Ezt olvasta már?


Együttműködési megállapodást kötött az ELI-ALPS

Együttműködési megállapodást kötött az ELI-ALPS, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezete és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az „ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) 2. fázis” projekt keretében sajtótájékoztatót tartott ma az ELI-HU Nonprofit Kft. Szegeden. A rendezvényen a kutatóintézet, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezete és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről együttműködési megállapodást írtak alá. A kutatóintézet megvalósításának második fázisa 40,052 milliárd forint támogatási összeggel bír, melynek 85%-át az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

A megállapodás értelmében a rendőrök, mentősök és tűzoltók a kutatóintézet területén olyan körülmények között gyakorlatozhatnak majd, amilyenek korábban nem álltak rendelkezésre. Ilyenek például az ipari környezetben elhelyezkedő nehezen megközelíthető helyek vagy a lézeres berendezéseknek is otthont adó tisztaterek.

A Katasztrófavédelem munkatársai jóvoltából a kutatóintézet munkatársai tűzvédelmi foglalkozásokon vehetnek majd részt, míg a Mentők egészségügyi tanfolyamot tartanak majd nekik.

Hódi Attila, az ELI-HU Nonprofit Kft. biztonsági vezetője elmondta: „Már a kutatóintézet megvalósítása során mindhárom szervezettel kiváló együttműködést alakítottunk ki. A ma aláírt megállapodás kölcsönös előnyöket biztosít mindegyik félnek, növeli az ELI-ALPS biztonságát, illetve munkatársaim és a szegediek biztonságérzetét.”

Az ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source) projekt célja egy lézereken alapuló, egyedülálló európai kutatóintézet létrehozása, amelyben mind a lézerimpulzusok, mind pedig a segítségükkel előállított további fényforrások a nemzetközi kutatók rendelkezésére állnak.

A szegedi intézet a világ legnagyobb csúcsintenzitású impulzusait előállító intézmények közül kitűnik az egy másodperc alatt előállított legtöbb, és egyúttal időben legrövidebb impulzusaival. A berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Republikon: 45-33-ra vezet a Tisza Párt a gyengülő Fidesszel szemben a biztos szavazó pártválasztóknál

A Tiszán kívül a Mi Hazánk is erősödött, a DK nem jutna be a parlamentbe a novemberi mérések szerint.

Magyarország be fogja perelni az Európai Uniót az orosz gáz kivezetése miatt

Szijjártó Péter brüsszeli diktátumnak nevezte a javaslatot.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A hitelösszeg meghaladta a 250 milliárd forintot.

Álomszép: Törőcsik Franciska elképesztően gyönyörű az új képein, ezt látni kell

Törőcsik Franciska szépségével egyszerűen lehetetlenség betelni.

Tovább emelkedik a pedagógusok bére, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük

Jövőre 936 ezer forintra emelkedik a pedagógusok átlagbére – jelentette be Gulyás Gergely, aki szerint a tanári hivatás anyagi...

Jelszavaink valának: ravaszság!

Élet vagy halál, ezen pörög-forog a Fidesz szavazótábora. Mindeközben ott a valóság, mindaz, amiről a Fidesz nemhogy nem szeret...

Kárpáti Rebeka beletörődött, hogy egyedül marad örökre: "Elfogytam, lehet, hogy nekem nem létezik a párom"

Kárpáti Rebeka úgy látja, egyszer tudott csak száz százalékban nő lenni egy kapcsolatban.

A Kreml pontosította, mit gondol Vlagyimir Putyin az amerikai béketervről

Nem helytálló az a megfogalmazás, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította az Egyesült Államok ukrajnai béketervét –...

Nemzetközi elismerést kapott Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere az Alzheimer-kórral élő idősek megrendítő erejű ábrázolásáért

Az Alzheimer Europe és az Alzheimer Europe Foundation az idén olyan európai művészeket díjaz, akik festészeti vagy fotóművészeti...

Perelni fog a magyar kormány, amint elfogadják az orosz gázt kivezető uniós rendeletet

A jogszabálytervről kötött uniós megállapodás hírére Szijjártó kijelentette, hogy lehetetlennek tartja a rendelet teljesítését.

0

Sport

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene

Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.

Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City

Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.

A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot

A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki

Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom

A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt

A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.

Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet

Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.

Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül

Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.

Ő Liszt Ferenc ma élő leszármazottja, elképesztő a fiú kinézete

Liszt Ferenc szépunokája viszi tovább a családi vonalat.