Ezt olvasta már?

0

A New England nyerte a Super Bowlt

A New England Patriots nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 53. Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Rams együttesét.


hirdetés

Az atlantai összecsapás a Super Bowlok történetének legkevesebb pontjával záruló mérkőzését hozta.

A Patriots története hatodik bajnoki címét szerezte, ezzel az örökrangsor élén utolérte a Pittsburgh Steelerst. Az irányító Tom Bradynek ugyancsak ez volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ilyen játékos az NFL-ben.

 

53. Super Bowl:

New England Patriots-Los Angeles Rams 13-3 (0-0, 3-0, 0-3, 10-0)

-----------------------------------------------------------------

Atlanta, 75 ezer néző

 

A New England vezethette az első támadást és a futójátékokkal jól is haladt előre, de a kilencedik nagydöntőjén szereplő Tom Brady rögtön az első passzából eladta a labdát. A Rams ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, így újra a riválishoz került a labda. A következő támadássorozat végén már pontokat szerezhetett volna a Patriots, de Stephen Gostkowski 46 yardról mellé rúgta mezőnygól-kísérletét.

A második negyed elején megszerezte a vezetést a New England: Gostkowski 42 yardról már nem hibázott. Az egész első félidőben a védelmek játszották a főszerepet, így a nagyszünetig nem is változott az eredmény (3-0).

A Rams első valamire való támadását a harmadik negyed közepén vitte végig, de be kellett érnie Greg Zuerlein 53 yardos mezőnygóljával (3-3).

A negyedik negyed elején is a védelmek domináltak, majd hosszú idő után Brady remek passzokkal juttatta el a támadókat a gólvonalig, onnan pedig a futó Sony Michel megszerezte a mérkőzés első touchdownját (10-3). A Rams az egyenlítés reményében támadhatott, jól is haladt előre, de Jared Goff 4 perc 17 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hátralevő időben a Patriots futásokkal mezőnygól távolságig jutott, Gostkowski pedig 41 yardról berúgta, amivel bebiztosította a győzelmet.

A Rams bő egy perccel a vége előtt még mindent egy lapra feltéve támadott, de csak Zuerlein kihagyott mezőnygóljáig jutott el.

A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edelman lett.

 







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Pizza a tenger alatt, óvszer a vázában: a világ legfurább éttermei

Némelyikben nagyon szívesen foglalnánk asztalt, másokban Nos, biztosan megnéznénk őket, de hogy mennyire hoznák meg az étvágyunkat, abban...

Holtan találták a lengyel Tátrában eltűnt egyik barlangászt

A két kutató a Nagy Havas-barlangban rekedt, mert a hirtelen lezúduló víz elvágta az útjukat.

A szójatakarmánynak is GMO-mentesnek kell lenni!

Erősíteni kell az agrárium versenyképességét. Ezt segítheti elő az a három éven át tartó évi 260 millió forintos támogatás is,...

Egyre több város lázad fel a tömegturizmus ellen Európában

Több működőképes, de sok szerencsétlen intézkedést vezettek be a tömeges turizmus okozta feszültségek kezelésére Európa több...

A legnagyobb beruházások Budapesten - A projektek, amelyek átalakítják a fővárost

A nyár első hónapjában az építőipar termelési volumene 20 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Az építkezéseknél...

Kamathullás a hitelpiacon: most kell belevágni?

Jól jártak azok, akik nem siettek és augusztusban vettek fel hitelt a Bank360 vizsgálata szerint. Csökkentek a kamatok a lakáshiteleknél,...

Napi horoszkóp 2019. augusztus 23. - A mindent átjáró romantika

Az Oroszlán körül ma érzelmileg kritikus helyzet alakulhat ki, a Vízöntő engedje be az ajtón azt, aki kopogtat. Napi horoszkóp.

Válása körülményeiről vallott Szente Vajk

Erdélyi Tímea és Szente Vajk házassága három éve zátonyra futott, de még mindig nem váltak el.

Hogyan kezelhető a vizelet inkontinencia férfiaknál?

A kezelés függ az inkontinencia típusától, ám általában gyógyszeres kezelésből és gyógytornából áll. Műtétre csak nagyon ritkán...

"Ragaszkodunk a szemétledobóhoz!" - elharapózni látszik a vita a lakók és a közös képviselők között

Darázsfészekbe nyúlhatnak a közös képviselők, akik radikális lépéssel szüntetnék meg a rovarok elszaporodását a panelekben.

0

Sport

Három ásza nélkül játszik a Fradi az Európa-liga-playoffban

Ám az első fordulóval ellentétben, most nem figyelmetlenség és felelőtlenség miatt, hanem a sérülések szóltak közbe.

Breaking - Sokkoló hír: kizárták Kozák Danutáékat a kajak-kenu vb-n

Elúszott a kvótaszerzés lehetősége: kizárták Kozák Danutáékat a szegedi kajak-kenu vb-n

A Real Madrid megaajánlatot tett Neymarért, a PSG-nek ez is kevés volt

Egyre inkább el tudjuk képzelni, hogy a PSG csak szívatni akar mindenkit.

Tragédia az evezős világbajnokságon: meghalt egy parasportoló

Meghalt egy fehérorosz paraevezős az Ausztriában rendezett evezős világbajnokság alatt.

Botrányba fulladt a Bajnokok Ligája selejtező találkozó

Öt ember megsérült három embert letartóztattak a Young Boys-Crvena Zvezda találkozón

Mindennek vége: megszólalt az olimpiai kvalifikációról kizárt kajakos

El kellett telnie néhány órának, hogy felfogjam, mi történt - így nyilatkozott a botrány után Kárász Anna, akit Kozák Danutával együtt kizártak az olimpiai kvalifikációról.

Nem tudott gólt rúgni a litván bajnoknak a Fradi az Európa-liga-selejtezőben

A Fradi 00-t játszott idegenben a litván bajnokkal az Európa-liga utolsó selejtezőkörének első meccsén.

Szomorú hír jött: 40 éves korában meghalt a focista - Így búcsúznak tőle volt klubcsapatai

Szomorú hír érkezett, tragikusan fiatalon, negyven éves korában meghalt  Junior Agogo egykori ghánai válogatott focista, aki többek között megfordult a Nottingham Forest és a Bristol Rovers együttesében is.

Hát ez mi: Alig bírt beállni a rajthoz a kajakos, ebből nem lesz olimpia - videó

Pita Nikolas Taufatofua alaposan megküzdött a versenyszerű kajakozás körülményeivel, mégis elégedett volt teljesítményével.

Megszólalt a Siófok a meccs közben megvert idős, győri szurkoló ügyében

Közleményt adott ki a BFC Siófok a Győrrel lezajlott mérkőzésük közben megvert idős szurkoló ügyében.

0

Bulvár

Nem sokáig élvezhette vagyonát a magyar lottónyertes: elgondolkodtató a története

Mit tennél, ha 18 évesen hatalmas vagyont nyernél? Ez a férfi ma már biztosan másképp csinálná.

Megbánta 15 éves párkapcsolatát Csepregi Éva

A 65 éves énekesnő nem mondott le arról, hogy ismét rátalál a szerelem.

Újabb koreai tragédia történt Magyarországon

Kiderült, hogy a kismarosi tragédiában három koreai vesztette életét.

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak, háromszor is vastagabb lesz a pénztárca

Jelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze írja a napi.hu.

Pornót nézegetők veszélyben

Egy pornóoldal több mint egymillió felhasználójának bizalmas adataihoz lehetett hozzáférni egy sebezhetőség miatt.

Újabb diplomaügy: nagyot bakizott a Fidesz képviselője 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő több dátumot is közölt diplomaszerzése időpontjaként.

Hajléktalanoknak vásárolt ételt a gyorsétteremben, meglepte a menedzser reakciója

A texasi nő sajtburgereket vett a rászorulóknak, nem számított arra, hogy akciója ilyen véget ér.

A kismarosi tragédia képei

Ahogy tegnap esti hiradásunkban közöltük tegnap három ember halt meg egy karambolban Kismarosnál, amikor járművük a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott és összeütközött egy vonattal 

Egy francia párt akár 6 évre is lecsukhatnak, amiért homokot loptak Szardíniáról

Mindenki szeret valami kis szuvenírt hazavinni a nyaralásáról, legyen az akár hűtőmágnes, akár egy szép kagyló a tengerpartról. Egy francia pár néhány kiló homokot vitt volna magával, a hatóságok azonban lecsaptak rájuk.

Kiszel Tünde horvátországi képeitől garantáltan lázba jön mindenki

A lehengerlő Kiszel Tünde ezúttal a horvát riviérát hódította meg!

Ingyenes lett a prémium csomag a magyar tanároknak is

Az Apple által a legjobb applikációnak megválasztott Calm bejelentette, hogy a Nyugodt Iskolák nevű kezdeményezése keretében a fizetős szolgáltatását ingyenessé tette a világ összes tanára számára.

blogmorzsák

Vidék kontra főváros

„12 évvel ezelőtt kiléptünk a komfortzónánkból és új életet kezdtünk vidéken. A sztereotípiák azóta is záporoznak...“

Nem nyomtatott jegyet az automata, de erről a BKK-nak más a véleménye

„Fizettem, nem kaptam semmit, de én bizonyítsam, különben ennyi?“

Még Palvin Barbiból is előhozná a rockerállatot

Jack White legkirályabb zenei kollaborációi.

Szerszámtesztek profiktól

Barkácsgép teszteléses videók.

Osztrák-magyar vendéglátós életképek

„Így határoztam el, hogy én is nincstelen, németül kicsit beszélő, osztrák vendéglátásba menekülő magyar leszek.“

Heidi Klum topless fotója miatt áll a bál

A 46 éves szupermodell kitett egy félmeztelen fotót az Instagramra, az emberek megőrültek.

Mi kell a nőnek? Íme egy sikerrecept

„Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek.“

Így csinál technikai forradalmat a Star Wars-tévésorozat

Jon Favreau nem csupán egy jól csengő sztorival kopogtatott a Lucasfilm ajtaján, receptet is tudott a megvalósításra.

Bajnokok reggelije, avagy egy ütős omlett variáns

Ezt elfogyasztva garantált a délig tartó lendület!

Mikor kell kávét inni, hogy a leghatásosabb legyen?

Biztos, kora reggel kéne meginnod a kávédat?

Mit vigyen a gyerek az iskolába tízóraira?

Pihe puha szendvicskenyér végtelenül egyszerűen... természetesen kovásszal!

A szépségkultusz árnyoldala

Dél-Koreában az élet egyre több területén kerül­nek hátrányba azok a nők, akik nem hajlandóak kés alá feküdni a „szépségük érdekében“.