Ezt olvasta már?


Autóhitelek: a vásárlók többsége egy-két óra alatt döntött

Miközben az elmúlt 6 év során a magyarok mintegy 1.600 milliárd forint hitelt vettek fel autóvásárlásra, a hitel kiválasztására a vásárlók zöme alig 1-2 órát fordított - derül ki a Budapest Bank napokban közzétett felméréséből.

A Budapest Bank felmérést végzett az autót vásárlók körében, amelynek során azt vizsgálták, hogy az elmúlt hat évben autójukat részben vagy egészben hitelre vásárlók milyen szempontok alapján választották ki a megvásárolt személygépkocsit és a hozzá kapcsolódó finanszírozási formát.

A kutatást az NRC Kft. végezte 2012. január 16-23. között, a 23-59 éves autóvásárlók körében, 1.000 fős mintán. A megkérdezettek legfeljebb 6 éve vásároltak maximum 12 éves, 600 ezer és maximum 10 millió forint értékű autót saját tulajdonba, a vásárláshoz hitelt igényeltek, az autó és a hitel kiválasztásában ők hozták a döntést. A mintában a használt autót és új autót vásárlók aránya 60-40 százalék volt.

A kutatásban megkérdezettek az elmúlt hat évben átlagosan két és fél millió forint értékű személygépkocsit vásároltak, amelyre jellemzően másfél millió forintos hitelt vettek fel, átlagosan hat éves futamidőre. Dacára a viszonylag hosszú futamidejű, nagy összegű hiteleknek, a megfelelő finanszírozási konstrukció kiválasztására alig fordítottak időt - derült ki a felmérésből.

Az összegzés szerint az autóvásárlás során a válaszadók 65 százaléka számára az autó ára, illetve márkája volt a legfontosabb szempont, míg a hosszabb távú előnyök (például az alacsony fogyasztás vagy az olcsó szervizelés) jóval kisebb jelentőséggel bírtak a döntés során. Az árérzékenység azonban a finanszírozási konstrukció kiválasztása során nem jelentkezett: az évekre szóló eladósodás ellenére a válaszadók harmada kevesebb mint egy órát, másik harmada mindössze 1-2 órát töltött ezzel.

A használt autót vásárlók körülbelül háromszor, az új autót vásárlók mintegy kétszer annyit foglalkoztak saját bevallásuk szerint az autó kiválasztásával, mint a finanszírozással kapcsolatos ügyekkel (a konstrukció kiválasztásával és a hitel-, illetve lízingügyintézéssel). Míg a megkérdezettek átlagosan öt autót néztek meg személyesen, addig a hitelek közül jellemzően csak kettőt hasonlítottak össze, a válaszadók fele pedig elfogadta az első bemutatott ajánlatot.

A hitel kiválasztásánál a legfontosabb szempont az alacsony törlesztőrészlet, az ügyintézés egyszerűsége és gyorsasága volt a megkérdezettek számára, valamint az, hogy mindent egy helyen lehetett intézni. Használt autó esetében például általában a kereskedő intézte az eredetiségvizsgálatot és a műszaki állapotfelmérést is. A legtöbben az autókereskedőknél tájékozódtak a finanszírozási formákról is, a válaszadók közel 80 százaléka pedig itt kötötte meg hitelszerződését is. Azok közül, akik hitelüket az autókereskedőn keresztül vették fel, 40 százalékuk mondta, hogy megnézett egyéb finanszírozási lehetőségeket is, 35 százalékuk viszont egyáltalán nem járt utána más konstrukciónak.

A kellő tájékozottság hiányára utal, hogy a válaszadók egyharmada nem tudja, mit jelent a thm (teljes hiteldíj mutató), 42 százalékuk azt mondta, a hitelajánlatok túl bonyolultak, így nem is tudja őket összehasonlítani.

A felmérés szerint a hitelekkel kapcsolatos attitűd változását ugyanakkor jól mutatja, hogy a kutatásban résztvevők 73 százaléka ma már úgy gondolja, hogy érdemes alaposan utánajárni a különböző hitelajánlatoknak. Meglévő hitelével a megkérdezettek több mint fele nem igazán elégedett, 71 százalékuk azt állítja, hogy ha most kellene autóhitelt felvennie, több időt fordítana annak kiválasztására - olvasható a Budapest Bank összegzésében.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A gazdasági csoda, amire nem irigy a világ

Az elmúlt években nagyot nőhetett az észak-koreai gazdaság, ez dél-koreai elemzők szerint sem puszta propaganda. De Kim Dzsongun rezsimje...

Tóth Vera meghódítja Budapestet: ezúttal üzletasszonyként lép a színre Újbudán

Megvan a hivatalos időpont: június 13-án nyit a „Verás by Palkonyha” a főváros 11. kerületében. A pékműhelyként, cukrászdaként és...

Hogyan változott az önbizalmunk az elmúlt 10 évben?

Széles körben érzékelhető az a változás, amely az elmúlt tíz évben végbement a nők önbizalmának növekedésében.

Kellett ez nekem?. Sosem sportoltam, mégis elindultam életem első futóversenyén

„Hallod, amúgy mit csinálunk mi itt?” – fordult felém Beatrix barátnőm néhány perccel a futóverseny rajtja előtt, amelybe úgy...

Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?

Az elnök kijelentése messzire vezethet.

Anyamedve és bocsa miatt int óvatosságra a nemzeti park

Barnamedvéket láttak kedden az Aggteleki Nemzeti Park területén Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében – közölte a nemzeti...

Elárulta Pachert Balázs, miért kellett valójában bezárni a Balazs Kicks flagship store-ját

Másfél hétre bezárt a Balázs Kicks Kiskörúton található flagship üzlete.

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint...

Ettől eláll a lélegzeted: ennek a filmnek ez előzetesében egy bálna lenyel egy búvárt

Whalefall címmel film készült Daniel Kraus azonos című, 2023-as sikerkönyvéből, melynek az első trailere szó szerint fojtogató. Nekünk...

Wagneres zsoldosok őrzik Putyin titkos flottáját

Géppisztolyos zsoldosok tartják rettegésben az orosz szankciótörő tankerhajók legénységét – derül ki egy hatalmas adatszivárgásból,...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.