Brexit: megkapta a brit kormány a parlamenti felhatalmazást
A londoni parlament felső kamarája módosítások nélkül véglegesítette hétfőn azt a kormányzati határozattervezetet, amelynek törvényhozási elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat elindításához. - Pécsi Napilap -
A felsőház hétfő éjjeli végszavazásával véget ért a többhetes parlamenti eljárás, és ezután Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján bármikor hivatalos értesítést küldhet Brüsszelnek arról, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból.
Az 50. cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - a kilépési folyamatot, kétévi időtávlatot meghatározva az EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra.
Az előzetes értesülések arról szóltak, hogy Theresa May akár ezen a héten bejelentheti az 50. cikkely aktiválását, de a Downing Street hétfőn ezt kizárta. A miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a kormányfő várhatóan március utolsó hetében küld értesítést az EU-nak a kilépési folyamat elindításáról.
A brit törvényhozás alsóháza a múlt hónapban már módosítások nélkül elfogadta az 50. cikkely aktiválására felhatalmazást adó törvénytervezetet, amely ezután a felső kamara elé került. A Lordok Háza két olyan módosítást fűzött a tervezethez, amelyeket a kormány nem kívánt belefoglalni a törvénybe. Az egyik felsőházi módosítás a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálására szólította fel a kormányt, a másik pedig arra, hogy az Európai Unióval a kilépés feltételeiről kötendő majdani megállapodást terjessze jóváhagyásra a parlament elé.
A kormány ezekkel a szándékokkal egyetért, és jelezte is, hogy a kilépési tárgyalások lehető legkorábbi szakaszában megállapodást szeretne elérni a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálásáról, és azt is, hogy ha sikerül a tárgyalássorozat végén egyezségre jutni az EU-tagság megszűnésének feltételeiről, a megállapodást a parlament elé terjeszti, még azelőtt, hogy az egyezményt az Európai Parlament és az EU-tagországok törvényhozásai megtárgyalnák.
Theresa May miniszterelnök ugyanakkor azt elvetette, hogy ezekben a kérdésekben a brit törvényhozás előre megkösse a kormány kezét. London emellett az Európai Unióban maradó országokkal viszonossági alapon egyezségre akar jutni az ott élő britek jogosultságainak viszonos garantálásáról is.
Mivel a Lordok Háza által elfogadott két módosítást az alsóház hétfőn érvénytelenítette, a tervezet még hétfő este visszakerült a felső kamara elé, amely rövid tárgyalás után maga is a korábban általa elfogadott módosítások nélkül, az eredeti szöveggel véglegesítette a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválására felhatalmazást adó törvényt.
A kilépési folyamat elindításáról tartott parlamenti vitasorozat nem szerepelt a kormány eredeti menetrendjében. Theresa May korábbi hivatalos álláspontja szerint a cikkely aktiválása az ő személyes döntési jogkörébe tartozik, és e döntéséhez nem kell előzetes parlamenti jóváhagyás.
A legfelsőbb bíróság január végén hozott jogerős végzésében azonban a kormányfő álláspontjával ellentétes véleményre jutott, megerősítve az első fokon eljáró londoni felsőbíróság tavaly novemberi döntését. A felsőbíróság elé magánszemélyek terjesztették be a kormány álláspontját megtámadó keresetet, és az elsőfokú bírói fórum a kereset beterjesztőinek adott igazat, kimondva, hogy a parlament szuverén jogköre az EU-tagságot megszüntető folyamat elkezdésének előzetes jóváhagyása.
hírek innen, onnan
Nem kávéval, hanem ezzel a folyadékkal kellene indítanod a napot, hogy felébredj
Sokan ébredés után azonnal a kávéhoz nyúlnak, mint folyadék, pedig a szakértők szerint arra csak később lenne szükség.
Kiderült, mi az igazság a Tom Hardy állítólagos botránya mögött
Helen Mirren tagadta a Tom Hardyval való konfliktust, és bizakodó a MobLand folytatásával kapcsolatban.
Hujber Feri szerint Orbán Viktor egy patkány
Hujber Feri nem rejtette véka alá véleményét. Kifejtette, mit gondol Orbán Viktorról.
Komoly figyelmeztetés érkezett a vb előtt: hamis szerencsejáték-oldalak csábítják a fogadókat
Az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny...
Visszavonták a tűzgyújtási tilalmat Budapesten és 10 vármegyében
Péntektől Budapesten és további tíz vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat, hat vármegyében azonban a korlátozás továbbra is...
Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket
Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves...
Visszatér Pókember legmegosztóbb képessége az új filmben
Tom Holland megerősítette, hogy az új Pókember-filmben ismét organikus hálószövők jelennek meg.
„Inkább felvállalom” – Szívszorító titkot árult el a TV2 sztárja
Bár szakmailag sorra éri el a sikereket, a magánélete korántsem ennyire felhőtlen. Lengyel Johanna őszintén mesélt arról, milyen...
Így erősít rá a Netflix a Birmingham bandája folytatására
A Trónok harca egyik ismert színésze is szerepet kap a 1953-ban játszódó új Peaky Blinders-sorozatban.
Özvegyi nyugdíj megszűnése
Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket
Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon...
2027-től jön a vagyonadó, a kormány évente 300–600 milliárd forint bevételre számít
„Minden szupergazdagnak hozzá kell járulnia a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság.”
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


