Ezt olvasta már?


Az aranyló finomságért változtatott hivatást a karancsaljai méhész

Fodor Csaba informatikai mérnökből lett főállású méhész. Nem megszokott módon, minden évben több száz kilométeres vándorútra indul mézgyűjtő rovarjaival, hogy aranyló színű nektárjukkal megkeresse a betevő falatot.

A téli pihenő után a jó idő előcsalogatta a méheket a kaptárakból, így a település határában fekvő telek kapujához érve zümmögő „szimfónia”, no meg Fodor Csaba, karancslapujtői méhész fogadott.

– A méhészet talán a legösszetettebb szakma a mezőgazdaságon belül – kezdi a harmincas évei derekán járó szakember – Itt a növényismerettől kezdve, a helyismereten és a méhészet fortélyain át, mindenhez érteni kell.

Fodor Csaba felmenői között is volt, akit a szakma elismert embereként tartottak számon.

– Nagyapám, Fodor Balázs 100-120 családdal méhészkedett, sőt egy időben a méhegészségügyi felelős pozíciót is ő töltötte be.

Kisgyerekként sok nyarat töltöttem nála és segítettem neki, pedig akkor még a hátam közepére kívántam a méhészetet. Olyannyira, hogy informatikus mérnök lettem, majd később több területen is kipróbáltam magam – mondta.

Az élet végül visszasodorta a Karancs lábához, hiszen Karancslapujtőre nősült. Apósa ezután arra biztatta, hogy próbáljon szerencsét méhészként.

– Ekkor derült ki számomra, hogy nagyapámtól mennyi mindent ellestem gyerekkoromban. A fordulópont 2009-ben jött el, amikor indulásként öt méhcsaládot kértem tőle. Sajnos ő akkor már nem tudott segíteni nekem. Édesanyámtól kértem tanácsot, amikor kételyeim támadtak a méhészkedés kapcsán. Mivel nem éreztem elég megalapozottnak a tudásomat, beiratkoztam egy Gödöllőn induló méhésztanfolyamra, amelyet szép eredménnyel zártam – emlékezett vissza a méhész.

A papírral is igazolható szaktudással felvértezve Fodor Csaba úgy határozott, kipróbál egy, a szűkebb hazánkban megszokottól eltérő módszert.

– A megyei szakemberek úgy tartották, hogy sikereket itt csak az úgynevezett Nagyboconádi fekvő kaptárakkal fogok elérni, az alacsony keretes rakodó kaptárakkal azonban biztosan nem. Ennél több sem kellett nekem. Meg akartam mutatni nekik: bizony tévednek. Nagy kihívás volt a tervem megvalósítása, amely az elején rengeteg kudarccal járt. Úgy három-négy évre volt szükségem ahhoz, hogy kikísérletezzem a megfelelő technikát. Emellett az is ritkaságszámba megy, hogy ezt a szakmát – a fiatal gazda pályázat segítségével – én már évek óta főállásban űzöm. A kezdetektől fogva vándorolok a méheimmel. Első állomásként, rendszerint tavasz elején, a virágzó fűzfákat keresem fel. Ezt követően egy évben mintegy hét alkalommal kelek vándorútra a méheimmel, esetenként több száz kilométeres távolságra – tudatta Fodor Csaba. Hozzátette: az utak hosszú időre elszólítják a családjától, de szerencsésnek érzi magát, amiért felesége támaszt nyújt számára.

A vándorlás nemcsak megerőltető, de komoly technikai hátteret kíván, illetve a költsége is magas. Ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy egy méhész csak a méze eladásával keresse meg a kenyerét.

– Jelenleg a karancsaljai telken kívül Karancslapujtőn is van egy telephelyem, a kettőn együtt 100 termelő méhcsaláddal foglalkozom. Az értékesítés nem könnyű feladat. Én az Országos Magyar Méhészeti Egyesület dombornyomott üvegjeiben próbálom értékesíteni a mézemet, de piacra nem járok a portékámmal. A méhészeti ágazat szempontjából nagyon fontosnak érzem a marketingtevékenység megerősítését. Ez az üveg és a zárjegy egyfajta garanciát jelent a vásárlóknak, de például egy borászathoz képest sehol nincs még a promóciója. Az akác felvásárlási ára hozzávetőlegesen szerintem rendben van. Ellentétben a vegyes virágmézével. Szerintem ennek egyik oka a Mercosur megállapodás, amely értelmében a dél-amerikai országokból több tízezer tonna mézet hozhatnak be az Európai Unióba, méghozzá vámmentesen. Emellett Ukrajnán keresztül is szállítanak mézet a hazai piacokra, és ez letöri a mézárakat – mondta.

Fodor Csaba terveknek sincs híján: egy központi méhesház és egy pergetőgépsor kiépítése is a céljai között szerepel. Ez utóbbival a mostani több mint száz méhcsalád által gyűjtött mézet jóval rövidebb idő alatt ki lehetne pergetni. Ezek eléréséig viszont sok még a teendő, így búcsút intve, a fiatal méhész tovább készült egy újabb hosszú útra.

 

Forrás: Nool.hu, Veres Edina, kiemelt fotó: Pixabay







0
0
0

hírek innen, onnan

Sok vizet pazarolhatsz el, ha rosszkor locsolsz – a kertészek szerint ez a legjobb időpont

A kerted szomjasnak tűnik, pedig rendszeresen locsolsz? Lehet, hogy nem a víz mennyiségével van a gond. A kertészek szerint sokan éppen akkor...

Az önkormányzatok a szakadék szélén egyensúlyoznak, Budapest zuhanhat bele elsőként

Horn Gábor szerint az Orbán-kormány elszívta a levegőt a nagyobb városok elől.

Bekapcsolva maradt a kamera: a hívőket sértegette a szerb pátriárka

A szerb ortodox egyház vezetője, Porfirije pátriárka egy kínos helyzetbe került, miután egy róla készült videófelvétel bejárta a...

Rendkívüli mentőövet dob a kormány a juh- és sertéstartóknak

Rendkívüli támogatást nyújt a kormány a száj- és körömfájás járvány miatt veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak.

Kitiltották Franciaországból az izraeli pénzügyminisztert is

A belbiztonsági minisztert már korábban kitiltották.

Havasi Bertalan felszólította Vitézy Dávidot, szerinte ideje, hogy felnőjön kormányzati feladatához

Úgy véli, „a mozdonymakettekkel való játszadozás ideje lejárt”.

Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák...

Miért szüntet meg és fizet vissza egy adót a Tisza?

Két éve vezették be, bevételt alig hozott, most a Tisza mindent visszacsinál.

Tűzijáték küldte szét egy teherautó platóját, megbénult az autópálya

Az amerikai függetlenség napja még odébb van, és a szilveszter is, de Tennessee-ben (USA) már most megkapták a maguk tűzijátékát az...

Azonnali hatállyal betiltották egy magyar városban az autómosást

A tartós meleg és a megugró vízfogyasztás miatt I. fokozatú vízkorlátozás lépett életbe Zalaszentgróton és a térségében. A...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.