Ezt olvasta már?


Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája

Csökkentett tűréstartományú ablakkivágással rendelkező oldalüveg termékek fejlesztése valósult meg a salgótarjáni Salgglas Zrt.-nél.

A termékfejlesztés és a gyártástechnológia kialakításának folyamata egymilliárd forintos beruházásban valósult meg, melyből 380 millió forint gazdaságfejlesztési támogatásból állt rendelkezésre.

A Salgglas Zrt. arról tájékoztatta a 3100.hu-t, hogy az új termék “üveg az üvegben” (belső mozgatható oldalüveg a külső fix üvegben) megoldás, immáron csökkentett tűréstartományú ablakkivágással. Ennek előnye az autók légellenállási tényezőjének csökkentése mellett a jobb zajvédelem és beázás elleni védelem elérése is. Jelentős műszaki újdonságot eredményezett a gyártástechnológia kialakítása az üvegfeldolgozási technológia területén is – tették hozzá.

A Salgglas Zrt. közleménye szerint a jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzetben jelentős fontossággal bír azoknak a piaci réseknek a megtalálása, ahol egy, az átlagosnál magasabb szintű hozzáadott értékkel bíró saját termékkel tud a cég megjelenni. Az ezen technológiával gyártott termék elsősorban a megnövelt utasterű -kisbuszból átalakított- felső kategóriás személygépjárművekben jelenik majd meg oldalüvegként – ismertették. A beruházás elsősorban a cég kutatás-fejlesztési tevékenységét erősítette, de a termékfejlesztés eredményeképpen öt munkahely is létrejött a több mint félezer munkavállalót foglalkoztató salgótarjáni gyárban.

A Salgglas Zrt. több mint 120 éves üveggyártási tapasztalatot és hagyományt ápolva működik a városban. Magyarország első üveggyáraként itt kezdődött meg 1893-ban a táblaüveggyártás. A hagyományos húzott síküveg gyártás mellett – jelentős fejlesztések révén – a gyár az elmúlt évtizedek során korszerű biztonsági üveggyártást honosított meg Salgótarjánban. A Salgglas többek között az Audi, a Bentley, a BMW, a Nissan, a Mercedes, az Opel, a Porsche és a Volkswagen beszállítója különböző üvegtermékekkel.

 

Forrás: 3100.hu, K.I. illusztráció: pixabay







0
0
0

hírek innen, onnan

Megfejthették a tudósok a rejtélyt sokak kedvenc italáról: ezért védhet meg a stressztől és számos betegségtől a kávé

A Texas A&M Egyetem Állatorvosi és Biomedicinális Tudományok Karának kutatói lehetséges biológiai magyarázatot találhattak arra, hogy a...

Holtan találták meg a szombaton eltűnt idős házaspárt Hernádnémetiben

A pontos körülményeket a hatóságok még vizsgálják.

Tízmillió juh sorsa a tét: új tervvel mentené az exportot Románia

A kiskérődzők pestise miatt érvényben lévő korlátozások komoly gazdasági károkat okoznak. A román kormány és az Európai Bizottság...

Lecsapott az FBI a csalókra, akik fertőzött Steam-játékokkal lopták el a játékosok pénzét

Összesen körülbelül 70 millió forintnyi pénzt lopott el egy banda, mely rosszindulatú kódokat tartalmazó játékokat terjesztett.

Marine Le Pennek a bokaperec nem akadály, de egy kockázatos lépése könnyen hazavághatja a kampányát

Rendkívüli kampányra készülhetnek a franciák a jövő évi elnökválasztás előtt, az esélyes szélsőjobboldali párt két vezéralakkal...

Már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, de mi jön ezután? Így választják meg az új, ideiglenes államfőt

Harminc napon belül meg kell választania az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt.

Szörnyű tragédiába torkollott a spanyolok vb-ünneplése, egy 13 éves fiú az áldozat

A spanyolországi Ciudad Rodrigo városában egy szökőkút felső része szakadt le az ünneplő tömegre. A helyi mentőszolgálat éjjel fél...

Fekete-Győr András közbelépett Polgár Judit köztársasági elnöki kinevezése kapcsán

Polgár Judit köztársasági elnöki felkérése mögött széles társadalmi egyeztetést ígért Magyar Péter, Fekete-Győr András szerint...

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos...

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló...

Így alakult a legnagyobb hazai fürdővállalatok toplistája

Az elmúlt évben a tíz legnagyobb fürdőüzemeltető vállalat többsége növelni tudta az árbevételét. Igaz, ez nem mindegyiknél érte el...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott

Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.

Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta

A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.

Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után

Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.

Óriási argentin fölény tűnt el a bődületesen nagy spanyol győzelemmel

A hatvan évvel ezelőtti vb-meccsben ugyanakkor bízhatnak a dél-amerikaiak.

0
0

Bulvár

Orbán újra kétharmadon: negatív rekord döntésre készül a Fidesz

A Medián legújabb felmérése alapján történelmi mélypontra zuhant Orbán Viktor népszerűsége, az új kormány viszont magas bizalommal indul el.

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Kuna Tibor milliárdokat keresett a NER-ben, most azt mondja, mindenkit félelemben tartottak

Kuna Tibor hosszú éveken át a NER egyik legjobban futó kommunikációs vállalkozója, egyben az állami kommunikációra öntött közpénzek egyik legnagyobb haszonélvezője volt. Cé­gei milliárdos állami megbízásokat

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.

Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé

Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.

Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg

A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf

„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról

Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg

Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b