Budapesten lép fel a világ első számú dzsesszbőgőse
Március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon Ron Carter többszörös Grammy-díjas dzsesszbőgős, aki pályája során mások mellett olyan nevekkel játszott együtt mint B.B. King vagy Miles Davis. - Pécsi Napilap -
A március 24. és 26. között megrendezendő fesztiválon Ron Carter Richard Galliano harmonikással lép színpadra - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Galliano és Carter 27 évvel ezelőtt hoztak létre először közös produkciót, Panamanhattan című, Párizsban rögzített albumuk óriási siker lett. Azóta nagyobb zenekarokkal is dolgoztak együtt, de a duó most újra egy színpadon játszik és a vadonatúj, An Evening With Ron Carter & Richard Galliano című lemezük repertoárjára alapozott műsorával látogatnak Budapestre.
Ron Carter olyan dzsesszlegendákkal állt korábban egy színpadon, mint Tommy Flanagan, Gil Evans, Lena Horne, Bill Evans, B.B. King, Dexter Gordon, Wes Montgomery, Bobby Timmons, Eric Dolphy, Cannonball Adderley, Archie Shepp, Herbie Hancock és Antonio Carlos Jobim.
Középiskolás korában klasszikus zenei pályára készült, csellistaként nagy tehetségnek tartották, klasszikus zenei szerződésekkel kapcsolatban azonban akkoriban afro-amerikai származása miatt nem táplálhatott nagy reményeket, a dzsesszmuzsikusok viszont nyitottan fogadták.
A zenész 1963-ban csatlakozott Miles Davis együtteséhez, elsőként a Seven Steps to Heaven című albumon tűnt fel. Az 1960-as években a Blue Note Records által kiadott több Hancock, Williams és Shorter felvételen közreműködött, ahogyan visszatérő bőgőse volt a Sam Rivers, Freddie Hubbard, Duke Pearson, Lee Morgan, McCoy Tyner, Andrew Hill, Horace Silver lemezeknek is.
1972 óta saját szerzeményeit általa vezetett kisebb vagy nagyobb együttesekkel és kamarapartnerek társaságában is előadja, valamint rendszeresen tanít és tart mesterkurzusokat világszerte. Több zenei témájú könyv és tankönyv szerzője, számos egyetem tiszteletbeli professzora, éveken át a legendás Thelonious Monk Institute of Jazz művészeti igazgatója, jelenleg professzor emeritusa.
A Legjobb instrumentális dzsessz zenekar kategóriában 1993-ban nyert először Grammy-díjat, 1998-ban pedig a Round Midnight című film zenéjéért kapta meg újra a zenei elismerést. Azzal, hogy 2012-ben a Down Beat Jazz Hall of Fame elismeréssel tüntették ki, hivatalosan is bekerült a dzsesszlegendák közé. A francia állam nemrégiben a legmagasabb művészeknek járó állami kitüntetéssel ismerte el munkásságát.
Richard Galliano harmonikaművészt is a legnagyobb szólisták választják partnerüknek, mások mellett Chet Baker, Toots Thielemans és Philip Catherine. Az argentin mester, Piazzolla tanácsára a valse-musette és más tradicionális városi népzenék felé fordult, tovább gazdagítva zenei tárházát. Daniel Humair-rel és JeanFrancois Jenny-Clarke-kal trióban, alkalmilag pedig Jan Garbarek, Martial Solal, Gary Burton és a Brussels Jazz Orchestra voltak társai, majd Piazzolla, később Nino Rota filmzeneszerző előtt is lemezzel tisztelgett. Kvartettje Gonzalo Rubalcabával, Charlie Hadennel és Mino Cineluval tovább öregbítette hírét, egyik legújabb projektje pedig Vivaldi feldolgozásokra épül.
hírek innen, onnan
VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal
Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő...
Megbénulhat a forgalom több helyen Budapesten
Az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek majd, az M1-es metró pedig az esti időszakban szükség szerint sűrűbben indul.
Ezek a nyári szettek gyönyörűen kiemelik a nőies idomokat – imádni fogod őket
Nyáron szeretnénk egyszerre csinosan, nőiesen és komfortosan öltözni – ez azonban sokszor nehezebb feladatnak tűnhet, különösen a...
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.
A nyálkagomba titka: döntések agy nélkül, mechanikai zsenialitással – A robotok sóvárogva nézik
Agy és idegsejtek híján is képesek racionális és hatékony döntéseket hozni az egyetlen óriássejtből álló nyálkagombák. Német és...
Elhunyt az ismert hercegnő – 3 évig volt kómában
A 47 éves hercegnő 2022 decembere óta volt kómában, most a királyi udvar jelentette be halálát.
Szívfacsaró, amit Horváth Éva elárult a válásáról
Horváth Éva és párja külön utakon folytatják. A modell most megrázó részleteket osztott meg válásáról, tapasztalatairól és...
Magyar üzent Orbán Balázsnak, nyár végére meglehet a magyar külügyi stratégia – Newscast
Kezdődik a foci-világbajnokság, Trump közben lecsap Iránra. Az egyik vezető orosz propagandista NATO-tagállamok elleni támadást sürget,...
Kiadták a riasztást, 3 vármegye sárgában, érkezik a csapadék
Ebben az országrészben lehet majd számítani csapadékra pénteken a friss időjárás-előrejelzések szerint.
Téves információ terjed a Balatonról, vigyázni kell
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint téves információ jelent meg egy, a társaságtól független...
3 napos időjárás-előrejelzés: Átmeneti nyugalom után újabb hidegfront csap le ránk
Mutatjuk, mikor...
Ne kövesd el ezt a hibát a húslevessel! A sózás rossz időzítésével az ízét és a minőségét is tönkreteszed
Bár a húsleves alapételnek számít, egyetlen apró hiba végzetes lehet: a sózás pillanata az, ami meghatározza, hogy a végeredmény...
Sport
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


