Ezt olvasta már?


Digitális foglalkozásokon vehetnek részt a salgótarjáni iskola diákjai

A programozás világába is betekintést nyerhetnek az általános iskolás diákok a Mobil Digitális Iskola programban. Ennek keretében a jövő lehetőségeit felvillantó, az országban vándorló tanterem egy hétre a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskolába látogatott.

Akár programozható legóegységek szumóküzdelmét is láthatják a diákok a Mobil Digitális Iskola program keretében.

Tajtiné Miklós Bernadett, a tagintézmény igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a mobil konténer egy hétre települt az iskola udvarára, így a gyerekek még pénteken is hat órában vehetnek részt a digitális foglalkozásokon.

– A mai nappal bezárólag az intézmény 370 diákja élheti át a digitalizáció élményét, illetve a Salgótarjáni Általános Iskola többi intézményéből is érkezik egy-egy csoport, így összesen 450 tanuló vesz részt a programban – mondta.

Tajtiné Miklós Bernadett kifejtette, hogy a gyerekek nagyon fogékonyak a digitális eszközök nyújtotta lehetőségekre, valamint kiemelte az élménypedagógia jelentőségét, amelyet az iskola tanóráin is alkalmaznak.

A program a 2019/20-as tanévben húsz helyszínre látogat el a PontVelem Nonprofit Kft. közreműködésével.

Matolcsy Miklós, a cég ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: napjainkban a fiatalok kezéből gyakorlatilag nem lehet kirobbantani a mobiltelefont vagy a tabletet.

– Az oktatás is felismerte, hogy a világ a digitális eszközök irányába halad. A kormány 2016 őszén elfogadta a digitális oktatási stratégiát, amelynek bevezetésére létrehozták a mobil digitális iskolát, azaz a Mobidiket. Gyakorlatilag 2017 eleje óta járjuk az országot azzal a céllal, hogy mind az oktatókhoz, mind a diákokhoz minél közelebb hozzuk a digitális pedagógiát. Amikor erről a témáról beszélünk, az embernek általában az eszközök jutnak eszébe, holott a szakemberek szerint ugyan azok is lényegesek, de a legutolsó helyen állnak a fontossági sorban. Az eszközöket mindig meg kell előznie a digitális tananyagok beszerzésének és az ezek használatára felkészített pedagógusoknak. A digitális pedagógia négy pilléren nyugszik: a pedagógus, a tananyag, a szoftver és az eszköz. Ezeket próbáljuk egy utazó laborban, egy kísérleti műhelyben bemutatni – hangsúlyozta Matolcsy Miklós.

Hozzátette: azért, hogy még izgalmasabbá varázsolják a programot, a hagyományos tantárgyak mellett például a fenntarthatóságról vagy a pénzügyi tudatosságról szóló tananyagokkal színesítették azt.

 

Forrás: Veres Edina /nool.hu / fotó: Polgári Salgótarjánért FB







0
0
0

hírek innen, onnan

Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet...

Eltűnt egy 19 éves fiú Dunaföldváron: a hídnál találták meg a táskáját – Kétségbeesve keresi a családja

Újabb megrázó eltűnési ügy tartja rettegésben a közvéleményt. Nyoma veszett a 19 éves Fülöp Istvánnak, akinek a személyes holmiját...

Már most unja a foci vb-t? Hoztunk programokat, mit csinálhat a tévénézés helyett!

Július 19-ig nehéz lesz bármi más műsort találni a tévében, sőt, bármi más elfoglaltságot is találni a világon, mint a foci...

Ki érti ezt: Matolcsy György korábbi bizalmi emberét nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank élére

Gerendás Jánost nevezte ki új elnök-vezérigazgatónak a Magyar Fejlesztési Bank élére Kapitány István gazdasági és energetikai...

Hiába áll készen a nyitásra ez a jászsági gyógyvizes strand, nem fogadhat vendégeket

Az elmúlt években elmaradt fejlesztések, a szigorodó jogszabályok, az egyik gyógyvizes kút problémái és az elhúzódó engedélyeztetés...

Vitray Tamás a 36 évvel fiatalabb feleségével romantikázott az Operaházban – szerelmes fotó

Vitray Tamás, a Kossuth-díjas televíziós legenda és felesége, Vitray-Ivens Éva hétfőn este a Magyar Állami Operaházban tűntek fel, ahol...

Új fejezet kezdődik Bye Alex életében

ByeAlex úgy látszik, újabb fordulóponthoz érkezett az életében. Az énekes követőinek elárulta nagy tervét: lakás után hamarosan...

Ukrán-magyar gyógyszermaffiát számolt fel a rendőrség

Közel 830 millió forintot foglaltak le a bűnbandától, köztük luxusautókat. 

Matolcsy György 170 milliós végkielégítést kapott az MNB-től

A számok alapján úgy tűnik, mintha a korábbi elnök egyáltalán nem ment volna szabadságra.

A mosogatószivacs visszaviheti a szennyeződéseket a tányérodra: sokan túl sokáig használják

A konyha egyik legfontosabb alapfelszereléséhez tartozik a mosogatószivacs. Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni magáról az eszközről,...

Lemondott a brit védelmi miniszter

A brit miniszterelnök helyzete egyre tarthatatlanabb.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!