Az MSZP azt reméli, az unió nem sújtja pénzügyi szankcióval Magyarországot
Az MSZP azt reméli, hogy az Európai Unió nem sújtja pénzügyi szankcióval Magyarországot - mondta Józsa István frakcióvezető-helyettes szerdán sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.
Kifejtette ugyanakkor: már önmagában a szankció szándékának nyilvánosságra jutása is súlyos károkat okoz, csökkenti az ország iránti befektetői bizalmat, s ez véleménye szerint az Orbán-kormány tevékenységének következménye.
Azzal kapcsolatban, hogy a kabinet több olyan intézkedésről is határozott, amelyek a hiánycél biztosításához szükségesek - így a minisztereknek javaslatot kell tenniük például a gyógyszertámogatások idei és a budapesti közösségi közlekedés jövő évi támogatásának a 2012-eshez viszonyított csökkentésére -, Józsa István azt mondta: ezeket durva megszorításoknak tartják és ellenzik.
Az Európai Bizottság szerdai ülésén tárgyalja azt a javaslatot, amellyel a túlzott deficit miatti eljárás keretében az újabb magyar kohéziós támogatások ideiglenes és részleges felfüggesztését kezdeményezhetik.
mti

- Folytatódik a 2012 - a külhoni magyar óvodák éve program körútja
- Az SOS Gyermekfalu javára rendeznek árverést
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


