A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben
A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben, elsősorban adminisztratív munkával támogatják a szűrőpontokon dolgozókat önkénteseik - mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Kardos István felidézte: a Vöröskereszt önkéntesei már a koronavírus-járvány első hullámában is segítették az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatellátását. Az elmúlt hetekben az OMSZ-szel és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve a mobil szűrőpontokon végeztek munkát a Vöröskereszt önkéntesei és dolgozói Budapesten négy helyszínen, valamint hétvégenként Vácon és Cegléden.
A főigazgató elmondta: az őszi toborzásukra jelentkező, csaknem 200 jelentkezőből mintegy 130-an már teljesítettek szolgálatot. Hozzátette: az elmúlt hetekben nemcsak Budapesten és környékén volt feladatuk, hanem Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Somogy megyében is.
Az önkéntesek egyrészt a mentésirányításban a kiértesítéssel, a szűrésre várókkal való telefonos egyeztetéssel, a mobil szűrőpontokon pedig adminisztratív feladatokkal segítik a munkát, de vannak olyanok is, akik a szűrésekben vesznek részt - ismertette. Hozzátette: ügyelnek arra, hogy kit milyen feladatra vonnak be, a veszélyeztetett korcsoportot igyekeznek távol tartani a kockázatos tevékenységektől.
Hangsúlyozta: továbbra is várják önkéntesnek jelentkezését, amit a Vöröskereszt honlapján megtalálható rövid kérdőív kitöltésével lehet megtenni.
Kardos István kitért arra a több mint tízmillió forintos adományozásra is, amit a Magyar Olimpiai Bizottsággal olimpikonok felajánlásaiból juttattak el négy kórház - az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, az Új Szent János Kórház illetve a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet - és az OMSZ részére.
Ebben a járványhelyzetben jól hasznosítható eszközök szerepeltek - fertőtlenítő, beteghordó, gyógyszeradagoló berendezések, lélegeztetőgépek - melyek megkönnyítik az ellátásban részt vevő szakemberek munkáját - emelte ki.
hírek innen, onnan
Az aranykonvoj ügy ügyvédje: terrorcselekményben való részesség is felmerülhet Sulyok Tamás esetében
Dr- Horváth Lóránt szerint ha a köztársasági elnök felismerte a kormány célját az üggyel, akkor bűnrészes, ha nem, akkor pedig...
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken
A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához...
Nyertesek és vesztesek - Így alakította át a magyar családi kasszákat az elmúlt 15 év, és ebben változtathat a Tisza
Bár a magyar családok reáljövedelme átlagosan 70 százalékkal emelkedett 2010 óta, a növekedésből rendkívül egyenlőtlenül vették ki...
Távozik a vihar, de még korai fellélegezni: 8 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Jégeső is lehet még a keleti országrészben.
Pataki Zita házfelújítás közben vágott bele az életmódváltásba, brutálisan olvadnak le a kilók
A műsorvezető közben kemény munkára fogta a férjét is, Attila felel a teraszbővítésért. A pár azután vágott bele a melóba, hogy az...
Horváth Éva válik – másodszorra küzd meg egy hosszú kapcsolat után a szakítás fájdalmával
Korábban egy ma már milliárdos üzletember párja volt a modell.
Csak „megfelelő minőségű” bevándorlókat akar Oroszország
Jelentősen emelik a bevándorlással kapcsolatos szolgáltatások díjait.
Gigantikus uniós forrás indul az energiahálózat fejlesztésére
500 milliárdos uniós támogatás érkezik.
Jelzáloghitel vagy személyi kölcsön: melyik a nyerő?
A szabad felhasználású személyi kölcsönöket és jelzáloghiteleket szinte azonos kamatfeltételekkel lehet ma felvenni a bankoknál. Mit...
Újabb részletek derültek ki a titokzatos szerződésről, 1000 milliárd forint ment volna egy pár hónapos alapítványnak
A korábbi 261 milliárdnak a többszörösére derült fény.
Szoboszlaiék új edzője Tóth Alex számára nyitotta meg az utat Liverpoolban
Andoni Iraola egy Liverpool-átigazolással segítené a magyar válogatott csillag berobbanását a Premier League-ben.
Súlyos baleset miatt elesett az autópálya, óriási a torlódás
Három gépkocsi szenvedett utoléréses balesetet csütörtök reggel az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Újhartyán...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


