Ezt olvasta már?


Bánhatják a dortmundi ultrák a balhét

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund elfogadta a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntését, így a Signal Iduna Parkban az egyik kapu mögötti híres „Sárga Fal" szurkolók nélkül marad a szombati VfL Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen. (Pécsi Napilap)

A dortmundi szurkolók egy része február 4-én, a Bundesliga 19. fordujában megrendezett Dortmund–Leipzig találkozó előtt támadtak rá a lipcsei táborra. A dulakodásnak sok sérültje volt, s az eset nagy port kavart Németországban, még a belügyminiszter is reagált a történtekre.

A DFB hétfői határozatában született meg a döntés a büntetésről, amely leszögezi, hogy a Dortmund következő tétmérkőzésén üresen kell maradnia a déli kapu mögötti oldalnak, amely a BVB-drukkerek hagyományos, legnagyobb szurkolói zónája a stadionban. Ez hozzávetőleg mínusz 25 ezer szurkolót jelent majd a szombati napon.

A klubnak emellett százezer eurós büntetést kell fizetnie a szövetség felé. Azoknak a szurkolóknak, akiknek már megvan a jegyük a Wolfsburg elleni meccsre – és nem vettek részt a múltkori dulakodásban – a klub visszafizeti a jegyárat.

Bundesliga: eljárás a dortmundi és a frankfurti tömegbunyó miatt

Rendőrségi eljárás indult Németországban amiatt, hogy a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulója során Dortmundban és Frankfurtban is szurkolói rendbontásokra került sor. A tabellán harmadik Borussia Dortmund szombaton 1-0-ra megverte a második helyen álló RB Leipziget. A meccset megelőzően a helyi ultrák rátámadtak a stadion előtt a lipcsei táborra - amelyben nők és gyerekek is voltak -, valamint a rendőrökre, és kövekkel, palackokkal dobálták meg őket.

Forrás: nso.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vér borította a pilótafülkét - ismeretlen objektum törte be a repülő szélvédőjét

Sokan úgy vélik, hogy a repülőt valami az űrből találta el.

Este egy csésze elég: támogatja a bélrendszer működését és megelőzi a puffadást is

Egyre több kutatás bizonyítja, hogy az egészséges bélrendszer hozzájárul a jobb közérzethez, a hatékonyabb emésztéshez és a...

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Ma október 21. Orsolya és Zsolt névnapja van – Milyen a személyiségük?

ma október 21-én két fő névnaposunk van Magyarországon: Orsolya és Zsolt. Ezek a nevek fontos szerepet játszanak a magyar névnapok között.

Új korszak az utakon: megjelenhet egy negyedik szín a közlekedési lámpákon

A közlekedési lámpákon három szín van: piros, sárga és zöld. A szabályokat mindenki tudja: pirosnál megállunk, sárgánál lassítunk,...

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó...

Figyelmeztetés érkezett, óriási baj lehet a kenyérből

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak...

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek...

Hatalmas tűz ütött ki kedd hajnalban – mesterlövészt várnak Vácra

Egy súlyos kedd hajnali tűzeset miatt van szükség a mesterlövész munkájára, akit Vácra várnak a hatóságok.

76 évesen ment először férjhez a nyugdíjas, miután egy 81 esztendős férfival megismerkedett egy társkeresőn

2025-ben, amikor a digitális világ és az emberi kapcsolatok egyre inkább összefonódnak, egy idős nő története különösen inspiráló...

0

Sport

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki

A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül

A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.

Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”

Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Modric statisztikája sokkolta Olaszországot, a Milan újra győzött.

Luka Modric kulcsszereplőként járult hozzá az AC Milan 2–1-es Fiorentina elleni győzelméhez, miközben az első szabálytalanságát követte el a Milannál.

Sztrókot kapott a Real Madrid korábbi futballistája

Kórházban ápolják, bíznak felépülésében.

Véres utcai harcok előzték meg a vasárnapi derbit, nem lehetett lejátszani a találkozót

Rendőrlovak taposták a gyerekeket, többen úgy látják, a brutalitásuk váltotta ki a szurkolók reakcióját.

0
0

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác

A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü

Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott

Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

„Azt hittem megőrülök, amikor meglát-tam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt”

Hajdúböszörmény új polgármestere súlyos visszaéléseket talált. Bár több száz milliót spóroltak azóta, az előző fideszes vezetés miatt óriási bírságot kell fizetniük.

Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?

Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.

Trump kiabált és káromkodott Zelensz-kijjel a Fehér Házban: Ha Putyin akarja, elpusztít téged

Több hírügynökség beszámolója szerint rendkívül feszült hangulatban zajlott a múlt heti washingtoni találkozó Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.

„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő

Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.

Így jár, aki kilép az Európai Unióból

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.