Ezt olvasta már?

0

Egy magyar cég EU-s díjat kapott szakképzés megszervezéséért

Az Európai Unió Szakképzési Kiválósági Díj vállalatok és tanulók kategóriájában egy magyar cég, a Hot and Cold Therm Kft. is a díjazottak közé került a szakképzés népszerűsítésében és megszervezésében elért kiemelkedő teljesítményéért - közölte az Európai Bizottság pénteken.


hirdetés

A szakképzés népszerűsítését célzó Szakmai Készségek Európai Hete keretében Helsinkiben átadott kitüntetést a tiszalöki építőipari kisvállalkozás egy általa indított munkahelyi képzéssel nyerte el.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a cég azért érdemelte ki az elismerést, mert a vállalkozás vezetői úgy döntöttek, szakképző programot indítanak, hogy kellő számban álljanak a rendelkezésükre jól képzett, hozzáértő alkalmazottak, és így a cég színvonalas szolgáltatásokat tudjon nyújtani. A program indulását követően azonnal megváltozott a dolgozók hozzáállása: a sajátjuknak tekinttették a céget, és ennek köszönhetően csökkent az elvándorlásuk.

A közlemény ismerteti: az unió díjával a szakképzés népszerűsítése és megszervezése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket, szervezeteket és kezdeményezéseket jutalmazza. A cél, hogy felhívják a figyelmet a minőségi szakképzésre, reflektorfénybe állítsák a győzteseket, motiválják a szakképzésben részt vevőket, valamint támogassák a hálózatépítést és az új karrierlehetőségek létrejöttét.

Az idén Helsinkiben rendezett Szakmai Készségek Európai Hetének legfőbb üzenete az volt, hogy az egész életen át tartó tanulás új utakat és vonzó karrierlehetőségeket kínál, és hogy a szakképzés bármely életkorban okos választás - közölte az uniós bizottság.

 

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Törölték az idei, székesfehérvári öttusa Eb-t

Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le...

Lewis Hamilton gyúrás közben jelentkezett be, jól érzi magát

Lewis Hamiltont sem kell félteni, feltalálja magát a rövid szünetben, és folytatja az edzéseket, de hamarosan újra autóba kell pattannia a...

540 millió forintos pályázat a Puskás Aréna fény- és hangtechnikájának biztosítására

Emellett évi 180 millióba kerül a fűnyírás, az öntözés és a karbantartás a Puskás stadionban.

Paris Hilton szív alakúvá változtatná az Ovális Irodát

Persze, ha rajta múlna, a Fehér Ház is rózsaszín lenne.

Szexvideókkal bukhatnak le Epstein barátai - előkerülnek a filmek a pedofil orgiákról?

New York ? Hatalmas fordulat! Egykori barátja állítja: titkos szexfelvételek menthetik meg a börtöntől az emberkereskedelemmel és...

Nem rendezik meg az öttusa Eb-t Székesfehérváron

Először szeptemberre halasztottak, de az utazási korlátozások miatt így sem volt esély a verseny megtartására.

Törölték az idei, székesfehérvári öttusa Eb-t

Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le...

Az FBI szerint Kína arra törekszik, hogy a egyedüli szuperhatalma legyen

Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen jelentette ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden...

Apró tangabugyiban pózol Demi Rose - Fotó

Úgy tűnik, a követői sosem unják meg.

Sikerült megfékezni a járványkitörést a legnagyobb németországi gócban

Sikerült megfékezni az új típusú koronavírus (Sars-Cov-2) terjedését a legnagyobb németországi járványgócban, az...

A T-Systems építheti ki a Liget-projekt felügyeleti rendszerét

A T-Systems Magyarország Zrt. tervezheti és építheti meg a Liget Budapest projekt integrált biztonságtechnikai, épületfelügyeleti,...

Sport

18 csapatban kosarazott, és szinte mindenhol meg akarta dugni valamelyik vezető

A 24.hu szemlézte Milica Dabovic interjúját, melyben meglehetősen szomorú történeteket tárt a világ elé.

A Ferencváros kapusa a Real Madridnál járt - képek

A játékos közelebbről is megismerkedett a BL-serleggel.

Szerbia-Magyarország: megvan a kőkemény, pokoli helyszín

Parázs mérkőzés jöhet október közepén.

Pizsamára hasonlít az angol focicsapat új meze

A Chelsea egészen különleges szerelésben játszik majd a következő szezonban.

A Barcelona, amelynek az edző, az elnök és olykor Messi is csak árt már

Komolyabbak a Barcelona problémái annál, hogy ki a vezetőedző a csapatnál. 4 forduló van hátra, 4 pont a Real előnye.

A 101. percben a kapus lövését bravúrral védte a csatár

Nem elírás a cím, valóban ez történt a Sevilla és az Eibar bajnokiján.

Megtaláltuk a legformásabb fenekű focistafeleséget?

Nem állítjuk, hogy Lucas Ocampos feleségének, Majo Barbeitónak van a legformásabb feneke a futballistafeleségek között, de valószínűleg ott van az élmezőnyben.

Dárdai jó csapatoktól kapott zsíros ajánlatokat, de nincs kedve vezetőedző lenni

Nem hiányzik neki a stressz, jól elvan az utánpótlásban.

Német szakember viheti Szoboszlait az olasz sztárcsapathoz

Az olasz sportsajtó szerint az 62 éves edző mindenben megállapodott a milánói klubbal.

Újabb világeseményt töröltek a koronavírus miatt

Az eredetileg az USA-ban megrendezésre kerülő verseny teljes lemondása mellett döntöttek a szervezők.

'Röhögve' cselezték ki a világ legdrágább védőjét

Nem is hibázott utána az angol középpályás, szinte nullszögből lőtt a hálóba.

0

Bulvár

Ilyen matricát kell az autóra ragasztani a 2,5 millió forintért

Megtudhattuk végre, hogy fog kinézni a támogatott autókra kötelezően felhelyezendő matrica A teljes anyag Ilyen matricát kell az autóra ragasztani a 2,5 millió forintért címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.

Óriási baj lehet egyetlen hívásból: a legpofátlanabb telefonos csalásra figyelmeztet a rendőrség

Kampány indult az unokázós csalások kivédésére Pest megyében.

18 csapatban kosarazott, és szinte mindenhol meg akarta dugni valamelyik vezető

A 24.hu szemlézte Milica Dabovic interjúját, melyben meglehetősen szomorú történeteket tárt a világ elé.

Onyutha Judit 3 éve tűnt el a képernyőről - A 46 éves sztár vidéken kezdett új életet

Onyutha Judit egy szigetszentmiklósi iskolában tanít, amit nagyon élvez.

Megérkezett a friss magyar adat: egy hónapja nem volt ilyen sok új koronavírus-fertőzött

Az elmúlt 24 órában 16 főnél azonosították a koronavírust Magyarországon. Ennyire sok új beteget legutóbb pont egy hónapja, június 7-án azonosítottak.

Több mint négyszázezer silány védőmaszkot foglalt le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai több mint négyszázezer védőmaszkot és nyolcvanezer egyéb védőeszközt találtak két kamionban az M1-es autópályán. A termékek az előírt követelményeknek nem feleltek meg, ezért a két, összesen százharmincmillió forint értékű szállítmányt a NAV feljelentéssel átadta a rendőrségnek.

Mi történik Borsod megyében? Újra belobbanni látszik a koronavírus

Az elmúlt néhány nap statisztikái alapján úgy tűnik, mintha Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezdene újra erőre kapni a koronavírus terjedése.

Koronavírus: Borsod megyében fokozódik a helyzet?

Az elmúlt néhány nap statisztikái alapján úgy tűnik, mintha Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezdene újra erőre kapni a koronavírus terjedése.

Jó hírt akart közölni a szociális dolgozókkal Kásler Miklós, de a valóság inkább arcpirító

Az emberi erőforrások minisztere szerint nincs értelme vitázni a szociális dolgozók béréről. Pedig a számok épp az ellenkezőjét támasztják alá: a területen dolgozók fizetése arcpirítóan alacsony.

Orbán Viktor mindenkinek ad a közösből: Mészáros Lőrinc háromezerszer kap többet Tiborcz István ügyvédjénél

Orbán Viktor miniszterelnök szerint féligazságok helyett érdemes a teljes igazsággal foglalkozni. Kiszámoltuk: Mészáros Lőrinc szállodái háromezerszer nagyobb támogatást kapnak a Kisfaludy-pályázatokból, mint Tiborcz István ügyvédjének panziója. Valamennyien köszönettel tartoznak a kormánynak.

Autóból mértek a békési rendőrök, el se hitték, mennyivel jöttek szemből

Pont rosszkor taposott a gázba egy fehér Audi vezetője.

blogmorzsák

A Balatonban nyug­szik az első, magyar tengeralattjáró

Évekkel előzte meg a hivatalos elsőt a balatoni hajó, ám a keresésére létrehozott alapítvány sem találta a roncsait.

A siklóernyős is ember

„Az milyen ország, ha jobban járunk, ha nem hívjuk a 112-t?“

Leáldozóban az amerikai patriotizmus

Vajon a mai átlag amerikai tényleg ugyanígy szereti-e még Amerikát?

"Az ex nője miatt szakítottunk"

„Én nem akarok feltételeket szabni, hogy kivel találkozhat és kivel nem, elvégre felnőtt ember.”

Épül a pesti fonódó

Minden, amit a világ egyik legszebb villamosvonaláról tudni érdemes!

Ezért nem tetszhet sokaknak a 12 csapatos NB1

"A Debrecen kiesésével felerősödtek a 12 csapatos lebonyolítás kritikusai, de szerintem nem ott fáj nekik, ahol mondják."

Milyen navigációs rendszert használjunk az autónkban?

Rendeljünk gyárit, vegyünk ablakba akasztósat vagy használjuk simán a telefonunkat?

Elegem van a péniszméregetésből!

"Amikor csak azért írnak egy cikket, hogy az megalázza a férfiakat és kattintásokat szerezzenek."

Gyászmenet a Bulinegyed­ért? Mi van itt emberek!

„Nem az igényes, korrekt helyek­kel van a gond, akik amúgy egyetértenek a rendelettel, hanem az itatókkal.“

Elhervadt a sárga rózsa

Milyen fény vetül ezek után a szerző- és előadópáros öröksé­gére, benne a kádárizmusban betöltött szerepükre?

KUU K2 notebook teszt – a mindennapokra 100 ezer alatt

Teljes fém ház, sok memória, nagy és gyors háttértár, EU raktárból, de meg szabad venni?

A várandós nő bizarr esete a méhekkel

Ellentmondásos fotót készített magáról egy amerikai nő. A helyzetet bonyolítja, hogy allergiás a méhcsípésre.