Ezt olvasta már?


5 dolog, amit nem tudtunk a cukorról

A Coca-Cola Magyarország országos felméréséből kiderült, hogy mi, magyarok meglehetősen édesszájúak vagyunk, így nem árt, ha ismerünk pár trükköt amellyel egészséges mederben tarthatjuk cukorbevitelünket.

A sajátos magyar ízlésvilágba elég sok furcsaság belefér: nem elég, hogy a porcukrozzuk az amúgy is édes ételeinket, például a palacsintát; számtalan főételünk is van, ami valójában desszert – így a mákos tészta –, ráadásul sokan még egy fogáson belül is keverik az egymással ellentétes ízeket, gondoljunk csak a szalonnás-cukros túrós csuszára, vagy a borsos-cukros káposztás tésztára. Összegyűjtöttünk néhány tévhitet, melyek eloszlatásával sikeresebben kontrollálhatjuk, mennyi cukrot fogyasztunk a mindennapokban.

1. A zöldségfélék nem tartalmaznak cukrot

Elsőre mindenkinek a gyümölcsök ugranak be, ha a természetben fellelhető cukorról beszélünk, pedig a zöldségeknek is van, igaz nem jelentős, cukortartalma. Ennek köszönhető például, hogy egyre több helyen találkozunk céklából készült édességgel. A hagyma pirításával pedig, ami a benne lévő cukor karamellizálását jelenti, finom, telt ízt nyerünk, vagyis ha így készítjük el a hagymalevest, kevesebb édesítést és fűszert kíván.

2. A feketekávé ihatatlan

Akármilyen elképzelhetetlennek is tűnik, a valódi, jó minőségű kávé nem nagyon keserű, de természetesen a kávénak egy erősebb pörkölés miatt alapvetően kesernyés íze lehet. A kávé kalóriatartalma önmagában elhanyagolható, fontos hogy mértékletesen édesítsük akár cukorral, akár cukorpótlóval fogyasztjuk, de nagyon finom ízesítés nélkül is.

3. A barnacukor jobb, mint a fehércukor

Hiába kerül akár kétszeresébe a barnacukor, mint a fehér, a szín nem teszi egészségesebbé! A kávét, teát cukorral fogyasztók közel 20%-a beugrik ennek a tévhitnek, holott a barnacukrot valójában sokszor a fehércukor melasszal történő színezésével hozzák létre, élettani szempontból és a tápértéket tekintve gyakorlatilag megegyezik a kettő.

4. A sütemény elképzelhetetlen cukor nélkül

Annyiban igaz, hogy a kelt tésztában az élesztőgomba cukorral táplálkozik, azaz a felfuttatásához szükség van cukorra, de csak minimális mennyiség kell bele. A sütemény édességét ugyanakkor elérhetjük cukor helyett édesítőszer használatával. Az is jó módszer, ha az alaprecepthez képest eleve kevesebb cukrot használunk, majd később, minden sütéssel tovább csökkentjük a cukor mennyiségét, így pár alkalom után már hozzá is szokunk a kevésbé édes csemegékhez.

5. Ha kihagyom az ebédet, édességgel pótolhatom

Bár sok esetben étvágygerjesztő és időtakarékos megoldásnak tűnhet, ez több szempontból sem jó ötlet. Az éhségérzetet ugyan pillanatnyilag elnyomja a gyorsan bekapott pár édes falat, azonban biztos hogy hamarosan újból megéhezünk és csak még többet eszünk. Semmiképp se a főétkezést helyettesítve fogyasszuk el tehát a nap fénypontjaként szolgáló tortaszeletet; a legjobb, ha közvetlenül ebéd után, annak részeként kezeljük a desszertet.

+1. Nem iszom kalóriamentes üdítőt, mert abban is van cukor

Tévedés, hiszen a cukornak van kalóriatartalma, így ha egy élelmiszer vagy üdítő kalóriamentes, abban nincs sem szénhidrát, sem zsír, sem fehérje. Arra viszont figyeljünk, hogy fordítva már nem igaz: attól, hogy egy termék cukormentes, még lehet benne más olyan összetevő, aminek van kalóriatartalma.

Tartsuk szem előtt: nem kell aszkéta életmódot élni ha oda akarunk figyelni az egészségünkre, csak mindent, így a cukrot is mértékkel fogyasszuk!







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél

Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő...

Fésűs Nelly kisebb lánya ebben a sorozatban debütál

Vajtó Elza mindössze 11 éves, de máris megkapta első filmes szerepét az RTL drámasorozatában.

Orbánék titokban migránstábort szerettek volna építeni, de beijedhettek a népharagtól – most előkerülhet a titkos határozat róla

Az Orbán-kormányok belügyi vezetése mindent tagadott, pedig a helyi polgármester már akkor érdekes adatokat közölt a tervről. #migránsok...

Zelenszkij elárulta, hogy Ukrajna miért támadja drónokkal Moszkvát és Szentpétervárt

Beszélt arról is az ukrán elnök, hogy szerinte mit jelent a győzelem ebben a háborúban.

Súlyos égési sérüléseket okozott egy elektromos robbanás a Debreceni Egyetemen

Az elektromos robbanás a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében történt, a folyamat egy szerelés alatt lévő transzformátoregységben ment...

Az ADAC nagy gyerekülés-tesztje: az egyik modell teljesen megbukott, ezt kell tudniuk a szülőknek

Az ADAC német autós szövetség átfogó tesztje ismét rámutatott arra, hogy a gyerekülések kiválasztásakor nem feltétlenül a...

Lesz nemulass az állampapírpiacon: már megint csökkennek a kamatok

Alig telt el három hét az előző kamatcsökkentés óta, és máris újra mérsékli a fix kamatozású állampapírok kamatait az...

Védőfelszerelés nélkül küzdenek az ebolával a kongói egészségügyi dolgozók

Súlyos hiány alakult ki a védőfelszerelésekből a kongói ebolajárvány közepén, az egészségügyiek is fertőződnek.

Vészfrissítést kapott a Google Chrome: súlyos biztonsági hiba miatt jött a riasztás

Ismét kritikus sebezhetőséget találtak a Google böngészőjében, a Chrome-ban: a most kiadott vészfrissítés ezt a biztonsági rést...

Havasi Bertalan Biró Ferencnek: „Szánalmas előremenekülési kísérlet a saját korrupciós ügye miatt”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Integritás Hatóság elnöke vagdalkozik és rágalmaz.

Ő volt Hugh Jackman kislánya az X-Men filmben: Dafnee Keen ma bikinis bombázó az Instán

Dafnee Keen alakította Hugh Jackman karakterének kislányát az X-Men filmben. Ma már felnőtt bombanő.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.