Digitális gyermekkor – tablettel már hétévesen
Minden harmadik magyar örülne, ha a gyereke videóblogot indítana
Kés, villa, olló gyerek kezébe nem való – tartja a mondás, az okostelefonnal, tablettel és laptoppal azonban már más a helyzet.
Az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből* ugyanis kiderült, hogy minden harmadik magyar már akár 7 éves kortól saját digitális eszközöket adna a gyerekek kezébe. A legtöbben azonban korlátoznák azok használatát, 14 év alatt például a „kész a lecke” a leghatékonyabb varázsszó. Az általános iskolások közösségi oldal-használatát a magyarok kétharmada ellenzi, de egyharmaduk örülne neki, ha a gyerekének egyszer lenne majd saját YouTube csatornája, vlogja. Az iskolai mobilozás a válaszadók kétharmada szerint problémát jelent, az internetbiztonságra pedig a többség beszélgetéssel hívná fel a figyelmet. Íme, az Euronics digitális felmérésének részletes eredményei Baranya megyei adatokkal!
Iskolapad és/vagy saját digitális eszközök?
Az Euronics felmérése szerint minden harmadik válaszadó elfogadhatónak tartja, hogy már a 7 éveseknek is legyen saját okostelefonja, tablete vagy számítógépe, de ezzel együtt a többség mégis úgy gondolja, hogy inkább 13-15 éves kor között vásárolna először efféle digitális eszközöket a fiataloknak. Sokan tehát már az első osztályt saját tablettel kezdik, a felmérés szerint ugyanis a szülők 7 és 12 éves kor között leginkább (40%) tabletet vásárolnának a gyereküknek, ha digitális eszközökről van szó. A Baranya megyeiek viszont inkább laptopot adnának először a gyerekeknek.
14 éves kor alatt – mit mondanak a szülők?
A szülők többsége korlátozza valahogy a 14 éves kor alatti gyermekük otthoni digitális eszköz-, és internethasználatát. Ez sokszor jelszavas védelmet (34%), szülői felügyeletet (29%) vagy különböző szűrőprogramokat jelent (22%), de legtöbbször gyakorlatiasabb feltételekhez kötik a használatot. A szülők 43%-a szerint például gyermekük csak akkor használhat digitális eszközöket, ha már készen van a leckével vagy a tanuláshoz van szüksége rá. Továbbá 10-ből 4 szülő, akinek 14 évnél fiatalabb gyermeke van napi legfeljebb három órában maximalizálja azt az időt, amit okostelefon, tablet vagy számítógép nyomkodásával tölthet el a gyermeke. Baranya megyében ez inkább egy óra, de gyakran a leckeírás és a tanulás szab korlátot a gyerekeknek.
Internetbiztonság – mégis kinek a feladata a figyelemfelhívás?
2017-ben már az internetbiztonság sem elhanyagolható dolog, a többség (53%) pedig úgy véli, hogy a legjobb taktika a figyelemfelhívásra, ha elbeszélgetünk a gyerekekkel a témában vagy ha a gép előtt ülve megmutatjuk, hogy mire kell figyelni. Érdekes, hogy azoknak, akiknek még nincs gyereke közel kétszer olyan hatékonynak (29%) tartják az oktatóvideókat, mint azok, akiknek már van (17%). Az Euronics felmérése azonban arra is rámutatott, hogy néhányan úgy gondolják, nem tudnak mit kezdeni ezzel a feladattal, és kizárólag az iskolára hárítanák a probléma megoldását. Baranya megyében az országos átlagnál is többen beszélgetnének el a gyerekekkel az internet veszélyeiről.
Mégsem olyan jó a digitalizáció?
Az iskolai mobilozás például a válaszadók háromnegyede szerint problémát jelent. Akárcsak az, ha már az általános iskolások is használják a közösségi oldalakat, vagy ha mesevideóval kötjük le a kisgyerekeket a családi ebédek vagy vacsorák alatt. Utóbbiról például a szülőknek csupán 15%-a gondolja, hogy jó ötlet, az egyedülállók majdnem 40%-a viszont egész jó tippnek tartja. A digitalizáció azonban mégsem mindenki szerint ördögtől való, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a kézírás eltűnését például a megkérdezetteknek csupán 5%-a jósolja a jövőben, és minden harmadik válaszadó annak is örülne, ha a gyermeke egyszer saját YouTube csatornát indítana. Baranya megyében azonban csak minden negyedik lakó YouTube csatorna-párti.
A digitalizáció tehát vitathatatlanul jelen van a mai gyerekek, és így tulajdonképpen a felnőttek életében is, a kérdés csak az, hogy jól tudunk-e alkalmazkodni hozzá, és megtaláljuk-e az egyensúlyt a virtuális és a valós világ között. A tiltás tehát nem megoldás, beszélgessünk a gyermekeinkkel és készítsük fel őket a digitális eszközök okos használatára mind otthon, mind pedig az iskolában, a tanulás során! Ezt a célt tűzte ki az Euronics idén útjára indult Digitális felzárkóztatás programja is, mely már az első évében 8 általános iskola 10 osztályában több mint 200 diákhoz jutott el. A hosszú távú program célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos internethasználatra és megismertesse a fiatalokat az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel.
*A felmérés 1 018 fő megkérdezésével készült, a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2017 júliusában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.
hírek innen, onnan
Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A két válogatott történelmet írt, mivel másodszor játszott egymás ellen vb-nyitómeccset.
Vb-nyitómeccs: Gyors góllal, 3 piros lappal és hazai sikerrel indult a torna - videó
A mexikói drukkerek fergeteges hangulatot varázsoltak, a válogatottjuk győzött a Dél-Afrika elleni világbajnoki nyitómérkőzésen.
Fotógaléria: A Mexikó-drukkerek 3500 forintos kürtőskaláccsal és 2500 forintos jégkásával feltankolva ünnepelhették csapatukat Budapesten
A Szabadság téren jártunk, ahol a parkban élőben lehetett követni a nyitómérkőzést. Képeken a mexikói öröm, de megnéztük, azt is,...
86 autós kezén kattant bilincs, 72 járművet lefoglalt a rendőrség egy autós találkozón
Nem illegális gyorsulási versenyre, csak fotózni mentek – legalábbis ezt állítják azok az autósok, akiket a Los Angeles folyó...
Mexikó már 2-0-ra vezet, Dél-Afrika kétfős emberhátrányban
Dinamikusan csökken a dél-afrikaiak létszáma.
Gólyahír. 40 évesen második gyermekét várja az Agymenők Penny-je
A színésznő nem is lehetne büszkébb családjára.
5+1 aranyszabály, hogy nyáron is ragyogó és egészséges legyen a hajad
A nyár a napsütésről, a szabadságról, a vízparti élményekről és a hosszú esték varázsáról szól. Miközben bőrünket gondosan...
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Féléves mélypontra esett az arany ára
Egyetlen fő oka van a nemesfém mostani leértékelődésének.
Trump lefújta a bombázásokat, szakad az olaj: Már a hétvégén aláírhatják a történelmi békét
Karnyújtásnyira lehet a három hónapja tartó iráni háború vége, miután Donald Trump bejelentette: rendkívüli diplomáciai áttörés...
Nem tízezer lépés! Ennyi erősítés kell a hosszú élethez
Eddig mindenki a lépésszámlálóját leste, hogy megvan-e a bűvös tízezer lépés, ami az egészséges élethez kell. Újabban az...
Horváth Éva a válásáról tett vallomása után most elismerte: nem költözik vissza Balira, gyermekei még ott tanulnak
Mint megírtuk, megrázó vallomást tett Horváth Éva az RTL képernyőjén: az egykori szépségkirálynő megtörte a csendet, és először...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Hatalmas meglepetés lehet a Real Madridot elhagyó Dani Carvajal új klubja
Nem csak csapatot, országot is vált.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


