Ezt olvasta már?


A fiatalok tudják, mi az az AI, és nem félnek használni

Az Y és a Z generáció az okostelefonok kamerájában tartja a leghasznosabbnak a mesterséges intelligenciát, de nem feltétlenül szeretné, ha az magától generálna tartalmat a közösségi médiába.

A Honor hat európai országban elvégzett kutatásából az is kiderül, hogy az önvezető autók iránt a megkérdezettek közül a magyar fiatalok lelkesednek a leginkább.

A Honor a Kantar Millward Brown-nal közösen hat európai országban – köztük Magyarországon – vizsgálta a márka számára elsődleges célcsoportot jelentő Y és Z generáció okostelefonokkal kapcsolatos szokásait és a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos preferenciáit. A felmérést 2018 második felében 1800 15 és 38 év közötti okostelefon-használó körében végezték el Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Szerbiában, Görögországban és Finnországban.

A megkérdezettek 81%-a volt tisztában az AI fogalmával, de mi, magyarok kiemelkedtünk a mezőnyből: tízből kilenc fiatal volt képben. A felmérés öt felhasználási területen tárta fel, hogy az ifjú nemzedékek aggodalommal vagy lelkesedéssel fogadják-e a mesterséges intelligenciát, illetve hogy mennyire tartják hasznosnak azt. (A két kérdésre adott válaszok nagyjából ugyanazt az eredményt adták.)

A legjobb fogadtatást az AI kamerák kapták, vagyis az olyan intelligens fényképezőgépek, melyekkel bárki profi fotókat tud készíteni. Ilyen például a Honor View 10, a Honor 10 és a Honor 8X AI kamerája is.

Nem meglepő, hogy a mesterséges intelligenciát leginkább a kamerában értékelik hasznos támogatásnak a megkérdezettek, hiszen a fényképezés mind a hat vizsgált országban a legfontosabb mobilfunkciók között van. A megkérdezett fiatalok 85%-a gyakrabban használ okostelefont fotózásra, mint kamerát, és 88%-uk gondolja úgy, hogy sokkal kényelmesebb mobillal fotózni, mint hagyományos fényképezőgéppel. A Z generációból kevesebben nevezik meg a fontos telefonfunkciók között a fotózást, mint az Y generáció, de a gyakorlatban lelkes fotósok, sőt gyakrabban készítenek szelfiket, szerkesztik őket, majd töltik fel a közösségi médiába.

A mesterséges intelligencia által támogatott kamera után az arcfelismerés és a személyi asszisztens a legnépszerűbb AI funkciók, az önvezető autók pedig a magyarokból váltották ki a legnagyobb lelkesedést. Nemcsak a nemzetek, hanem a nemek is eltérően viszonyulnak az AI-sofőrökhöz: a férfiak jobban bíznak benne, a nők pedig kevésbé. Azt pedig egyik megkérdezett országban sem túlzottan szeretnék a megkérdezettek, hogy a közösségi médiába személyes preferenciájukat ismerő intelligens algoritmusok generáljanak tartalmat.

###

A Honor-ról

A Honor a Huawei Csoporthoz tartozó vezető okostelefon e-brand. Szlogenje, "For the Brave", azaz "A bátraknak" értelmében a brandet arra teremtették, hogy a digitális bennszülöttek igényeinek megfelelő, internetre optimalizált termékekkel első osztályú felhasználói élményt nyújtson, cselekvésre inspiráljon, ösztönözze a kreativitást és támogassa a fiatalokat, hogy elérjék álmaikat. Ennek szellemében a Honor maga is bizonyítja bátorságát azzal, hogy meri másképp csinálni a dolgokat és megtenni a szükséges lépéseket, hogy elhozza ügyfeleinek a legújabb technológiákat és újításokat.

A tanulmányról

A tanulmányt a Kantar Millward Brown készítette a Honor megbízásából 2018 nyarán. A kutatás számítógépes webinterjúk (CAWI) segítségével végezték összecsen 1800 15 és 34 év közötti okostelefon felhasználó megkérdezésével, országonként 300 fős mintával Lengyelországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Finnországban, és Szerbiában.







0
0
0

hírek innen, onnan

Többel mentek ötvennél, 312 ezer forintjuk bánja - itt mértek be 1400 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1403-an lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak...

Mi történik a szervezeteddel, ha minden nap eszel paradicsomot?

A paradicsom a nyári időszak egyik legnépszerűbb zöldsége, ráadásul nemcsak finom, hanem számos értékes tápanyagot is tartalmaz....

Ez durva. Ezt teszi a szénsavas szódavíz a szobanövényekkel.

A szénsavas szódavíz nem csupán emberi fogyasztásra vagy limonádéhoz ideális: egészen különleges módon serkentheti szobanövényeid...

Tudósok kiderítették! Toronymagasan ez a 3 legjobb gyógynövény álmatlanság ellen

Az alvásproblémák egyre több embert érintenek, ezért sokan a gyógyszerek helyett természetes módszerekkel próbálják javítani...

Fontos bejelentéssel érkezett Magyar Péter szerda késő este – továbbra sem kér megerősített védelmet

A Nyugati pályaudvaron szerdán történt incidens után Magyar Péter a közösségi oldalán mondott köszönetet a hozzá érkezett támogató...

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos...

Ez Melania Trump kedvenc rúzsa: mindössze 7000 forintba kerül a first lady ikonikus árnyalata

Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai...

Máris az ügyészségnél a Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron leköpő férfi ügye - nem a miniszterelnök tett feljelentést

Mégis a hatóságoknál kötött ki a Magyar Pétert leköpő férfi ügye. A miniszterelnök ugyan azt mondta, nem haragszik az illetőre a...

Megvédte a kiállított magyar válogatott játékosát az Omonia edzője: "Szerencsétlen pillanat volt"

Henning Berg szerint Loic Nego kiállítása megváltoztatta a mérkőzést, de a magyar válogatott védőt nem hibáztatta a történtekért.

Zelenszkij alulmaradt menesztett miniszterével szemben, aki tovább szkanderezik az elnökkel

A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg...

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát

A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

0
0

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

Kiadták a riasztást: letarolja a szél és a zivatar az egész országot

Minden vármegyére citromsárga riasztás van a legfrissebb meteorológiai előrejelzések értelmében érvényben. Hatalmas zivatarcella közelít felénk.

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 4