Áder János: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra is
el kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
Vajon sikerül-e tanulnunk a válságból, és hogy végre teszünk-e valamit azokon a területeken, ahol régóta tudjuk, hogy veszély fenyeget, régóta tudjuk, hogy mit kellene tenni, és azt is tudjuk, hogy a halogatással csak a kockázatokat és a költségeket növeljük - az államfő szerint ezek a mai kor legfontosabb kérdései.
Bevezetőjében a magyar államfő emlékeztetett arra, hogy milyen furcsa évforduló a mostani, mert - mint fogalmazott - "az ENSZ történetében most fordul elő először, hogy szokásos évenkénti találkozónkat virtuális módon kell megtartanunk".
"A felelős ezért egy szabad szemmel nem látható vírus, amely fenekestől forgatta fel az életünket" - jelentette ki Áder János. Megjegyezte, hogy a vírusfertőzés nyomán kialakuló Covid-19 betegség egy pillanat alatt megváltoztatta a családi és a baráti kapcsolataink, a munkavégzésünk, a közösségi együttlétünk szabályait, és "súlyos válságot okozott".
Kiemelte, hogy az egészségügyi krízis rövid idő alatt gazdasági, majd társadalmi válsággá terebélyesedett, vállalkozások jutottak csődbe, munkahelyek vesztek el, drasztikus korlátozó intézkedéseket kellett hozni. "Ki gondolta volna mindezt akár csak az év elején?" - fogalmazott a köztársasági elnök.
Beszédében kifejtette: egyre többen mondják, hogy a mai helyzet az antropocén kor (új földtörténeti kor) válságának prototípusa, merthogy a XXI. század elejére mi, emberek váltunk a bolygó változásaira legnagyobb hatást gyakorló tényezővé.
Áder János hangsúlyozta: a Covid-19 ellen még nem tudunk védekezni, nincs gyógyszerünk, védőoltásunk, de más területeken már évek óta tudjuk, hogy mit kellene tenni. Példaként erre a vízügyet hozta fel.
Emlékeztetett rá, hogy az ENSZ-ben is többször megvitatták már a napjainkban - ahogyan fogalmazott: "a szemünk előtt" - kibontakozó vízválságot. "A sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámáját" - mondta. Majd leszögezte: "mindannyian tudjuk, hogy az ENSZ fenntarthatósági céljainak többsége helyes vízpolitika híján elérhetetlen".
Áder János négy pontban fejtette ki az ezzel összefüggő feladatokat.
Mint mondta: amíg a világon minden hetedik ember nem fér hozzá a szennyezésmentes ivóvízhez, addig nem reménykedhetünk abban, hogy az elszegényedett térségekben nő a termelékenység, s amíg a vízszennyezéseket nem akadályozzuk meg, addig továbbra is a kórházi ágyak felét a szennyezések miatt kialakuló betegségekben szenvedők foglalják majd el. Leszögezte, amíg nem alakítjuk ki a fenntartható vízgazdálkodás feltételeit, nem lesz biztonságosabb az élelmiszer-termelés, addig nemhogy az újonnan születettek, de a már ittlévők ellátását sem tudjuk megoldani. Továbbá megállapította: amíg nem alakítjuk át energiatermelési rendszereinket, a szénerőművek nemcsak a széndioxid-kibocsátást növelik, de egymilliárd ember ellátására elegendő vizet is felhasználnak.
Magyarország államfője másik példával is érzékeltette az emberiség előtt álló feladatokat: "Régóta beszélünk arról, hogy az az életforma, amelyet kialakítottunk, fenntarthatatlan. Minden évben több erőforrást használunk fel, mint amennyit a természet pótolni tud. Azt gondolni, hogy a természeti erőforrások - víz, talaj, levegő, sokszínű biológiai környezet - korlátlanul, olcsón és az idők végezetéig rendelkezésünkre állnak, dőreség" - szögezte le.
Megoldásként a körforgásos gazdaságot javasolta. Azt a gazdaságot, amelyben - mint mondta: - "a hulladék - például üveg, műanyag, fém - nem szemét, hanem újrahasznosítható nyersanyag".
Megjegyezte ugyanakkor, hogy erről bizony már sok szó esett, "de sokkal előrébb nem jutottunk".
Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig sem a meddő tanácskozások, hanem a cselekvés pártján állt, s ezért is szervezett háromszor is Víz Világtalálkozót Budapesten az elmúlt években. "A találkozók sikere arra ösztönzött minket, hogy még nagyobb fába vágjuk a fejszénket. A következő esztendő végén egy fenntarthatósági expót szervezünk, amely a vízgazdálkodás mellett az élelmiszer-termelés, a közlekedés, az energia- és hulladékgazdálkodás, valamint az oktatás kérdéseivel is foglalkozik" - jelentette be, és hozzáfűzte, hogy Budapest szeretettel vár mindenkit.
A válság legyőzéséhez a magyar államfő Winston Churchill szavait ajánlotta a Közgyűlés ülésszakának figyelmébe: "a pesszimista a nehézséget látja minden lehetőségben, az optimista lehetőséget lát minden nehézségben".
hírek innen, onnan
Videón a történelmi pillanat: először lépte át a hangsebességet a Concorde utódja
Újabb mérföldkövet teljesített a NASA X59-es kísérleti repülőgépe, amely a jövőben újra elhozhatja a szuperszonikus polgári...
Öt nap alatt már a második gép zuhant le Isztrián
Egy girokopter zuhant le Vrsar repülőterén, a fedélzeten két ember volt.
Bizarr látvány a magyar utcákon, különleges szolgáltatást hirdető autó borzolja a kedélyeket
Ezt az autót garantáltan észreveszed a forgalomban.
Bejelentést tett a Mol a tiszaújvárosi robbanás következményeiről
Minden sérült kolléga hazatérhetett családjához a kórházból és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is...
Évekig kukkolhatta a jegyzőt Balatonalmádi volt jobbikos polgármestere: most aztán slamasztikába került
Éveken át titokban rögzíthette a jegyző irodájában zajló beszélgetéseket és eseményeket egy rejtett kamera Balatonalmádiban. A...
Ínyvisszahúzódás: sok múlik a fogkefén és a fogkrémen, de nem minden – Ezt tanácsolja a szakértő
Az ínyvisszahúzódás egy olyan probléma, amely lassan, szinte észrevétlenül alakul ki, és mire észleljük, gyakran már komoly...
Most érkezett: 8 gyerek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán
Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométerszelvényben Budapest felé.
Ledöntötték a hatóságok Kijevben Bulgakov szobrát
Túlhajtott derusszifikáció: a város leghíresebb íróját 85 évvel a halála után putyinistának nyilvánították.
Energiabeszerzés és munkaerő-megtartás: időről időre újra kell gondolni a vállalati stratégiákat
A dinamikusan növekvő Debrecen egyszerre szembesül az energiaintenzív beruházások, a hálózati korlátok, a munkaerőpiaci feszültségek...
Ezért szegényednek el a nyugdíjasok Magyarországon
A svájci indexálás megszüntetése miatt a nyugdíjak emelkedése elmarad a bérek dinamikájától, a jelenlegi inflációkövető rendszer...
Windisch László: elmozdíthatjuk az Integritás Hatóság vezetőjét
A Biró Ferenc Pál elleni vádemelés nyomán az Állami Számvevőszék elnöke ismét mérlegeli az Integritás Hatóság vezetőjének...
Trump szerint közel a megállapodás, esik az olajár
Csökkent az olaj ára kedden, miután Irán és Izrael bejelentette, hogy Donald Trump elnök felhívására felfüggesztik az egymás elleni...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


