Ezt olvasta már?

Újabb 989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzés

Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

0

A magyar válogatott 3-1-re nyert Bulgáriában

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.


hirdetés

 

Marco Rossi szövetségi kapitány a hiányzó Szoboszlai Dominiket a DAC-ban futballozó Kalmár Zsolttal pótolta, aki a 17. percben szögletből adott gólpasszt Willi Orbánnak, majd a 47. percben szabadrúgásból talált be. A meccset a csereként beálló Nikolics Nemanja fejesgólja döntötte el a 75. percben, a végeredményt Georgij Jomov állította be a hajrában. A találkozón Nego Loic becserélésével újoncot is avatott az olasz szakvezető.

 

A magyarok 45 év után győzték le ismét a bolgár csapatot, idegenben pedig 63 esztendő után sikerült felülmúlniuk.

 

A nemzeti együttes november 12-én a Puskás Arénában Izlandot fogadja az Eb-részvételért, de előtte most vasárnap előbb Belgrádban Szerbia, majd jövő szerdán Moszkvában Oroszország vendége lesz a Nemzetek Ligájában.

 

Eb-pótselejtező, A divízió, elődöntő:

Bulgária-Magyarország 1-3 (0-1)

gólszerzők: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)

 

Mindkét csapat kissé idegesen kezdett, ami elsősorban a pontatlan passzokban nyilvánult meg. Néhány perc elteltével inkább már az óvatosság jellemezte a két gárda játékát, így az első negyedórában nem alakult ki helyzet. A magyarok viszont az első adandó alkalommal betaláltak egy szögletet követően. Hátrányban azonnal felpörgették a tempót a hazaiak, ennek eredményeként egy perccel később Gulácsinak kellett védenie a keresztléc alá tartó lövést. Bár a bolgárok tartósan nem tudtak nyomást gyakorolni, de időről időre így is voltak komoly lehetőségeik, Gulácsi több ízben bravúrral hárított. A magyarok kissé kényelmesen futballoztak előnyben, így esélyük sem volt újabb gólszerzésre a szünetig.

 

A folytatás álomszerűen indult, mivel a Szoboszlait helyettesítő Kalmár megpattanó szabadrúgásával, ha szerencsésen is, de sikerült megduplázni az előnyt. Az újabb bekapott gól letörte a bolgár együttes lelkesedését, így ekkor vezetett néhány ígéretes akciót a magyar csapat. A mezőny- és mentális fölény viszont nem tartott sokáig, mert az 55. percben a játékvezető büntetőt adott a bolgároknak, azonban a videobíró elemzése után szabadrúgásra módosította ítéletét, mivel Lang Ádám még a 16-oson kívül szabálytalankodott. Bár Krajev lövése fölé szállt, a bolgárok mégis visszavették a mérkőzés irányítását, de ebben a periódusban fölényük inkább csak meddő volt. A találkozót a csereként beállt Nikolics fejesgólja döntötte el végleg. Háromgólos hátrányban is próbálkoztak a bolgárok, de már nem volt igazán lelkesedésük és lendületük sem, a magyarok ekkor már magabiztosan és szervezetten védekeztek, végül a hajrában a szépítés sikerült a hazaiaknak.

eurosport

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Szlovákiában önkéntes lesz az országos tesztelés

Önkéntes lesz az országos koronavírus-tesztelés Szlovákiában. Aki azonban nem vesz részt rajta, kötelező módon tíznapos karanténba...

Itt a Fradi első BL-gólja 25 év után - videó!

Haratin lőtte, Tokmac harcolta ki.

5 dolog, ami minden jól működő házasságban közös

Pszichológiai kutatások szerint néhány apróságon múlik a hosszú, tartós együttélés és egyik sem olyan evidens, mint a szex. Az Éva...

OLAF-ajánlás alapján emelt vádat az ügyészség

700 millió forintos kárt okoztak játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során.

Elkapta a koronavírust a Szent János Kórház főigazgatója

Takács Péternek az intézményben szoros kontaktja nincsen, tünet-, és panaszmentes.

A koronavírus-járvány hozadéka, hogy Kína az új Hollywood?

A 2020-as év legnagyobb kasszasikere is Kínában született. A A koronavírus-járvány hozadéka, hogy Kína az új Hollywood? bejegyzés...

Az emberi evolúció még most sem fejeződött be, sőt gyorsabb, mint valaha

Nemcsak az emberi csontozat, de az érhálózatunk is változik a soha véget nem érő evolúció során. A Az emberi evolúció még most sem...

Megfélemlítés az interneten

Nincsen semmi baj. Igaz, az AKPH feloszlott, eltelt egy évtized új anyag nélkül, de Süveg Saiid Márk a háttérben már régóta készült az...

Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok színes forradalmat készít elő Moldovában

Az amerikaiak a belarusz és a kirgiz mintára készítik elő a forgatókönyvet állítja Szergej Nariskin..

Hogyan történjen az otthoni vérnyomásmérés?

Vérnyomásmérés során gyakran furcsa számok jönnek ki, és van egy olyan érzésem, hogy nem jól mérem magamnak. Hogy kell rendesen...

5 gyönyörű hely, ahová életünkben egyszer el kell utaznunkLapozó

Habár a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások következtében a külföldi utazásokat egy jó időre elfelejthetjük,...

A járványok és háborúk áldozataiért imádkozott, és békét sürgetett Ferenc pápa

Róma - A másik iránti közöny nem ad üdvözlést, senki nem mentheti meg magát egyedül - mondta a katolikus egyházfő.

Sport

Meghalt a kilencszeres magyar bajnok bokszoló

A Honvéd nagy ütőerejű klasszisa pályafutása során szovjet és kubai ökölvívókat is legyőzött.

Egy felfoghatatlan BL-meccs: Barcelona-Ferencváros

Itt a fantasztikus sorozat eredménye: Messi, Piqué és Griezmann ellen játszik a Fradi. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Váratlanul meghalt a legendás magyar bokszoló: a szövetség közölte a gyászhírt

Életének 64. évében váratlanul meghalt a Budapesti Honvéd bokszlegendája, világbajnoki ötödik és kilencszeres magyar bajnok Danyi Jenő. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség gyászolja a sportolót, ők tették közzé a gyászhírt.

A Barcelona és a Fradi játékosai közösen emlékeznek a magyar legendára

Kubala László szobra a Camp Nou előtt áll, ezt fogják megkoszorúzni egy órával az esti BL-mérkőzés előtt.

Végre sikerülhet megismételni Müller Sándor bravúrját? 45 éve várunk magyar kupagólra a Barcelona ellen

Budapest 1975. november 26.: negyvenöt esztendeje szerzett gólt legutóbb magyar kupacsapat a Barcelona ellen. Ma (M4, 21) a futballszurkolók kíváncsian várják, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája G csoportjában a világsztárok el...

Izlandon biztosra veszik a magyarverést: erről mesélt most a magyar légiós

Izlandon biztosak abban, hogy labdarúgó-válogatottjuk győzni fog november 12-én az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében a Puskás Arénában. Erről a szigetország élvonalának egyetlen magyar légiósa, Zachán Péter (22) mesélt a Blik...

Így várják Barcelonában a Fradi elleni BL-meccset

Találkoztunk olyan katalán szurkolóval, aki szerint fontosabb a mai meccs, mint a hétvégi Real Madrid elleni.

Visszatért a Budapest Honvédhoz a magyar válogatott támadó

A focista nem szeretne már a múltról, az elmúlt időszakról beszélni.

Megvan a Siófok KC új vezetőedzője

A norvég Bent Dahl hétfői menesztése után szerződtetett a csapat új trénert.

Messi egyszer játszott magyar csapat ellen. Ugye megvan, melyik meccsen?

2005-ben 43 másodpercet töltött a pályán a magyar válogatott ellen, majd kiállították.

Itt a Fradi kezdőcsapata, a Barcelonában Messi is játszik

Mindkét csapat a legerősebb összeállításában lép pályára.

0

Bulvár

Koronavírus: egy hiba miatt holnap megugorhat a fertőzöttek száma Magyarországon

Nő a koronavírussal fertőzöttek és a betegségben elhunytak száma is Magyarországon, már az elvégzett tesztek több mint 15 százaléka pozitív eredményt adott, mindezek alapján úgy tűnik, a járvány elszabadult - adta hírül a portfoli...

Az RTL Klub bejelentése letarolhatja a magyar televíziós piacot

Az RTL Klub többek között azt is bejelentette, hogy jövőre lesz X-Faktor, Cápák között, tervben van a Survivor és még sok más produkció is.

Rosszul oltották be Orbán Viktort influenza ellen Dr. Novák Hunor gyermekorvos szerint

Az orvos szerint több szakmai hibát is vétettek a miniszterelnök beoltásánál.

Szörnyű állapotokat talált a Nébih egy fővárosi étteremben

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat tártak fel egy budapesti távol-keleti étteremben a Nébih szakemberei október első napjaiban. A vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hat

Nős kollégájával kapták rajta a színésznőt, ezért inkább lemondta szereplését

Lily James és kollégája, Dominic West - aki egyébként házas - lebukott, amint épp hevesen csókolóznak. A lesifotó futótűzként terjedt, ezért a színésznő inkább a Today show-ban való szereplését is lemondta.

Meghalt Robert Redford fia

58 éves volt, ő is készített pár filmet.

Nagy bejelentés: visszalépett a királynő, Vilmos herceg örökli meg II. Erzsébet feladatait

Nagymamájától, aki már előkészíti visszavonulását az uralkodástól, Vilmos herceg a Palota számára két nagyon fontos természetvédő szervezet védnökségét vállalta át. A leadott feladatokat azért nem Károly kapja, mert ő a trónt örök...

Lázár bemutatta, miért alkalmatlan Orbán miniszterelnöknek

Azzal, hogy Mészáros és Simicska féle pénznyelőkkel veszi magát körbe Orbán, képtelen stabilan működő kormányt fenntartani. Mutatjuk, miért:

Kipucolják az érrendszert, védik a szívet: 8 egészséges élelmiszer, amit érdemes gyakran fogyasztani

Egyes élelmiszerek bizonyítottan segíthetnek a szív- és érrendszeri betegségek kivédésében.

blogmorzsák

Itt "lakik" a Józsefvárosi Önkormányzat

Mióta áll itt az épület, és mi látható a timpanonján?

Valahol Európában – A Fe­rencváros esélyei a Bajnokok Ligájában

Áttekintjük, miben bízhat a Ferencváros, és egyáltalán hol a helye Európában.

“Elegem van az ingyen tortát kérő influenszerekből”

Kiakadt egy londoni cukrász az oldalán.

A gyerektábor, amely felért egy börtönkísérlettel

A Visszatérés Epipóba lehet, hogy borzasztó emlékeket hoz felszínre, de inkább gyógyulástörténet, mint oknyomozó anyag.

Epipói kérdések

„Erőltetetett, kényszeredett, inkább nyomasztó játékok, vezérkultusz, sok, sok erőszak, a gyengék megalázása.“

Miért vette ki az Apple a töltőt a dobozból?

Tényleg annyira környezettudatos? Vagy más oka lehet?

Útvonal ajánló: Mozdonynéző városi tekerés és kecske simogatás

Nincs már kánikula, de azért korai lenne még beltéri programokat szervezni! Itt egy tökéletes családi bringatúra egy napsütötte őszi napra.

Morális dilemmák a közösségi médiában

A konzervatív politikai oldal szeretné korlátozni a Facebook, a Twitter, és a Google a tevékenységét.

„Veres püspök csúsztatott“

Ha bölcs lenne, hallgatna, ha pe­dig még bölcsebb, felszikráztat­ná az egyháza tanításában is rejlő reménysugarat.

Intim Pista és Orbán Viktor

Egyébként nem történt semmi különös. Harcolnak az udvaro­ncok. Caesar meg jókat röhög rajtuk.

Kipróbáltuk – menő 3D nyomtató egy jobb tintasugaras áráért

A magyarok egyik kedvenc 3D nyomtatója a Creality Ender 3, amivel szinte bármit kinyomtathatsz.

Egy pénztárca­barát segítség a hideg napok ellen!

Egy bomba biztos tipp, az otthon melegéért!