Ezt olvasta már?


Dzsudzsák kimaradt a válogatottból

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a Finnország és Görögország elleni keretét. Kovács István 2014 után léphet ismét pályára a nemzeti csapatban, míg a jelenleg csapat nélküli Dzsudzsák Balázs hosszú idő után nem kapott meghívót.

A júniusban kinevezett Marco Rossi első mérkőzésére készül a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A nemzeti csapat két hét múlva, szeptember 8-án Helsinkiben Finnország ellen lép pályára az UEFA új sorozatában, a Nemzetek Ligájában. Három nappal később a Groupama Arénában a görögöket fogadjuk zárt kapus mérkőzésen.

A 23 fős keretbe három újonc, Tamás Krisztián, Nagy Gergő és Sallói Dániel is meghívót kapott. A tartalékok közül a válogatottban még nem lépett pályára Gróf Dávid, Holman Dávid és Bőle Lukács.

Az újoncok mellett visszatérők is vannak, Kovács István legutóbb 2014. november 18-án, az Oroszország ellen 2–1-re elveszített találkozón kapott egy félidőnyi játéklehetőséget az akkori szövetségi kapitánytól, Dárdai Páltól.

Ott van a névsorban Kalmár Zsolt, aki legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozott együtt Rossival. A 23 éves középpályás legutóbb 2017 májusában, Oroszország ellen (0–3) lépett pályára a válogatottban. Lang Ádám szintén tavaly, júliusban a Svájc elleni vb-selejtezőn szerepelt legutóbb a csapatban.

Az olasz szakember az általa tervezett, és az ellenfelektől várható játékstílus alapján állította össze a meghívott játékosok listáját – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján.

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)

Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)

Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Lang Ádám (CFR Cluj)

Bese Barnabás (Le Havre)

Lovrencsics Gergő (Ferencváros)

Fiola Attila (Mol Vidi FC)

Botka Endre (Ferencváros)

Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Kleinheisler László (FK Asztana)

Kalmár Zsolt (DAC)

Kovács István (Mol Vidi FC)

Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

Nagy Ádám (Bologna)

Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Támadók:

Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)

Sallai Roland (APOEL Nicosia)

Sallói Dániel (Sporting Kansas City)

Stieber Zoltán (D.C. United)

Varga Roland (Ferencváros)

Eppel Márton (Kajrat Almati)

Tartalékok:

Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

Guzmics Richárd (Jenpien)

Korcsmár Zsolt (Midtjylland)

Holman Dávid (Slovan Bratislava)

Vécsei Bálint (FC Lugano)

Bőle Lukács (Ferencváros)

Nagy Dominik (Legia Warszawa)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA

2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat

18.00, Helsinki: Finnország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észország–Görögország

Szeptember 11., kedd

20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország

20.45: Finnország–Észtország

Október 12., péntek

20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észtország–Finnország

Október 15., hétfő

20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG

20.45: Finnország–Görögország

November 15., csütörtök

20.45: Görögország–Finnország

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország

November 18., vasárnap

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország

20.45: Görögország–Észtország







0
0
0

hírek innen, onnan

Kitiltanák Kim Kardashiant a Forma–1-es futamokról

Az elmúlt hónapok egyik legváratlanabb sztárrománca bontakozott ki Kim Kardashian és Lewis Hamilton között. Miközben egyre több jel utal...

Az újabb súlyos csapás előtt Irán megfenyegette az USA-t

Az iráni katonai vezetés fenyegető figyelmeztetést intézett az Egyesült Államokhoz, miután Donald Trump az ország egyik legfontosabb...

A házisertések között is felbukkant a halálos kór, ha kell, katonák irtják ki a vaddisznókat

Ha nem lépnek időben, több, Európán kívüli exportpiacot is elveszíthet az ágazat.

Új szerepet kap a Tisza-kormányban Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő

Bejelentést tett Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt: az orosz hibrid hadviselés szakértőjeként ismert elemző a jövőben a...

Különleges repülő járt Ferihegyen, az is kiderült, hogy miért

Egy Antonov An–124 Ruszlan megjelenése önmagában is esemény, hiszen a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépéről van szó. A...

Ámokfutó autós hajtott kerékpározó diákok közé Hollandiában, hárman meghaltak

A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, de egyelőre nem erősítette meg, hogy ő vezette-e a balesetet okozó járművet.

Orbánék alatt csak a barátok jártak jól, most nagy feladat előtt állnak a kkv-k

A magyar gazdaság fejlődését nem a tőkehiány, hanem a kiszámíthatatlan üzleti környezet és a jogbiztonság gyengesége akadályozta az...

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban...

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a...

Mourinho nagy belépője két PL-sztár lehet a Realnál, megdőlhet a brit átigazolási rekord - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

„Történelmi jelentőségű” a korrupciós törvénycsomag

Történelmi jelentőségű jogszabálynak nevezte a június 9-én benyújtott jogállamisági és korrupcióellenes törvénycsomagot Szondi Vanda...

Orbán Viktor kiszögezte a nemzeti hitvallást

Videós posztot is készített az eseményről. Mutatjuk!

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!