A dinoszauruszok szociális viselkedését vizsgálták magyar paleontológusok
A Magyar Természettudományi Múzeum, MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a páncélos dinoszauruszok (Ankylosauria) szociális viselkedését vizsgálták legújabb kutatásukban.
A paleontológusok azt kutatták, hogy egyes dinoszauruszok miért szerettek egymás közelében élni, míg mások miért törekedtek arra, hogy fajtársuktól tartsák a biztos távolságot.
Munkájuk eredményeit a Cretaceous Research című szakfolyóiratban publikálták a kutatók.
"A napjainkban megfigyelhető nagytestű növényevő állatok gyakran élnek egy vagy több generációt magába foglaló csordákban, mely életmód feltételezése logikusnak tűnhet a nagytestű növényevő dinoszauruszok esetében is" - írják a vizsgálat eredményeiről beszámoló közleményben.
Mint hozzáteszik, a dinoszauruszok társas életmódjára utalhatnak az úgynevezett "tömeges halálközösségek", melyek olyan egyedek maradványait tartalmazzák, amelyek nagyon rövid idő alatt ugyanazon esemény következtében vesztették életüket, így indirekt módon arra utalnak, hogy az élőlények a haláluk előtt kisebb-nagyobb csoportokba tömörülhettek.
A kutatók szerint az ankylosauriáknak nevezett páncélos dinoszauruszok esetén azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű. A dinoszaurusz csontvázanyagok többsége arra utal, hogy ezek az élőlények inkább kedvelhették a magányos életmódot.
A kutatási téma alapját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz csontváz adta, melyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő, azt sugallva, hogy az ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak - írják.
A vizsgálat során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria - a Gastonia és a Pinacosaurus - esetében is feltételezhető a társas életmód.
A kutatók szerint a társas életmódnak több hátránya is lehet az élőlények számára: amellett, hogy megnöveli az egyedek közötti versengést az élelemért és más forrásokért, megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is. Pozitív hozadéka viszont, hogy a csordában élő élőlények egyedeihez nehezebben férnek hozzá a ragadozók. Azonban a nagyobb testtömeg, valamint a defenzív struktúrák (például a szarvak, tüskék) jelenléte is védelmet nyújthat a ragadozóktól, így lehetővé válik a magányos életmód.
"Munkánk során összehasonlítottuk az ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható, hasonló jellegű struktúrákkal és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben. Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra gyakorolt predációs nyomás a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszainak ismeretében igen magas lehetett" - fejtette ki Botfalvai Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa,.
A társas életmód másik negatív hozadéka, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez.
Ezt figyelembe véve, az ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste, és a testüket borító nehéz páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást.
Továbbá kimutatható, hogy a legtöbb páncélos dinoszaurusz végtagjaira jutó testtömeg aránya jóval nagyobb, mint más növényevő dinoszauruszok esetén, mely szintén a csoportos életmóddal járó folyamatos vándorláshoz szükséges energiahatékony helyváltoztatásnak ellentmondó anatómiai jellegzetesség. Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra - azaz pont az egyik olyan ankylosauriára, mely valószínűleg csoportos életmódot folytatott - jegyezte meg Ősi Attila az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője.
A kutatók szerint az állatok szociális viselkedését az életterük fizikai strukturáltsága is jelentősen befolyásolja. Azt tapasztalták, hogy a nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak. Az eddigi vizsgálatok megállapításai szerint a páncélos dinoszauruszok tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek.
A magyarországi dinoszaurusz-lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek, mely azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak.
"Természetesen teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett, mikor kerülte vagy éppen kereste fajtársai közelségét. Azonban a mai élővilág beható tanulmányozásával olyan analógiákra tudunk támaszkodni, melyek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz" - fejtette ki Botfalvai Gábor.
A faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az ankylosauria fajok többsége magányos életmódot folytathatott, míg egyéb ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek.
A kutatók szerint ez a tanulmány arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.
A kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az MTA Lendület Program, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával valósult meg.
hírek innen, onnan
A TV2 élő adásban közölte a nézőkkel, hogy nem mondtak igazat
A Tények adásában közölték a helyreigazítást.
Így spórolhatunk a Google navigációval: egy beállítás kell hozzá
Fél perces finomhangolással üzemanyag takarékos módra állíthatjuk a Google útvonaltervezőt és navigációt, ami még a motor fajtáját...
Külföldi terjeszkedést jelentett be a CIG Pannónia
Csehország és Szlovákia élet- és nem-életbiztosítási piacán tervez terjeszkedni a CIG Pannónia, az ehhez szükséges akvizíciós...
Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Felfoghatatlan összeg.
Costa Ricából vezeti a budapesti irodát: AI és tehetségmenedzsment egy ssc-ben
Czuprik Zoltán jelenleg Costa Ricából irányítja a Thermo Fisher budapesti üzleti szolgáltató központját (GBS), miközben az...
Most az is bemehet a Rendőrpalotába, akit nem úgy visznek
Rendőrkutyák, hazugságvizsgáló, „tántorgó szemüveg”, profilozás, drónok, helyszínelés, Kojak nyalókája – a Múzeumok...
Miről beszél Donald Trump? Elképesztő kijelentést tett az amerikai elnök: ebbe az USA gazdasága is beleremeghet
Az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt hároméves csúcsra, 4,2 százalékra gyorsult az amerikai infláció - Donald Trump azt...
Elég lenne nyáron egy órát erre szánni, mégis sokan elfelejtik – Szó szerint életmentő lehet
A véradást sokan a hétköznapokra időzítik, ezért természetes módon a nyári, pihenésről szóló időszakban kevesebbszer tudnak erre...
Kiderült, kik robotolnak a legkeményebben Európában – a magyarok helyezése is meglepő
Felmérték, hogy Európában mely országokban dolgoznak a legtöbbet és a legkevesebbet az emberek a heti munkaórák alapján. Eláruljuk:...
Az Agymenők Penny-je 40 évesen második gyermekét várja: így jelentette be Kaley Cuoco
Az Agymenők Penny-je, Kaley Cuoco 40 évesen ismét várandós.
Trump leállította az iráni hadműveletet, de újabb csapásokkal fenyegetőzik Washington
Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni műveletet - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (Centcom).
Mi történik, ha menet közben meghúzod az elektromos kéziféket? Meglepő eredményre jutottak a tesztek
Sok autósban felmerült már a kérdés: mi történne, ha menet közben véletlenül vagy vészhelyzetben meghúzná az elektromos kéziféket?...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


