Ezt olvasta már?


Diákhitel: számos hallgató mentsvára

A gyermeket nevelők is tanulhatnak hiteltámogatással

A diákhitel nagyon sok egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal felnőtt számára nyújt segítséget: teszi lehetővé a hosszú távú tanulást, és a diploma megszerzését.

Fennállása, vagyis 2001 óta közel 388 ezren kötöttek diákhitel szerződést, amelyeket eddig összesen 348 milliárd forint értékben folyósítottak. Kérdéseinkre Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója válaszolt, aki elmondta: jelenleg 171 ezer érvényes szerződésük van (folyósítás, törlesztés), ami 222 milliárd forint hitelállományt jelent.

Jelenleg kétféle diákhitelt vehetnek igénybe: a Diákhitel-1 esetében a legkisebb összeg havonta 15 ezer forint, legmagasabb havi összege 70 ezer forint. Ugyanakkor a Diákhitel -1 kérhető félévente egy összegben is, s ilyenkor a diák 350 ezer forintot kap egyszerre.

Diákhitel-2-nél a felvehető hitelösszeg maximuma legfeljebb a képzési díj összege lehet, kiegészítve ezt a térítési díjakkal (idegen nyelvi képzés). Az összeg egyetemenként és karonként változó. Ez a hitelfajta alanyi jogon jár - kezes és fedezet nélkül - minden felsőoktatásba felvételt nyert és beiratkozott aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező (nappali, esti és levelező tagozatos) hallgatónak. A folyósítás felső határa 45. életév. A felsőoktatási intézmény igazolja a jogviszonyt a Diákhitel Központ Zrt. számára. Nincs előre rögzített futamidő, de jelenleg az öregségi nyugdíj korhatárig, 65 éves korig kell visszafizetni azt. A törlesztési idő nagyban függ a hallgató tudatos hozzáállásától, anyagi lehetőségeitől, ám az látszik, hogy a hitelek átlagos visszafizetési ideje 7,5 év.

2001. január 1-jétől 2019 első negyedév végéig 364 ezer Diákhitel-1 szerződést kötöttek és 311 milliárd forintot utaltak az igénylők számára, míg 37 ezer Diákhitel-2 szerződésre 37 milliárd forintot folyósítottak.

Jó hír, hogy folyamatosan csökken a kamat: a Diákhitel-1 esetében idén június végéig 2,2%, míg a Diákhitel 2-nél 2017 októberétől – az állami kamattámogatás okán - nem kell kamatot fizetni az ügyfeleknek.

A diákhitelben részesülők 78%-a 21 és 28 év közötti, 98%-uk jár egyetemre, 2%-uk pedig főiskolára.

Kivételes megoldások

Magát a visszafizetést nem lehet szüneteltetni, kizárólag az alábbi okok jelenthetnek kivételt: diákhitellel tartozó nők a 2018. január 1-jét követően születendő gyermekekre tekintettel kérhetik törlesztésük felfüggesztését, már a várandósság harmadik hónapját követően. A kedvezmény örökbefogadott gyermekek esetén is érvényesíthető. A kérelem benyújtását követő hónaptól vehető igénybe legkésőbb a várandósság 91. napja vagy az örökbefogadás gyámhatósági engedélyezését követő három év időtartamra.

Amennyiben szabad felhasználású és kötött felhasználású diákhitele is van az ügyfélnek, akkor a törlesztési kötelezettség szüneteltetése mindkét hiteltartozás esetén jár. További kedvezmény, hogy a törlesztés-szüneteltetés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így ez idő alatt a tartozás nem növekszik.

GYED és GYES alatt is tanulhatnak

A csecsemőgondozási díj, GYED, vagy GYES ellátásban részesülők mellett a rokkantsági-, vagy rehabilitációs ellátásban, illetve járadékban részesülő hitelfelvevők is célzott kamattámogatást kaphatnak az ellátás időtartama alatt. Ily módon tartozásuk növekedésével nem kell számolniuk, az ellátásokra való jogosultságuk esetleges megszűnése után tartozásuk könnyebben visszafizethetővé válik. A kedvezmény változatlanul együtt jár a törlesztési kötelezettség szüneteltetésének kedvezményével. Azok a hitelt igénybe vevők, akik rokkantsági-, vagy rehabilitációs ellátásra, illetve járadékra való jogosultság alapján már törlesztési kötelezettség-szüneteltetési kedvezményben részesülnek, 2018. február 1-jétől az arra rendszeresített nyomtatvány használatával tudják kérelmezni a célzott kamattámogatási kedvezmény igénybevételét.

 

Ilonka Mária

Fotók forrása: Diákhitel Központ Zrt.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Többször kokainozott a pilóta a tragikus helikopter-baleset előtt – négyen meghaltak

Majdnem három évvel azután, hogy két Sea World helikopter összeütközött az ausztráliai Gold Coast felett, új részletek derültek ki a...

3-4 kilométeres a torlódás az M0-son

Az M3-ason és az M1-esen sincs minden rendben.

Trump el-elszunyókált? – az elnök élesen kikelt a szomáliaiak ellen

Karoline Leavitt szóvivő szerint Trump csak figyelmesen hallgatta a felszólalásokat.

Nem vagyok tiszás – reagált az édesapa, akit Takács Péter gyalázott

Nem azért írt Takácsnak, mert tiszás, csalódott fideszes, MSZP-s, DK-s vagy jobbikos volna.

„A Tisza-csomag csak a jéghegy csúcsa” – Orbán Viktor tudja, hogy mivel áll szemben

A miniszterelnök szerint ideje volt, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba.

Drámai hír jött Oszter Sándor 79 éves özvegyéről

Ezt nem lehet könnyek nélkül olvasni.

A Jupiter a te oldaladon áll: 3 csillagjegyet védelmébe vesz a karma december 3-án

December 3-án három csillagjegy is karmikus védelmet tapasztal. A Jupiter retrográd mozgása lendületbeli változást hoz, de nem olyat, ami...

Dézsából dől rájuk a pénz: ez a 2 csillagjegy 2025 decemberében bőségben és pénzben fürdik majd

Ahogy közeledik 2025 utolsó hónapja, az energiák látványosan átrendeződnek: egyes csillagjegyek előtt szinte maguktól nyílnak meg a...

Változik az átutalás a Revolutnál: itt kell bekapcsolni az új funkciót

A Revolut újítása már ott van a te telefonodon is, sok utalásba beleszólhat.

0

Sport

Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg

Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.

Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra

Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.

Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának

Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg

Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap

Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.

Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem

Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.

Gera Dániel súlyos büntetést kapott

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya

Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.

Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését

Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.

A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban

A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.

Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől

Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.

0
0

Bulvár

Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány

A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit

Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről

„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.

Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával

Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.

Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert

A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.

Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért

Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.

Kálloy Molnár Péter utolsó fotói: annyira lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni

Kálloy Molnár Pétert áprilisban diagnosztizálták rákkal, november 19-én még játszott egy előadásban.