Ezt olvasta már?


A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák

A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák - idézte a BBC hírportálja egy új brit kutatás megállapítását.

A tanulmány szerzői, a Bristoli Egyetem kutatói a napokban folyó glasgow-i brit rákkutatási konferencián elmondták, egyelőre nem tudni, milyen mechanizmus áll az összefüggés hátterében.

Minden embernek van biológiai órája, amely a szervezet működését irányítja nagyjából 24 órás ciklusokban, ezt hívják cirkadián ritmusnak, ez befolyásolja az alvásidőt, a hangulatot, még a szívroham kockázatát is.

Azonban az egyes emberek biológiai órái "nem ugyanazt az időt mutatják".

A "pacsirták" az első napsugárra kinyitják a szemüket, a nap folyamán korábban jutnak el teljesítményük csúcspontjára, este korábban álmosodnak el.

A "baglyoknak" nehezebb a kora reggeli felkelés, produktívabbak a nap vége felé és később alszanak el.

A kutatók megvizsgáltak 341 DNS-részletet, amelyek az embert pacsirtának, vagy bagolynak "programozzák".

Ezután elemezték több mint 180 ezer nő adatait a UK Biobank nevű projekt adatbázisából, valamint majdnem 230 ezer nő adatait a Breast Cancer Association Consortium nevű rákkutató intézet tanulmányából.

Kiderült, hogy akik genetikailag pacsirták, azoknak kisebb az esélyük a mellrákra, mint azoknak, akiket a génjeik bagolynak programoztak.

Mivel a szóban forgó génszakaszokat születésétől hordozza az ember, és nem függnek össze a rák más ismert okával, például az elhízással, ezért a kutatók okkal vélik, hogy a biológiai óra szerepet játszik a rák kialakulásában.

Minden hetedik brit nőnél alakul ki mellrák élete során, a kutatás pedig csak egy rövid, nyolcéves szakaszt vizsgált. Ebben a szakaszban száz "bagolyból" kettőnél, száz "pacsirtából" egynél alakult ki tumor.

Az életkor és a családi hajlam a mellrák fő kockázati tényezői. A Brit Rákkutató Intézet szerint az esetek nagyjából negyedét lehetne megelőzni.

Egyértelmű alvási tanácsot azonban korai lenne adni, mivel további kutatásoknak "fel kell még deríteni, milyen okok miatt nagyobb a mellrák kockázata a bagoly típusúaknál, mint a pacsirtáknál" - mondta Richmond.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Stabil árak, borús kilátások a káposztapiacon

Továbbra is kedvezőtlen helyzetben vannak a lengyel káposztatermelők.

Így ellenőrizheted, van-e ólom a csapvízben: ezt javasolja a Vízművek

Szigorú előírások védik a lakosságot, ám a végső biztonság kérdése a négy fal között dől el.

Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész

Fürcht Pál a közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta a döntését. 

Orbán kalapáccsal állt bele a Nenyi-háborúba

A Fidesz Luther Mártonja a 95 tétel helyett a Nenyi-t szögezte ki a Lendvay utcai Schlosskirchében.

Az igazán szép és jól működő otthon 6 titka – a tervezők szerint itt kezdődik minden

Miért van az, hogy egyes otthonok már az első pillanatban nyugodtnak, harmonikusnak és hívogatónak érződnek, míg mások hiába szépek,...

Sztrájk után ultimátum: nyolcórás leállás jöhet a Hanon Systemsnél

A múlt pénteki, pécsi sztrájk után csütörtökön a Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári telephelyén is kétórás...

Megrázó hír érkezett az X-Men sztárjáról: ritka, súlyos betegséggel küzd

Saját maga jelentette be a szomorú hírt a rajongóknak.

Dallos Bogi bikiniben karcsú, mint egy modell: ilyen az alakja, ha nem pózol

Dallos Bogi családjával nyaral Olaszországban, mesés fotókat osztott meg az álomútról.

Molnár Áron után Lovas Rozi is lép: újabb veszteség a Loupe Színháznak

Újabb meghatározó művész kényszerül hátralépni a Loupe Színházi Társulásnál. Molnár Áron után Lovas Rozi is bejelentette, hogy...

David Attenborough minden kertészt figyelmeztet, üzenetét neked is hallanod kell

David Attenborough-ra érdemes hallgatni: a 100 esztendős brit természettudós elképesztő élettapasztalat, tudással és bölcsességgel...

Kiderült, mikor jöhet az újabb kamatemelés az EKB-tól!

A Bloomberg szerint az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói nem zárják ki, hogy már a júliusi ülésükön újabb kamatemelésről...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!