Donald Trump meghívta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt Washingtonba
Donald Trump meghívta Washingtonba Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, a látogatásra várhatóan február elején kerül sor - közölte a Fehér Ház. (Pécsi Napilap)
Trump vasárnap délután telefonbeszélgetést folytatott az izraeli kormányfővel, s ennek során hívta meg őt az Egyesült Államokba.
A közlemény leszögezi: az elnök kiemelte, milyen fontosnak tartja az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködést, amely tükrözi a két ország közötti "mély és megbonthatatlan partneri kapcsolatot".
A Fehér Ház közlése szerint a telefonbeszélgetés során kitértek a palesztin-izraeli tárgyalásokra is és Donald Trump kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, amely szerint csak az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások vezethetnek megbékéléshez. Az amerikai kormányzat szorosan együttműködik majd Izraellel e cél elérése érdekében.
A közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy továbbra is szoros konzultációkat folytatnak egy sor, a térséget érintő kérdésben, beleértve "az Irán által képviselt fenyegetést". "Az elnök megerősítette Izrael iránti példa nélküli elkötelezettségét és hangsúlyozta, hogy kormányzata számára elsődleges fontosságú lesz a küzdelem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más radikális iszlamista terrorcsoportok ellen" - olvasható a közleményben.
Korábban a nap folyamán Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője egy közleményében arról számolt be, hogy az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezéséről folyó tárgyalások még nagyon kezdeti szakaszukban vannak.
Trump elnökválasztási kampánya során helyezte kilátásba az amerikai követség áthelyezését. A diplomáciai képviselet Jeruzsálembe telepítésének kérdése viharokat kavar Izrael és a palesztinok között. A nemzetközi közösség nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és ezért a legtöbb nagykövetség Tel-Avivban található. Jeruzsálem keleti, főleg arabok lakta részét az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el Izrael. Izrael ahhoz ragaszkodik, hogy az egységes és oszthatatlan Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként kell elismerni, a palesztinok viszont abból nem engednek, hogy Kelet-Jeruzsálem a majdani palesztin állam központja legyen.
Az Egyesült Államok új elnöke szintén vasárnap, főtanácsadóinak beiktatási ünnepségén arról is nyilatkozott, hogy találkozót tervez a kanadai kormányfővel és a mexikói elnökkel, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között 1994-ben létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felülvizsgálatáról, valamint a mexikói-amerikai határon építendő falról. A találkozó pontos dátumát nem jelölte meg.
hírek innen, onnan
Remek rajta után 11 helyet javított az erősorrendben a magyar kosárválogatott
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek rajtja után nagyot lépett előre a nemzetközi szövetségnél (FIBA) az európai...
Vétóálló az EU terve az orosz vagyont használó ukrán hitelre, de így is belezavarhat Orbán
Két uniós tervet mutattak be Ukrajna támogatására. Az egyik a magyar kormány ellenzése miatt esélytelen, a másik garanciáinál lehet gond...
Böröcz László üzent Karácsony Gergelynek: Budavár készen áll átvenni a Vérmező kezelését
Úgy látja, a Vérmező lett a legszemléletesebb példája a romló közszolgáltatásoknak.
Világszenzáció lett, a Balatonnál készült fotón olyan dolog tűnik fel, ami példátlan a világon
A Kárpát-medence temetőiben olyan kövek rejtőznek, amelyek eltűnt közösségek történeteit őrzik — és amelyek formái máig...
Csomóan használják a buszsávot Budapesten úgy, hogy nem is buszok
A rendőrség a buszsávok helyes használatára irányuló razziát tartott.
Hadházy Ákos: nyomozást indult a horogkeresztet posztoló propagandista ellen
Az Alapjogokért Központ geopolitikai szakértője, Koskovics Zoltán horogkeresztet tett egy szivárványos zászlóra, majd pedig megosztotta az...
Mattrészegen találtak rá a bundás betörőre – Fotón a fekete pénteki pusztítás
Egy virginiai italbolt dolgozói szinte sokkot kaptak, amikor munkába érve azt tapasztalták, hogy a boltba betört egy mosómedve és ott...
Imádni való tigriskölyökre bukkantak egy tiszafüredi férfinél a rendőrök – galéria
Tigris miatt riasztotta a készenléti rendőrség a budapesti állatkert munkatársait. Az állatot befogták, majd alaposan megvizsgálták. Az...
Eldurvult a helyzet: több százezer juhot és kecskét vágtak le a görögök
A súlyos juh- és kecskehimlő-járvány miatt veszélybe került a híres feta sajt gyártása és exportja.
Elég egyetlen perc, hogy örökre szerelembe ess a "kis Rómával"
A Città Antica macskaköves utcái a római idők nyomait őrzik, a folyóparti kilátópontokról pedig egészen pazar panoráma tárul a...
Eltűnt a hálapénz, de még nagyobb baj jött az egészségügyben – Ez okozza most a legnagyobb problémát
A paraszolvencia kivezetése után sem szűntek meg az egészségügy strukturális gondjai: szakértők szerint a kettős praxis tömeges...
Kétnapos razziát tartott a rendőrség Budapesten, 45 autós került bajba egy apró figyelmetlenség miatt
Hat helyszínen is kiderült, hiába tilos, megyünk a busz után - pontosabban a busznak kialakított sávokban, hiába a jól látható...
Sport
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Elképesztő meccs Londonban: öt rúgott gólja ellenére majdnem ráfázott a Man. City
Volt itt minden, mint a búcsúban. A manchesteriek tapadnak az éllovas Arsenalra.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
A kihagyott büntető is belefért, a Barcelona legyőzte az Atlético Madridot
A Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot a két csapat kedd esti mérkőzésén a spanyol élvonal (La Liga) 19. fordulójában.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Bazmegolva válaszolt az egészségügyi államtitkár az apának, aki a János kórház állapota miatt írt neki
Takács Péter egészségügyi államtitkár bazmegolva reagált az őt számonkérő apukának, majd kijelentette: 15 év is kevés lenne, hogy rendbe tegyék az egészségügyet.
Leköpték a fiai előtt, 372 halálos fenyegetést kapott – Csiszár Jenő 9 év után először adott interjút, Magyar Péterről is beszélt
A műsorvezető elárulta, miért tűnt el a nyilvánosság elől, és lett belőle diplomata Olaszországban. A Heti Hetes-es időszak sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.
Ilyet még nem mondtak Mészáros Lőrincre, váratlan fordulat a miniszterelnök körül
Igen érdekes felvetések érkeztek Mészáros Lőrincről.
Hiába a milliárdos osztogatás, egy friss kutatás szerint a Fidesz már csak a kistelepüléseken vezet
Egy hatalmas, 4000 fős felmérés rávilágít a kormány potenciálisan legégetőbb problémájára. Komoly generációs szakadék is mutatkozik a választók között.
Dobrev Klára állig érő, göndör hajjal: az új, nőies fazonnal ennyire más
Dobrev Klára arca teljesen más ezzel a hajjal, nőies, göndör fazonra váltott a politikus.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


