Csákány Béla matematikusról és Haumann Péter színművészről neveztek el kisbolygókat
A 2022-ben elhunyt Csákány Béla matematikusról és Haumann Péter színművészről neveztek el kisbolygókat Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csillagászának kezdeményezésére - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Mint a közleményben felidézik, a Szegedi Tudományegyetemen 25 évvel ezelőtt Sárneczky Krisztián akkori budapesti egyetemi hallgató vezetésével és szegedi csillagászok közreműködésével kezdődtek rendszeres kisbolygó-megfigyelések, amelyek folytatása mára hazánk egyik legsikeresebb csillagászati programjává vált.
Az azóta eltelt időszakban felfedezett mintegy kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták az intézet kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.
A tájékoztatás szerint a csillagászati felvételeken gyorsan mozgó fénypontokként megörökíthető égi szikladarabokat jellemzően még hosszú évekig követni kell a pontos pályaszámítás, ezáltal a biztos azonosítás érdekében. Ezt követően a kisbolygó sorszámot kap, a felfedezők pedig névjavaslatot nyújthatnak be a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) megfelelő szakbizottságához. A névjavaslatok az élet különböző területeiről származhatnak, jellemzően személyek, földrajzi helyek szerepelnek a listán.
Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének adjunktusa, Szalai Tamás 2004 nyarán szegedi egyetemistaként végezte első távcsöves megfigyelési gyakorlatát a piszkéstetői obszervatóriumban Sárneczky Krisztián irányításával, akinek aktuális kisbolygó-megfigyeléseiben is segédkezett. Az akkor megfigyelt aszteroidák közül az évek folyamán több is a sorszámozott státuszba került, az SZTE csillagásza pedig lehetőséget kapott a programvezetőtől, hogy társfelfedezőként javaslatot tegyen az égitestek elnevezésére.
Nemrégiben újabb, Sárneczky Krisztián által talált aszteroidák kaptak sorszámot, az SZTE kutatója pedig ismét társfelfedezői névjavaslatokkal élhetett, amelyek elfogadásáról a napokban adott hírt az IAU. A döntés értelmében mostantól kezdve a (450297) számú kisbolygó az SZTE Bolyai Intézetének idén márciusban elhunyt professzora, Csákány Béla (1932-2022) nevét viseli - olvasható a közleményben.
Mint írják, a kiváló matematikus és népszerű egyetemi oktató 1985-1990 között az SZTE jogelődjének számító József Attila Tudományegyetem (JATE) rektora volt, és utolsó vezetői évében fontos szerepet játszott a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány létrejöttében, amelynek első kuratóriumi elnöke lett.
A hazai kisbolygó-felfedező program egyik fontos célkitűzése, hogy a tudományos élet szereplői mellett az oktatás, az irodalom, az alkotó- és képzőművészetek, a sport és egyéb területek jeles képviselői is részesülhessenek hasonló elismerésben. Ezen gondolat mentén az SZTE csillagászának javaslata alapján a (612787) számú kisbolygó Haumann Péter (1941-2022) nevét kapta.
Szalai Tamás további három, személyes kötődésű javaslatát is befogadta a nemzetközi testület, így égi megörökítést kapott volt középiskolája, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum (574506), egykori első mentora, Kiss Gyula soproni amatőrcsillagász (554879), valamint felesége elhunyt édesapja, az évtizedekig általános iskolai matematika-fizika szakos tanárként és iskolaigazgatóként dolgozó Kopasz Imre (565780) is; utóbbi két égitestet 2011-ben fedezték fel.
Az IAU kis égitestek elnevezésével foglakozó munkacsoportja további, a hazai kisbolygó-programban felfedezett objektumok névjavaslatait is jóváhagyta, ezekről hamarosan további információk jelennek majd meg. A csillagászat iránt érdeklődők további érdekességeket hallhatnak szombaton a csillagászat napján és szeptember 30-án, a kutatók éjszakáján - áll az összegzésben.
hírek innen, onnan
Lejár a bankkártyád? Nem biztos, hogy automatikusan megkapod az újat
Az új bankkártya kiküldése automatikus, nincs mit elhibázni - vagyis mégis?
Elvonul a csapadékzóna, hűvösebb marad utána
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 20 és 26 fok között várható.
Ez lehet az évtized legszomorúbb válása, Horváth Éva házassága véget ért
Horváth Éva először beszélt a válásról: a baleset után végleg megváltozott az élete.
Gerendai Károly a Sziget állami támogatásáról: szeretnék együttműködést az új kormánnyal
Nyolc év után újra a Sziget élén találta magát Gerendai Károly, de ezúttal egészen más helyzetben, mint amikor 2017-ben eladta a...
Az Oroszlán sorsa felível, a Halak tisztázza a múltat az exével! Ez vár rád mától egy hétig! Horoszkóp 2026. július 11-17-ig
Szerelem, karrier, egészség - minden, amire kíváncsi lehetsz.
Ez valóban hányinger – Példátlan médiás szexbotrány rázza meg a futballvilágot: hatalmi visszaélésekkel vádolják a West Ham távozó vezetőjét
David Sullivan, a West Ham United társelnöke és igazgatója bejelentette távozását, miután több nő szexuális zaklatással,...
A VIVA TV csinos műsorvezetője volt: annyit fogyott, hogy nem ismerni fel
Kisó, vagyis Kiss Orsolya elképesztő formában van fogyása után.
A sportaréna, ami egyben mini erőmű is
Hetven geotermikus mélyszondából álló rendszer és Európa legnagyobb fotovoltaikus–termikus rendszere a két kulcstényező.
Ez a foci-vb lesz a legszennyezőbb, amit valaha is rendeztek
Hatalmas távolságok, csúcsra járatott adatközpontok.
Azonnali bejelentéseket tett a MÁV csütörtök hajnalban – két vasútvonal is érintett
Csütörtök hajnalban két különböző vasútvonalon is műszaki meghibásodások okoztak fennakadásokat, amik befolyásolják a reggeli...
Ez a finom fűszernövény többre képes, mint gondolnád: segíti az emésztést
Bár sokan rendszeresen használják a főzés során, kevesen tudják, hogy létezik egy fűszernövény, amely valóságos tápanyagbomba....
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Kiderült, mi okozta az egy méter híján halálos katasztrófába torkolló debreceni kamerazuhanást
Megolvadt a drótkötél, nem bírta a súlyt.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


