtudhattunk:

Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével a következő napokban dolgozzák ki a vállalkozások védelmét biztosító tervet.

A költségvetést „minden szinten” át kell írni, ezért Varga Mihály pénzügyminiszter lesz a felelős.

Az intézményi és önkormányzati költségvetéseknél is újratervezésre van szükség.

A Magyar Nemzeti Bank elnökével is tárgyalnak, hogy a jegybank monetáris eszközökkel is segítse a túlélést.

Egyes európai országokban igyekeznek segíteni a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, legyen szó a bevételkiesés miatti likviditásproblémákról, vagy az alkalmazás nehézségeiről. A franciáknál munkanélküli segélyként fizeti az állam a kényszerszabadságot, Ausztriában és Portugáliában a bérköltségek harmadát átvállalja a kényszerszünetre a kormány, utóbbi helyen az egyéni vállalkozók adófizetési határidejét is halasztják. Szintén – három hónappal, július 1-jéig – kitolják az adófizetés határidejét Csehországban, a szerb nyugdíjasok a számlafizetésre kaptak haladékot, az olaszok a jelzáloghitelekre, több hasonló döntés született cseh és brit bankoknál is. A német kormány is kitolja az adófizetés határidejét, és felülről nyitott hitelkeretet biztosít a cégek számára, hogy folytathassák a működést.

hvg/pnl







0
0
0

hírek innen, onnan

Felrobbanhatott egy tankerhajó a Hormuzi-szorosban

Az iráni Forradalmi Gárdához köthető Tasznim hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint felrobbant egy tankerhajó a Hormuzi-szorosban,...

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” – visszatér Garamvölgyi László

Garamvölgyi László nyugalmazott dandártábornok főtanácsadóként tér vissza a rendőrség kommunikációjának megújítására.

A Magyar Nagydíjon szakadt meg a címvédő átka, Lando Norris először nyert 2026-ban

A Ferrarik pechszériája után Verstappen és Antonelli állhatott még a dobogóra.

Csak egy páratlan számot húztak a lottón

Nem volt telitalálatos a hatos lottón.

Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre

Egyre több helyen teszik helyrehozhatatlanul tönkre a Leyland ciprus sövényeket a szakszerűtlen visszavágással - figyelmeztet egy kertépítő.

Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport

Az NRÜ április 1-jén rendelt meg a Lounge Event Kft-től egy augusztus 19. és 21. között megtartandó, két-három órás rendezvényt.

Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után

Az adószakértő szerint az Európai Unió Bíróságának döntése nyomán jogellenesnek bizonyült a magyar szén-dioxid-kvóta adó, ami...

Nagy mérföldkőről tett bejelentést a kormány – komoly változások jönnek

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Déli Körvasút fejlesztése: végleges helyére emelték a Soroksári út felett átívelő új...

„Olcsóbb, mint itthon” – Nagy Sanyi Olaszországban készül ingatlant venni

Csonka András és Nagy Sándor barátsága immár huszonkét éve tart, és a humor az egyik legfontosabb kapocs közöttük. Kettejük kapcsolata...

Amikor Kállai Ferenc felcsattant – a rádiójátékokról

A Kossuth rádió újra elővette a régi műveket, legendás színészekkel, a rádió hőskorából.

Figyelmeztet a szakorvos: ha ezeket az apró foltokat látod a bőrödön, nagy a baj

A tested már kétségbeesetten üzen ezekkel a tünetekkel.

Ha ezt teszed, kinevetnek a hátad mögött a mai fiatalok

A negyvenévesek egyre nagyobb része kétségbeesetten próbál kapaszkodni a fiatalság jelképeibe, a Z generáció szemében azonban mindez...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt

A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon

A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.