A migráció állt az uniós belügyminiszterek koppenhágai találkozójának középpontjában
A migráció és annak kezelése volt a fő téma az EU tagállamok belügyminisztereinek informális csütörtöki találkozóján Koppenhágában.
A magyar delegációt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vezette.
Az unió soros dán elnöksége alatt tartott koppenhágai megbeszélésről tájékoztatva a tárca azt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a találkozón a miniszterek tárgyaltak a jelenlegi migrációs nyomásról, amely felvetette az Európai Unión belüli szolidaritást, áttekintették a migráció kezeléséhez rendelkezésre álló eszközöket, és megvitatták az érintett uniós ügynökségek (az európai határőrizeti ügynökség, a Frontex és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal) szerepét.
Kontrát Károly hangsúlyozta, hogy Magyarország a többi tagállammal, az uniós intézményekkel és ügynökségekkel együttműködve teljesíti a külső határ őrizetéből fakadó kötelezettségeit.
Szó volt a találkozón a családegyesítésről is, amely a legális migrációnak jelentős, bár egyre csökkenő hányadát teszi ki. Mint a közleményben olvasható, a belügyminiszterek megvitatták a családegyesítési irányelv alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati kérdéseket, nehézségeket, a visszaélésekkel összefüggő problémákat.
A belügyminiszteri ülés harmadik témája az utas-nyilvántartási adatokról (passanger name record, PNR) szóló irányelv volt, amelynek tárgyalását az Európai Unió Tanácsa a magyar elnökség alatt kezdte meg. Ebben az ügyben kulcsfontosságú a felállítandó nemzeti PNR- rendszerek finanszírozása - olvasható a tárca közleményében.
A dán elnökség megközelítése szerint a következő uniós költségvetés (2014-2020) által létrehozandó belbiztonsági alap jelenthet megoldást erre a problémára.
Hírügynökségi beszámolók szerint Bulgária és Románia schengeni csatlakozása ugyan hivatalosan nem volt napirenden az EU-tagok belügyminisztereinek találkozóján, de kiszivárogtatták a rendezvényen az EU-bizottság legújabb, február elején nyilvánosságra hozandó jelentését, amely továbbra is problémásnak tartja a két ország csatlakozását az Európán belüli szabad közlekedést lehetővé tevő schengeni övezethez. Hollandia változatlanul ellenzi Bulgária és Románia befogadását, gyakorlati előrelépést akar Bukaresttől és Szófiától a korrupció elleni küzdelemben, továbbá azt, hogy mindkét ország bizonyítsa: képes külső határainak hatékony ellenőrzésére. A két jelentkező országot csak együtt lehet felvenni a schengeni övezetbe.
A tanács kétnapos ülése pénteken az igazságügy-miniszterek nem hivatalos találkozójával folytatódik.
mti
hírek innen, onnan
Vége a merev rendszernek? Kiderült, hogyan tennék élhetőbbé a magyar közoktatást
A tananyagot és a vezetői struktúrát is átalakítanák.
„Ez a hivatal maga volt a megtestesült korrupció” – a Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntető javaslatról vitáztak a parlamentben
A korábbi kormánypártok azért aggódnak, mert szerintük sérülni fog az ország szuverenitása. A tiszások szerint viszont egyáltalán nem...
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen – hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés a vád
Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az...
A szabadság formái
A múlt év őszén elhunyt Kossuth-díjas fotográfusra, Benkő Imrére kiállítással emlékezik a Sziget Fesztivál a Dugattyúsban....
Rettegés a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén: ismét megmozdult a föld éjszaka
Tíz percen belül két földrengés rázta meg a régiót.
"Bort iszik, de vizet prédikál" – Egymásnak esett Pető Brúnó és DJ Yamina, emiatt robbant ki köztük a balhé
Pető Brúnó, a népszerű Bruno X Spacc duó rappere és DJ Yamina között online vita robbant ki, miután a lemezlovas a zenész rajongóit...
Súlyos balesetet szenvedett Polyák Lilla
„Nem tudok dolgozni.”
Lassul a lakásdrágulás: egyre több helyen jönnek az árengedmények
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt.
Szexuális zaklatás gyanúja miatt őrizetbe vették a híres énekes-színészt
Őrizetbe vették Patrick Bruel francia énekest és színészt egy szexuális zaklatásokkal kapcsolatos nyomozás keretében, amely „jelenleg...
Több mint ötvenféle új drog jelent meg tavaly Európában
Az Európai Unió Kábítószer-ügynöksége szerint az opioidok okozzák a legtöbb kábítószeres halálesetet Európában.
Kiss László óbudai polgármestert is kihallgatták az ügyben, ami miatt Őrsi Gergelyéket letartóztatták
A kerületvezető panaszt tett emiatt, szerinte „full kamu hülyeségekkel vádolnak meg embereket”.
„Tudtam, hogy köröznek, holnap akartam bemenni a rendőrségre” – mondta kommandósoknak a börtönőrt fenyegető csonttörő
A 35 éves férfi két zárkatársát is elverte, egyiküknek eltőrt az arccsontja.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


