A Magyar Falu Program támogatásaiból újítanák fel a nyugat-nógrádi utakat
Ma már szinte minden nyugat-nógrádi településen közel száz százalékban szilárd burkolatú önkormányzati utakkal találkozhatunk. A teljes lefedettséghez a Magyar Falu Program kínálhat pénzügyi háttérforrásokat.
Vezér Attila, Romhány polgármestere kalauzol bennünket a nagyközségben. A bánki elágazó környékén egy meredek útszakaszon haladunk lefelé, itt mutatja a legújabb útkorszerűsítéseket.
– A lakosság által csak „Alsó-Széchenyi” utcának nevezett területen járunk, ez elég mély fekvésű szakasz és esőzések alkalmával vagy a hóolvadás után szinte járhatatlan volt – indokolja a korszerűsítés fontosságát.
Ugyanez jellemző a „dombi temető” megközelíthetőségét a Wesselényi út felől biztosító régebbi földútra is. Mindkét érintett területet gyakorta használják járművek, megy itt mentő, tűzoltóautó, hulladékszállító is. Úgy döntöttünk, négy földutat burkolunk le saját forrás felhasználásával. A közúttól mart aszfaltot vásároltunk, és mintegy 2,1 kilométer hosszúságban leterítettük. A visszajelzések kedvezőek, a lakosság örül, mert például a kerámiagyár felé eső településrészről sokan ezeken a faluszéli utakon haladnak, ha például Szátok, vagy Bánk felé közlekednek.
Vezér Attila hozzátette, még 2014-ben leaszfaltoztak tizenhat utcát, ami akkor óriási előrelépésnek számított, de azóta eltelt öt év, és több önkormányzati útra is ráfér a felújítás. Különösen ott, ahol például a közelmúltban történt csatornázás. Ezt a Magyar Falu Program támogatásából lehet majd végrehajtani, illetve ahol van rá mód, betömik a kialakult kátyúkat.
Nézsán közel kilencvenszázalékos a szilárd burkolatú lefedettség. Styevó Gábor polgármester elmondta, a Belügyminisztérium támogatásából, tízszázalékos önerő hozzátételével legutóbb 2017-ben sikerült két szakaszt, az Alkotmány és a Táncsics utcában, összesen közel 1,1 kilométer hosszúságban felújítani, és kifejezetten örülnek, hogy nemsokára a Legénd felé vezető állami utat is fejlesztik, mert ott mára elfogadhatatlanná váltak az állapotok. Ugyanakkor akadnak még korszerűsítésre váró felületek a Béke, a Madách és az Árpád utcákban, ezekre Romhányhoz hasonlóan a Magyar Falu Programban pályáznak, vagy ugyancsak a Belügyminisztériumhoz fordulnak támogatásért. (Forrás: Nool)
hírek innen, onnan
Reagált a Takács Péterrel összeszólalkozó édesapa, akit az egészségügyi államtitkár „tiszás trollnak” nevezett
Kikérte magának.
Emiatt mondhatott megint nemet Putyin a béketervre
Az oroszok számára a területi kérdés a legfontosabb.
Tünetmentesen terjed a rettegett, régi betegség Magyarországon
Akár évekig is tünetmentes lehet, a korai felismerése és a kontaktok felkutatása nagyon fontos.
Előrelépés az áldozatvédelemben: januártól figyelheti a rendőrség és a sértett a bántalmazó mozgását
Augusztus óta az erőszakos bűncselekmények áldozatai kérhetik a bíróságtól a megelőző távoltartás elrendelését, hogy...
Azonnal törölje ezt az okostévés alkalmazást, mert vírus lehet benne!
Súlyos biztonsági incidens történt.
Erősödött a forint a hét közepére: így megy neki a szerdának
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Csodálatos gólyahír: Terhes a magyarok egyik kedvenc énekesnője
Ragyog a boldogságtól!
Itt nézheti élőben a Liverpool–Sunderland PL-meccset
A Liverpool szerdán (21.15) a Sunderlandet fogadja az angol Premier League-ben. A találkozót a Spíler1 közvetíti.
Megsérült az Atlético ellen a Barca sztárja, hetekig nem játszhat
A Barcelona középpályása, Dani Olmo három hétig nem léphet pályára, miután kificamodott a válla – erősítette meg a katalán klub.
Guardiola a Fulham elleni kilencgólos meccsről: Kihullott a hajam
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola értékelte a keddi, Fulham elleni 5–4-es győzelmet , és nem mulasztotta el megemlíteni Erling...
Csak kapkodjuk a fejünket az időjárástól
Eső, zápor, köd, szitálás, néhány helyen napsütés - nem lehet röviden összefoglalni az időjárást, annyira változó lesz. Az ünnepre...
Újraindul a keresés a 2014-ben eltűnt maláj gép után
A Malaysia Airlines malajziai légitársaság 239 embert szállító, Mh370-es eltűnt járata után újabb keresés indul. Az esetet a repülés...
Sport
Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott
A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.
Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg
Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Bulvár
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Itt a vége, Pottyondy Edina elsöprő bejelentést tett, a 2026-os választások állnak a háttérben
A humorista szerint valami végleg megváltozik.
Férje bulizós fotóit nézegette a nő, hajmeresztő, mit szúrt ki rajtuk: azonnal eldöntötte, hogy beadja a válópert
A nő egyáltalán nem tartotta rövid pórázon a férjét, sőt a lehető legnagyobb szabadságot biztosította a számára, a szóban forgó fényképtől azonban még ő is besokallt.
Kálloy Molnár Péter utolsó fotói: annyira lefogyott, hogy rá sem lehetett ismerni
Kálloy Molnár Pétert áprilisban diagnosztizálták rákkal, november 19-én még játszott egy előadásban.
Autóból pont egy túrázót talált el egy vendégvadász a Bükkben
Pénzbüntetéssel megúszhatja a lövésével maradandó fogyatékosságot okozó vádlott.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


