900 milliárd forint EU-s forrásra pályázhatnak a hazai válllalkozások
A következő három évben, évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű Európai Uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások.
Sikerre az a vállalkozás számíthat, amelyik adózó munkahelyet teremt vagy tart meg - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián. A kormány stabil, a következő négy évre szóló, változatlan feltételű pályázati rendszert kíván teremteni a hét kiemelt területet tartalmazó Új Széchenyi-terv keretében, amely olyan egyszerűvé válik, hogy "a pályázati iparág akár feleslegessé is válhat" - hangsúlyozta az államtitkár.
Cséfalvay Zoltán elmondta: a jelenlegi 22 féle hitel- és garanciaterméket egyszerűsíteni kívánja a kormányzat a január 15-én induló pályázati rendszerben. Három pályázati modellt vázolt fel az államtitkár: a kis összegű technológia fejlesztési pályázat 65 százalékos támogatási intenzitás mellett 1-15 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, a komplex technológia fejlesztés 50 százalékos támogatási intenzitás mellett 15-100 millió forinttal támogatható, míg az egészségipar, vagy a zöldipar projektjeinél 65 százalékos támogatási intenzitás mellett 15-200 millió forintos támogatáshoz juthatnak a pályázók. Azoknál a mega projekteknél, ahol a pályázatokon 30 százalékos támogatás intenzitás a feltétel, ott egy milliárd forint támogatás nyerhető el. Az államtitkár megemlítette a kistérségek, városi önkormányzatok által elnyerhető versenyképességi pályázatot, amely komplex gazdaságfejlesztési programok, például ipari parkok fejlesztését segítő pályázatokat kívánja segíteni.
Hozzátette azt is, hogy ezek a pályázatok például a komplex értéklánc , beszállítói lánc kiépítését szolgálhatják, a cél minden esetben a munkahely teremtés. Cséfalvay Zoltán előadásában megismételte azt a kormányzati programot, amely szerint 10 év alatt egymillió új munkahely megteremtése a cél. Ebből 2011-2014 között, az EU-s forrásokat illetve az említett pályázatokat is felhasználva 150 ezer új, adózó munkahelyet kíván teremteni a kormány - tette hozzá.
MTI
hírek innen, onnan
„Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
98 százalékos előleget fizetett a megbukott kormány a NER-es kivitelezőnek.
Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga...
Magyar Péter azt ígéri, titkos kormányhatározatokat mutat be arról, hogy Orbánék menekülttábort akartak építeni Vitnyéden
A Fidesz ezt évek óta tagadja.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai...
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok: érdekes részletek derültek ki több képviselőről
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Vitézy szerint még a választások előtt százmilliárdokat utaltak Szíjj László cégének a mohácsi híd építésére
A miniszter szerint önmagában egy új mohácsi híd építése még védhető döntés lett volna, de a túlméretezett kialakítás már...
K&H: a magyar hozamokba még nincs beárazva az euróbevezetés
Történelmi összevetésben is alacsony volt az első 5 hónapban a drágulás Magyarországon – hangzott el a K&H Bank keddi...
Fontos változás az üzemanyagáraknál – átírta a kormány a szabályokat
A kormány módosította a védett üzemanyagár rendszeréhez kapcsolódó szabályozást, amely a benzin és a gázolaj árának...
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Minden idők legerősebb El Niñója jöhet idén
A korábbi, 2015-2016-os és 1997-1998-as rekordok könnyen lehet, hogy mehetnek a süllyesztőbe.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


