Ezt olvasta már?


Célszerű a mostani paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes álláspontja szerint a BKV közszolgáltatási szerződésének lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a járatokat.

György István InfoRádió Aréna című műsorában szerdán elmondta: úgy látja, hogy addig a folyó finanszírozási problémák is megoldódhatnak.

A városvezető szavai szerint Tarlós István főpolgármester a járatritkításokról szóló kijelentésével azt jelezte: az államháztartási törvény szerint ha a tulajdonos nem tudja finanszírozni a BKV-t, akkor kötelezettsége, hogy "addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér". Minden eszközzel bizonyítani kell azt, hogy a városvezetés nem követi el azt a felelőtlenséget, hogy olyan szolgáltatást kér a közlekedési társaságtól, amelyet nem tud kifizetni – tette hozzá. "Úgy ítélem meg én magam, mint városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, hogy a közszolgáltatási szerződésünk lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működni, hiszen addig a folyó finanszírozási problémáknak az áthidalását úgy látom, hogy meg tudjuk oldani" – jelentette ki György István, megjegyezve, hogy ha a hitelválságot nem tudja megoldani a főváros a kormány segítségével, akkor már az április végét sem fogja ebben a szolgáltatási struktúrában megélni a BKV, hiszen fizetésképtelenné válik. Ismertette azt is, hogy a fővárosi Fidesz-KDNP frakció megvizsgálta szakmailag, hogyan képzelhető el a teljesítmény-csökkentés és 22 milliárd forintos megtakarítás. Döbbenetesnek nevezte azt az eredményt, miszerint a társaság a teljesítményének 50 százalékát csúcsidőben teljesíti, s ekkor a járművek zsúfolásig tele vannak.

Mint mondta, csúcsidőszakban csak olyan áron lehetne járműveket kivenni a forgalomból, hogy az utasok csak a következő, vagy azt követő járatra szállhatnának fel, ami a társadalmi hasznosságot tekintve sem indokolható. A főpolgármester-helyettes kifejtette azt is: ha nem csúcsidőben vennének ki járatokat, az azt jelentené, hogy napközben gyakorlatilag az egész buszközlekedést le kellene állítani, ami álláspontja szerint nyilvánvalóan nonszensz, továbbá a magas általános költségek sem csökkennének. Mint indokolta, ez esetben is ugyanannyi buszt kellene fenntartani, a járatok karbantartási igénye nem csökkenne. Hozzátette: valamennyit lehetne spórolni üzemanyagban, de a buszsofőröket nem lehetne elküldeni, hiszen csúcsidőben szükség lenne rájuk, tehát bérköltséget sem lehetne megtakarítani. "Ebből látszik, hogy ilyen típusú megtakarítást csak akkor lehet elérni, ha csúcsidőszakban is kivonunk járművet, az viszont a szolgáltatásnak egy olyan mérvű visszafogását jelentené, mely jelentős utasszám-vesztéssel, és jelentős jegyárbevétel-csökkenéssel járna". A főpolgármester-helyettes úgy vélekedett: finanszírozható BKV esetében nyilvánvalóan nem támogatja a teljesítmény-csökkentést, azonban az egy másik kérdés, ha a finanszírozás válsága olyan szintet ér el, hogy már a tulajdonos semmilyen módon nem tud pénzt teremteni. Megjegyezte, a főpolgármester is arra utalt, hogy ez az állapot beáll, ha május végéig nem sikerül megkötni az új közszolgáltatási szerződést. Félreértésnek nevezte, hogy Tarlós István szavait úgy értelmezték, hogy március 1-jétől paraméterkönyv-változás és lényeges járatcsökkentés lesz. Arra is kitért: a hitelválság és a közszolgáltatási szerződés megkötésének hiánya annyira "egybecsúszhat", hogy lehetséges: sokkal nagyobb problémával is szembe kell nézni mint önmagában a paraméterkönyvvel.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A gazdasági csoda, amire nem irigy a világ

Az elmúlt években nagyot nőhetett az észak-koreai gazdaság, ez dél-koreai elemzők szerint sem puszta propaganda. De Kim Dzsongun rezsimje...

Tóth Vera meghódítja Budapestet: ezúttal üzletasszonyként lép a színre Újbudán

Megvan a hivatalos időpont: június 13-án nyit a „Verás by Palkonyha” a főváros 11. kerületében. A pékműhelyként, cukrászdaként és...

Hogyan változott az önbizalmunk az elmúlt 10 évben?

Széles körben érzékelhető az a változás, amely az elmúlt tíz évben végbement a nők önbizalmának növekedésében.

Kellett ez nekem?. Sosem sportoltam, mégis elindultam életem első futóversenyén

„Hallod, amúgy mit csinálunk mi itt?” – fordult felém Beatrix barátnőm néhány perccel a futóverseny rajtja előtt, amelybe úgy...

Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?

Az elnök kijelentése messzire vezethet.

Anyamedve és bocsa miatt int óvatosságra a nemzeti park

Barnamedvéket láttak kedden az Aggteleki Nemzeti Park területén Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében – közölte a nemzeti...

Elárulta Pachert Balázs, miért kellett valójában bezárni a Balazs Kicks flagship store-ját

Másfél hétre bezárt a Balázs Kicks Kiskörúton található flagship üzlete.

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint...

Ettől eláll a lélegzeted: ennek a filmnek ez előzetesében egy bálna lenyel egy búvárt

Whalefall címmel film készült Daniel Kraus azonos című, 2023-as sikerkönyvéből, melynek az első trailere szó szerint fojtogató. Nekünk...

Wagneres zsoldosok őrzik Putyin titkos flottáját

Géppisztolyos zsoldosok tartják rettegésben az orosz szankciótörő tankerhajók legénységét – derül ki egy hatalmas adatszivárgásból,...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.