72 százalékkal esett vissza a hazai mozik látogatottsága tavaly
KSH-elemzés a mozik, filmek helyzetéről a koronavírus árnyékában
Hazánkban tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt.
72 százalékkal esett vissza a hazai mozik látogatottsága tavaly
KSH-elemzés a mozik, filmek helyzetéről a koronavírus árnyékában
A 2020. évi 257 ezer mozielőadás közel fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben. A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából.
2020-ban a koronavírus okozta járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a hazai mozik. 2014-ben 105, 2019-ben 72 százalékkal (76 darabbal) több, összesen 181 mozi működött Magyarországon, és a mozitermek száma is közel százzal (30 százalékkal), 428-ra bővült 2019-re a 2014. évi adatokhoz képest. Ugyanakkor tavaly a filmszínházak több mint 10 százaléka nem tudott filmvetítést végezni, így összesen 161 mozi
401 moziteremmel fogadott látogatókat.
Amint az a KSH A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából kiderül, a járvány terjedésének megelőzése érdekében hozott intézkedések hatására a mozielőadások száma 257 ezerre, az egy évvel korábbinak közel a felére csökkent tavaly. A hazai filmszínházak a 2019. évinél 72 százalékkal kevesebb, 4,3 millió látogatót fogadtak, jegybevételük pedig 6,4 milliárd forintot tett ki 2020-ban, ami közel 71 százalékkal maradt el az előző évitől.
Tavaly a mozitermek közel 40 százaléka (157 db) Budapesten működött, ezt követően a legtöbb teremmel (22 darab) Győr-Moson-Sopron megye, a legkevesebb vetítővászonnal (2 darab) pedig Tolna megye rendelkezett. 2015 óta a mozitermek száma legnagyobb mértékben Budapesten és Pest megyében növekedett: előbbi esetén 15, utóbbinál 9 moziteremmel több várta 2020-ban a filmeket kedvelőket, mint 2015-ben.
A hazai mozikban bemutatott premierfilmek száma 2020-ban 208 darab volt,
130 filmmel kevesebb, mint az előző évben ‒ ez 2014 óta a legalacsonyabb adat.
A filmek származási országa szerint az első helyen, mint minden évben, az Egyesült Államok állt, 56 filmmel. A másodikra Magyarország (34 film), a harmadik és negyedik helyre pedig az Egyesült Királyság és Franciaország (24-23 film) került.
A mozilátogatások számának megoszlása alapján még jelentősebb az amerikai filmek dominanciája: 2020-ban 68 százalékos piaci részesedést értek el, amelyet a brit produkciók követtek (9,2%). A magyar filmek (koprodukciók nélkül) piaci részesedése 7,5 százalékos volt (319,4 ezer látogatás). 2019-hez képest az említett országok közül a brit és a magyar filmek látogatottsági aránya nőtt kismértében (4,2, illetve 2,2 százalékponttal), az amerikai filmeké csökkent (11,6 százalékponttal).
A múlt évben 85 egész estés (60 percnél hosszabb) magyar film készült, 16 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Közülük a tévéfilmek aránya 40, a mozifilmeké 33 százalékot ért el. 2020-ban a saját gyártású, filmszínházi bemutatásra készült hazai mozifilmek száma 28 volt, 17 filmmel kevesebb, mint 2019-ben, így a magyar filmgyártás 2020-ban jelentősen megtorpant. Műfaj-kategóriákat tekintve itthon a játék- és a dokumentumfilmek gyártása a döntő.
A magyarországi három nagy filmforgalmazó, az InterCom Zrt., a Forum Hungary Kft. és a UIP Duna Kft. jegybevételből való piaci részesedése 2014 és 2019 között 63 és 78 százalék között változott, majd 2020-ban a Freemann Entertaiment Company is belépett a vezető forgalmazók körébe. A tavalyi évben a három legnagyobb filmforgalmazó jegybevétel szerinti piaci részesedése az előző évhez képest 16 százalékponttal kevesebb, 62% volt.
hírek innen, onnan
Évtizedek óta nem látott fordulat: 15 millió menekült tért vissza a romba dőlt otthonába
Egy évtizede nem tapasztalt mértékben csökkent a konfliktusok és az üldöztetés miatt menekülni kényszerülők száma világszerte –...
Újabb botrány a gyermekvédelemben, a vezetőség teljes cseréjét követelik
Szociális dolgozók és aktivisták is felszólaltak.
Csak nézd, Gulyás Gergely arcát. Magyar Péter nagyon erős bejelentést tett. Ez mindenkire komoly hatással van
Nehéz erről komolyan beszélni, ugyanis...
Pillanatok alatt szakadt ránk a tél: drámai pusztítást hagyott maga után a tegnap esti jégeső
Tegnap késő este elszabadultak az elemek Körmend térségében, az időjárás pedig teljesen kiszámíthatatlan arcát mutatta.
Az anyagi függetlenség elvesztése: Ezért fél a legtöbb nő a GYES időszaktól
Sok nő küzd azzal a kihívással, hogy ne veszítse el pénzügyi önállóságát és karrierje lendületét, miközben otthon marad gyermekével.
Most jött a tragikus hír! Meghalt a miniszterelnök-helyettes: feketében az egész ország
Nyugodjon békében!
Lovas Rozi elcsukló hangon búcsúzik, lelkileg nem bírja már: „Ez egy fájdalmas állapot most” – videó
Lovas Rozi több mint 90 alkalommal lépett színpadra a Lányok, fiúk című egyszemélyes darabjában, és – bevallása szerint – minden...
Tűzveszély miatt egymillió autót hívnak vissza
Több mint egymillió Jeep tulajdonost figyelmeztetett a Stellantis, hogy bizonyos Wrangler és Gladiator modellek akár leállított állapotban...
Nyilvánosságra került a szerződés: 50 évre bebetonozhatták volna Krausz Ferenc alapítványának ezermilliárdos támogatását
Az előző kormány közvetlenül a választások előtt egy legalább huszonöt évre szóló, de egyautomatikus záradék miatt összesen akár...
Bejelzett Buffett kedvenc indikátora - Nagyobb esés jöhet a tőzsdéken
Új történelmi csúcsra emelkedett Warren Buffett kedvenc részvénypiaci mutatója, amely szerint az amerikai részvénypiac most minden...
Szia, Tanárnő.: Mindenki váltson iskolát hatodik osztály után.
Polyák-Pásztor Diána pedagógus szerint az iskolai integráció nem „liberális ármány”, de elitképzésre is szükség van. A kérdés,...
Lefagyott a Wizzair-személyzet a magát leleményesnek gondoló utas mutatványától a beléptetőkapunál, az ország pedig összeveszett rajta
Olyan mutatványt mutatott be az utas, amit nem tudtak büntetni a dolgozók.
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


