Ezt olvasta már?


97 éves a magyar rádiós műsorszórás

1925. december elsején indult el Magyarországon a rendszeres rádiósugárzás. Az évfordulóról közös ünnepségen emlékezett meg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Média Klub szakosztálya, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Postamúzeum.

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának pénteki közlése szerint a nemzetközi rádiózás 100 éves fennállását és a magyar rádiózás első 97 évét ünnepelték a rádiós műsorszórásban jelenleg is érintett cégek képviselői a Postamúzeumhoz tartozó Rádió- és Televíziómúzeumban, Diósdon csütörtökön.

"Ha a forma, a készülék, a technológia változik is, a lényeg: a távoliból közelivé váló emberi hang iránti igény megmarad. A rádiózásnak ezért nemcsak múltja, de jelene és jövője is van" - idézték a közleményben Aranyosné Börcs Jankát, az NMHH főigazgatóját, aki ünnepi beszédében szólt arról, hogy a 15 éves és annál idősebb magyarok 64 százaléka naponta, 92 százaléka legalább hetente egyszer hallgat rádiót.

"A rádiózás ősi, mélyen bennünk levő emberi igényekre rezonál: a jelenlét, a szabadság és a közösség iránti vágyat jelképezi" - fogalmazott az NMHH főigazgatója.

Sávoly Tamás, az idén harmincéves Postamúzeum munkatársa beszédében megemlékezett a rádiózás állomásairól, kezdve 1925. december 1-jétől, amikor a budapesti Rákóczi út 22. szám alatt a Telefonhírmondó és a Posta közreműködésében megkezdődött a vezeték nélküli folyamatos műsorszórás.

Az ünnepségen Békésy Mariann, Békésy György unokahúga mesélt a Nobel-díjas kutató fordulatos életéről és gazdag munkásságáról. Békésy György hagyatéka és kopjafája a diósdi múzeumban található. Békésy felfedezése a távközléshez is kötődik: eredetileg a telefonkagyló tökéletesítésén dolgozott, ezen keresztül jutott el a belső fül mechanikai jellemzőinek kutatásához, amivel 1961-ben kiérdemelte a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat - olvasható az NMHH közleményében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez a finom fűszernövény többre képes, mint gondolnád: segíti az emésztést

Bár sokan rendszeresen használják a főzés során, kevesen tudják, hogy létezik egy fűszernövény, amely valóságos tápanyagbomba....

Vasvári Vivien és férje profilt váltott: ezzel tarolnak most nagyot

Vasvári Vivien férje, Bodnár Zsigmond újabb szintet lépett mély szerelme kifejezésében. Könnyfakasztó vallomást tett közzé.

Landolnak az űrgyógyszerek

A Morgan Stanley becslése szerint az űrgazdaság értéke 2040-re meghaladhatja az ezer milliárd dollárt. A műholdas kapcsolatokon és a...

Amíg aludt a fél világ, az USA rendkívüli bejelentést tett – itt vannak a részletek

Az Egyesült Államok befejezte az Irán elleni légicsapásokat, amik során több katonai célpontot is támadás ért az ország különböző...

A Katakombák sci-fi horror az első megvalósíthatatlan film, amelyet AI segítséggel mégis leforgattak – Itt most megnézheti

A filmgyártás történetében számtalan olyan forgatókönyv létezik, amely soha nem látta meg a napvilágot. Zseniális ötletek, grandiózus...

Annyi ólom van a csapvízben a Corvinus Egyetem főépületében, hogy nem alkalmas a fogyasztásra

Azonnali óvintézkedéseket hozott az egyetem, a vezetékrendszerből származik az ólomszennyezés.

Nagyot fordul az időjárás

Zajos volt az éjszakai frontátvonulás, zivatarrendszer haladt át az ország nagy része fölött. A hidegfront átvonulását követően...

Nem a Z generáció a probléma – hanem hogy már nem beszélünk egymással a munkahelyen

A munkahely az egyik utolsó tér, ahol különböző generációk nap mint nap együtt dolgoznak. Mégis egyre több cég külön „Gen...

Ilyen nagyfiú már Rózsa György unokája – tündéri fotót mutatott

Megható szavakkal tette közzé Rózsa György a fotót unokájáról, Ádámról.

Nagyon lelassítja az építkezéseket az új szabályozás, Győr-Moson-Sopronban negyven földmérő küzd az árral

Március óta csak tervezési alaptérképpel lehet újlakás-építésbe kezdeni, a gördülékeny átálláshoz azonban nincs elég földmérő...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne