400 forint fölé emelkedhet a benzin ára
A Portfolio elemzése szerint tovább folytatódhat a drágulás.
„Ismét megközelítették a hazai üzemanyagárak a 400 forintos szintet, miután a benzinárak tíz nap alatt több mint 20, a gázolajárak pedig több mint 10 forinttal emelkedtek”. - írja a Portfólió.
A lap szerint az olajárak emelkedésével párhuzamosan zajló drágulás folytatódhat, szerintük így hamarosan ismét 400 forint fölé emelkedhetnek az árak. Április 3-án benzináremelés volt, a benzin literenkénti átlagára 386 forintra, a gázolajé 394 forintra nőtt. Ez azt jelenti, hogy másfél hét alatt 20 forinttal lesz drágább a benzin. Az üzemanyagok ára ezt megelőzően március végén változott, amikor benzin literje 6 forintos emeléssel 377 forintra, a gázolaj literje 2 forintos emeléssel 389 forintra drágult. „Ha 2019 eddig eltelt részét nézzük, a benzin már 50 forintos emelkedésnél tart, míg a dízel körülbelül feleekkora mértékben drágult. A jelenség mögött három fő ok áll: az olajárak mozgása, a dollár/forint árfolyam változásai, valamint az üzemanyagok iránti kereslet és kínálat eltérő alakulása.” - áll a Portfólió elemzésében.
A Portfolio azt is írja, hogy a várakozások szerint 2019 második félévében fordulat jöhet az olajpiacon, csökkenhetnek az árak, de ennek pontos előrejelzése a bizonytalansági tényezők miatt nehéz.
hírek innen, onnan
Eddig nagy siker az új, debreceni BMW
Berobbant a piacra a BMW új elektromos SUV-ja, az iX3. A debreceni gyárban készülő modell már az első teljes értékesítési hónapjában...
Stohl András már nem is beszél A Nagy Ő győztesével, Kiss Krisztával
Zátonyra futott Kiss Kriszta és Stohl András kapcsolata több mint fél évvel A Nagy Ő című műsorban való találkozásuk után. A Nagy Ő...
Világbajnok futballistával erősíthet az olasz rekordbajnok Juventus
Hat év után hagyhatja el Angliát.
Erre a sorozatra vártak a csalódott Trónok harca-rajongók az HBO-n
A hét királyság lovagja friss, emberközpontú történettel hozott új lendületet Westeros világába.
Hormonkárosító anyagot találtak gyerekruhákban: a termékek felével akadt gond a vizsgálatok során
A gyermekeknek szánt UV-szűrős ruhák egy jelentős részével akadt probléma a fogyasztóvédelmi vizsgálatok során.
Karácsony megköszönte a kormány partnerségét
„Ez az, aminek eddig nyoma sem volt a kormány és a főváros viszonyában” – fogalmazott a főpolgármester.
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész álkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet jött a Kreml főpropagandistájától
Ha valakinek még lennének illúziói, hova jutott Oroszország, olvassa el Vlagyimir Szolovjov mondatait. A kitüntetett főpropagandista szerint...
Egyetlen négynapos esőzés megölte a világ legritkább orangutánjainak 7 százalékát
A tapanuliak már a tragédia előtt is csak 800-nál kevesebben voltak, csak 2017-ben fedezték fel őket. Náluk a nőknek is van szakálla.
Orosz oligarchák pénzéből tartották fenn a monacói luxusbirtokot Putyin élettársának
A Monacó szomszédságában található Roquebrune-Cap-Martinben álló Villa Del Mare már számos nagy hatalmú politikus figyelmét...
„Véget vetünk a hatalmi visszaéléseknek” – Nagy Ervin azonnali vizsgálatot indít az Operettszínházban
Nagy Ervin, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára reagált az Operettszínház dolgozóinak a...
Készülj a drágulásra. Megszólalt a NAV a legújabb uniós csomagadóról
Július 1-től 3 eurós vám terheli az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti csomagokat.
Az edzőteremben csapott le a TEK a milliárdos gyógyszermaffia főnökére
Ukrán–magyar bűnszervezet árulta az illegális potencianövelőket Európa-szerte.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért
Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Megépült Nógrád megye legnagyobb napelemparkja
- Leesett az első hó Nógrád megyében
- Digitális Közösségi Alkotóműhelyt adtak át a Borbély Lajos Szakközépiskolában
- Hiába tilos, mégis sokan fűtenek hulladékkal
- Egymilliárd forintos beruházásban bővült a Salgglas termékpalettája
- Idén is emlékmenettel tisztelegnek a doni hősök előtt
- Újabb 3 évre kapott bizalmat a "A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány"
- Egyre kevesebben élnek Nógrád megyében
- Új járművek és eszközök érkeznek a nógrádi mentőállomásokra
- Ónos eső miatt adtak ki riasztás Nógrád megyére
- "Kapcsolatot teremtünk" interaktív fórum
- Közérdekű közlemény
- Nógrád Megyei Kormányhivatal: aki csak teheti, interneten keresztül intézze hivatalos ügyeit


