A Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik Bódog Tamás
Bódog Tamás volt válogatott labdarúgó jelenleg a német élvonalbeli bajnokságban középcsapatnak számító Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik.
Az 51 éves szakember - akit játékosként, majd edzőként 2001-től nyolc éven át foglalkoztatott a német klub - az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön azt mondta: miután csapatnélkülivé vált, hazaköltözött Mainzba a családjához, szabadidejében pedig próbálta fejleszteni magát. Kapcsolatrendszerét kihasználva mérkőzéseket és edzéseket látogatott, természetesen Mainzban is, ahol aztán felkérték: kapcsolódjon be a játékosmegfigyelők munkájába.
"Ez abszolút egy olyan dolog, ami számomra is érdekes és jó, mert megismerek olyan játékosokat is, akikkel kapcsolatban eddig nem lehettem képben. Érdekes dolgokat csinálok, ami leköti a napjaimat" - mondta. Hozzátette: az U17-es Európa-bajnokság hónap végi elit csoportkörének hollandiai tornáján a házigazdák - valamint a korosztályos szlovák és görög együttes - mellett a magyar fiatalokat is feltérképezheti.
Bódog az elmúlt években a magyar élvonalban több együttest irányított (DVTK, Kisvárda, Budapest Honvéd), tavaly nyáron pedig lehetősége volt Cipruson munkát vállalni, ahová az Apollón élére kinevezett korábbi munkatársa, Alexander Zorniger hívta. Elárulta: családi okok miatt végül nem tartott kollégájával, aki jelenleg a tabella élén áll csapatával.
MTI
hírek innen, onnan
Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája, és feltörte a riválisát
Az OpenAI GPT-5.6 Sol modelljével hajtott végre egy autonóm MI-ügynök támadást a tesztkörnyezetéből kiszabadulva. Célja az volt, hogy a...
„Piszkos húzás volt” – csúnyán elbántak Michael Schumacher korábbi riválisával
Roppant kellemetlen emléket idézett fel az egykori élmenő.
Tizennégy ezer dollárért gyalázatos show-műsort kaptak, akik csak ezért fizettek be Infantinóék megalomán álmára
Ismét kiderült, a futball-világbajnokságnak a futballról kellene leginkább szólnia.
1994-ig nyúl vissza a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság
Toroczkai László a devizahitelezés vizsgálatát is napirendre vette volna, ezt azonban a Tisza Párt képviselői elutasították arra...
Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja.
Elhalasztják a 2027-es Toyota Highlander gyártását
Miután évekig vonakodott az elektromos járművek bevezetésétől, a Toyota 2026-ra bővítette elektromos modellpalettáját: a bZ jelentősen...
Három napra kettesben maradt Borbély Alexandra és Nagy Ervin
Minden pár életében kijár, hogy munkától, gyerekektől mentes napokat töltsenek együtt. Pontosan így gondolta Borbély Alexandra és Nagy...
Aki figyel a biztonságos szexre, soha nem követi el ezt az 6 hibát: így nyugodtan élvezheted
Nem szabad ezeket félvállról venni.
Fenyő Iván szerint a női vonzerő nem a testsúlyon múlik
Fenyő Iván régóta spirituális úton jár, és szereti őszintén és nyíltan megosztani a véleményét bizonyos kérdésekről a...
Ez a nyári ruha passzol hozzád a csillagjegyed szerint – Frissítsd vele a gardróbod
A nyár második felére kanyarodva ideje elővenned azt a ruhadarabot, ami nemcsak divatos, hanem a csillagjegyed energiáival is harmonizál.
Kihasználatlan pincék jelenthetnék a megoldást a lakhatási válságra, de a minisztérium nem hajlandó enyhíteni a szabályokon
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium szerint nincs szükség a szabályok enyhítésére, pedig ez a kihasználatlan alagsorok lakhatási...
Tarolt az OTP a szakmai díjátadón
Az OTP Csoport összesen13 díjat kapott a 2026-os Euromoney Awards for Excellence versenyén, köztük a Kelet-Közép-Európa Legjobb Lakossági...
Sport
Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?
Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.
José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből
Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.
Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után
Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.
Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol
A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.
Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt
Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.
Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez
Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.
90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC
Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.
Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr
A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.
Kubatov Gábor hazugsággal vádolja Kele Jánost, az FTC elnöke jogi úton próbál elégtételt venni
Betelt nála a pohár.
A Real Madrid az FC Barcelona sztárjának leigazolásával rúgná rá az ajtót a futballtársadalomra
A nyár legnagyobb szenzációja van készülőben.
100 százalék a klubváltás, megnyílt a világsztár útja az FC Barcelonához
Fabrizio Romano erősítette meg a hírt.
Robbie Williams drogozott a világbajnoki döntő felvezetése során? Az énekes vicces videóban reagált
A gyanús fehér „cucc” eredetére is fény derült.
Bulvár
Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.
Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő
A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?
Olyan képzésekért vették fel az uniós támogatást, amelyeket meg sem tartottak: Olaszországban csapott le az Európai Ügyészség
Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon és biztosítási kötvényekben, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Esz
Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt
Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.
Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek
Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.
Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.
Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot
Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.
EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben
A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis
Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok
A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...
Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után
Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a
Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül
Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


